KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/szeptember
KRÓNIKA
• Hirsch Tibor: Egy látó, egy látás Hernádi Gyula (1926-2005)

• Takács Ferenc: A rend és a káosz Altman Amerikája
• Pápai Zsolt: Hurrápesszimizmus Altman zsánerei
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A denevér árnyéka Batman a mozivásznon
• Géczi Zoltán: Batman: Újratöltve Batman: Kezdődik!
• Kovács Marcell: Elfújta a radioaktív szél Fantasztikus Négyes
• Nevelős Zoltán: Idegenek az éjszakában Éjszakai őrség

• Bikácsy Gergely: Kontraszex-történet Olasz érosz
• Varga Zoltán: Bestia az angyalban Kultuszmozi: Az állat
• Kemény György: A csendéletevő paróka Borowczyk és Lenica
• Kovács István: Szalmabáb-történelem Lengyel menyegzők
MAGYAR FILM
• Gelencsér Gábor: Kicsi és erős A rövidfilmes forma
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A betű éhe A Nagy Könyv
• Muhi Klára: Olvasópróba Beszélgetés a Nagy Könyvről
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Egy legendás filmkritikus Don Quijote köpenyében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Törékeny! A porcelánbaba
• Kubiszyn Viktor: A betépett szemszög Fekete kefe
• Csillag Márton: Óbudai társaskörhinta Kész cirkusz
• Köves Gábor: Citizen Wonka Charlie és a csokigyár
• Teszár Dávid: Hiszem, ha látom Ong-bak
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: A titkok kulcsa
• Vaskó Péter: A sziget
• Géczi Zoltán: Fekete víz
• Vajda Judit: Lélektől lélekig
• Greff András: Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai
• Köves Gábor: A rettegés háza
• Simonyi Balázs: Kicsi kocsi

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Beszélgetés a Nagy Könyvről

Olvasópróba

Muhi Klára

Mire jó a magyar Big Read? Olvasókat nevel, vagy csak lelkes televíziós szavazókat?

 

– Azt, hogy A Nagy Könyv – angliai szülőhelye után – nálunk is elindult, valójában neked köszönhetjük. Hogyan is volt ez?

 

Békés Pál: 2003-ban Nagy-Britanniában a The Big Read című televíziós műsort, és a műsorhoz kapcsolódó felhajtást testközelből szemlélhettem. Meglepve láttam, hogy a The Big Read foglalkoztatja az angol közvéleményt. Az angol sajtó jelentős része – nemegyszer nagyon kritikusan – de igen szívósan ezzel foglalkozott. Pontosan úgy, ahogyan most ez nálunk történik, ahol időről-időre odacsördít valaki a sajtóban A Nagy Könyvnek. De úgy gondolom, az is az olvasást népszerűsíti – mert a könyvkultúráról beszél –, aki a mozgalmat hevesen kritizálja. Ilyesmi pedig évek óta nem történt sem nálunk, sem Nagy-Britanniában.

 

Könnyű volt-e beindítani itthon A Nagy Könyvet?

 

Békés: Nem volt könnyű, bár az ötlet szinte mindenkinek tetszett, hiszen tulajdonképpen a sznobizmusra épít: meri-e valaki azt mondani, hogy az olvasás rossz dolog? Ráadásul ez egy olyan ideacsomag, amelyben igen sok szervezet felfedezheti, hogy neki mi benne a jó. Miután hazahoztam az ötletet, lekottáztam, hogy szerintem mi a magyar megvalósítási mód – ami egyébként jelentős pontokon eltér az angliaitól –, majd elkezdtem egyszemélyes meggyőzési kampányomat. Először a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál, majd az MTV-nél, végül a Kulturális Minisztériumnál. Tulajdonképpen expressz-sebességgel valósult meg a dolog, többek között azért, mert sokan rájöttek, nem nagyon tudunk várni. Választási évben például ezt a játékot lehetetlen megcsinálni. A legfontosabb pedig az volt, hogy Harsányi László, az NKA elnöke, és Sipos Pál, az MTV művelődési főszerkesztője meglátták az ötletben a lehetőséget, és kihajtották a szükséges eszközöket. Ők a program igazi ügyvivői, én csak tanácsadó vagyok.

 

A külföldi Nagy Könyvek tapasztalataiból mit lehetett itthon felhasználni?

 

Az angolokon kívül eddig csak a németek készítették el egy zsugorított változatát. A ZDF egyik létező sorozatába illesztve a „legjobb német focista” és a „legjobb német úszó” után megtalálták a legolvasottabb német könyvet is. A verseny kitalálásakor tehát két minta volt számunkra, az angol és a német. Az angolok azt mondták, minden angol nyelven megjelent könyv versenyezhet. A németek ellenben felkértek egy illusztris személyekből álló testületet, amelyik megnevezett 200 könyvet, és ezt a listát bocsátották szavazásra. Mert a németek fejében természetesen megfordult, hogy mi van akkor, ha néhány ezren összefognak, és azt mondják: Mein Kampf. Németországban nyilván hibázik, aki ezzel nem számol. Először én is híve voltam a listának, de aztán kollégáim meggyőztek, hogy nem kell. A magyar szellemi közegben ugyanis – ahol minden nyitó mondat az, hogy valami miért rossz – bármilyen ajánlólistát csinálsz, megtámadják. Egyébként attól tartottam, hogy a szavazatok között elsöprő lesz a külföldi irodalom aránya. Végül ezért találtuk ki, hogy mindenki két szavazatot adjon le – egy magyar, és egy külföldi könyvre. Aztán az első ötvenet a magyarból és a külföldiből is ábécé-sorrendben összeraktuk, s ez lett az első 100. Igazi meglepetés volt számomra, hogy végül többen szavaztak magyar könyvre, mint külföldire, mert aki csak egy műre szavazott, annak a jelöltje általában magyar regény volt.

 

Arató László: A Nagy Könyvhöz én is kötődöm, a Magyartanárok Egyesületén keresztül hivatalosan is. A BBC által szervezett The Big Readet – melyről Békés Pál beszélt nekünk először egy konferencián, zseniális ötletnek tartottuk. Az egyesület ugyanis nem viszonyul finnyásan az olvasás népszerűsítéséhez, és régóta valljuk, hogy a magyar irodalom-tanítás rigid módon kánonközpontú jellegét igenis oldani kell. A Nagy Könyv megvalósulásával azonban már annál több bajom van. Először is tavaly ősszel eldöntöttük, hogy szívesen részt veszünk A Nagy Könyv középiskolai kiterjesztésében, mely elsősorban A Nagy Bagoly- vetélkedőt jelenti. A Nagy Bagoly mostanra túl van a tavaszi fordulón, az őszi vetélkedő pedig már a képernyőn zajlik. Ám úgy érzem, A Nagy Könyvnek A Nagy Bagoly nem édes-, hanem csak mostohatestvére. Semmilyen televíziós műsorban, sem a 100, sem a 12 könyv kiválasztásában, sem a Regények csatájában nem emlékeztek meg A Nagy Bagolyról, pedig erre ígéretet kaptunk. S ezt én tartalmi problémának gondolom, hiszem A Nagy Könyvnek akkor van értelme, ha a televíziós műsor nyomán olvasói mozgalommá válik.

 

Békés: Amióta ezzel foglalkozom, támadásban-védekezésben profi lettem. A Nagy Bagollyal kapcsolatban itt most csak annyit szeretnék jelezni, hogy A Nagy Könyv hihetetlenül sok szakmát, sőt az egész kulturális közeget érintő vállalkozás, aminek azért csak egyik, noha kiemelten fontos eleme a diákság.

 

Arató: Lehet, de a legtöbb szavazatot diákok adták le. Az is gondom a dologgal, hogy A Nagy Könyv csak valamilyen minimális, formális módon vonja be a mozgalomba a tanárságot. Soha nem kérdezték meg a véleményünket például arról, hogy milyenek A Nagy Könyvet népszerűsítő televíziós műsorok. Egyébként nagyrészt csapnivalók. A Regények csatája, vagy a 12 legjobb könyv kiválasztása talán tűrhetően ment, de a 100 legjobb könyv kiválasztása mindenféle lehetséges szempont szerint nagyon rossz műsor volt.

 

– Komoly hiány, hogy a néző nem tapasztalhatja meg a verseny során, hogy egyáltalán miféle világokról, miféle szövegekről van itt szó.

 

Arató: Értem én, hogy ezek nem műelemző műsorok, de eddig tulajdonképpen címekről beszélgettek, sohasem művekről. Még a Regények csatájában sem fordult elő, hogy idéztek volna valamelyik könyvből. Márpedig úgy érvelni, mondjuk Esterházy Péter Harmonia Caelestise mellett, hogy egyetlen bekezdést sem olvasnak fel belőle, nyilvánvaló képtelenség. A könyvek mégiscsak mondatokból állnak, és vannak ütős mondatok! Ilyen műsorszerkezetben egészen kivételes kommunikátori képességekre lenne szükség ahhoz, hogy ezekről a művekről kicsit is érdemi dolgok elhangozzanak. Ha jól emlékszem, a 100 könyvkiválasztása során talán egyedül Lator Lászlónak sikerült valami fontosat eljuttatni a nézőhöz, a A legyek ura és a Nyugaton a helyzet változatlan közötti minőségi különbségről.

 

– Őszintén szólva engem már az egypercesek is nagyon irritáltak. Rögtön kiderült, hogy ami a mosópornak elég, az az Édes Annának esetleg kevés. Egyáltalán, szomorú látni, ahogyan a televízió sietős versenytempójába próbálják begyömöszölni a regényt, ami ugyebár a legráérősebb műfaj.

 

Békés: Az egypercesek nem regényelemzésnek készültek. Egy híresség elmondta egy személyes élményét. A cél az volt, hogy fölkeltse az érdeklődést a könyv, és a műsor iránt. Néha sikerült.

 

Arató: Nyilván érdemes lenne elemezni A Nagy Könyv televíziós megjelenítését, s hogy szükségképpen csak ilyen lehetett-e? Mert szerintem nem. Minden szakmai elfogultság nélkül, például jó néhány magyartanárt tudnék mondani, aki moderátorként jobban működött volna a Regények csatájában, mint a megidézettek. Hiszen a magyartanárnak többek közt az a dolga, hogy igen rövid idő alatt keltsen érdeklődést egy mű iránt, és ugyanakkor valamelyest szakszerű legyen. Mintegy munkaköri kötelessége, hogy a tudósnál frappánsabb és közérthetőbb, a laikusnál szakszerűbb és érvelőbb legyen.

 

Békés: Csakhogy mindannyian tudjuk, a képernyőnek sajátos szabályai, az intézménynek pedig bizonyos követelményei vannak. És ehhez óhatatlanul alkalmazkodni kell. Egyébként pedig sok mindenben igazad van.

 

– Fontos kérdés, hogy a műsorok célközönsége a Blikk-olvasó sokaság, vagy a regényolvasó kisebbség? Mert ez nem világos. Az MTV ugyanis ugyanazokba a „szégyenlős” szórakoztató-ipari panelekbe próbálja begyűrni a dolgot, mint minden mást.

 

Békés: Egyértelműen a sokaság, és ez sok mindent megmagyaráz. A vádak többségével egyébként egyetértek. Az első beharangozó adás, és a 100 könyv kiválasztása tényleg nem jól sikerült. És nem mentségként, tényként szeretném elmondani, hogy a BBC adása csak kicsit volt rosszabb mint a miénk. A BBC egyébként a 100 legjobból nem 12-t csinált, mint mi, hanem 21-et. Utóbb tudtam meg, hogy azért, mert olyan katasztrofális volt a lista, hogy kibővítették, csakhogy legyen benne minőség is. Így került be vigaszágon 21.-ként a Háború és béke.

 

– Lehet, hogy az angoloké a miénknél őszintébb lista volt. A kötelező olvasmányokkal teli magyar 12-t például sokan támadják azzal, hogy valójában az iskolai könyvtárosok listája. Az olvasásszociológus szerint is túl jó képet mutat a magyar olvasóról.

 

Békés: De ez nem egy pontos szociológiai kép, nem reprezentatív fölmérés, hanem annak az egyébként nagy létszámú kisebbségnek az olvasásképe, aki hajlandó volt játszani. Művelt diákokról beszélgetünk, és nem arról, hogy a vasúti krampácsolónak egy tízmilliomod részben benne van-e a listában a véleménye. Nincs, mert nem nézi, nem érdekli.

 

– Akármit is reprezentál, mégiscsak sok minden következhet a listából mind az iskola mind a közgondolkodás számára. Például Szabó Magda elsöprő győzelme nem lepett meg benneteket? Négy regénye szerepel a százas listán; az Abigél bejutott a 12-be is.

 

Arató: A tanártársadalomnak mindenképpen érdemes átgondolnia a listákat, mégpedig abból a szempontból, hogy ki az, aki már elég népszerű, de még elég színvonalas ahhoz, hogy tanítani lehessen. Szabó Magdát vagy például Szerb Antalt – ha eddig nem tanítottuk – ezek után valószínűleg tanítanunk kell.

 

– Nyilván a hiányok is nagyon érdekesek. A mai magyar irodalom számos csúcsteljesítménye , például Nádas Péter, Mészöly Miklós, Spiró György, Konrád György regényei nincsenek a 100 legjobb között.

 

Békés: Esterházy Péter, Závada Pál és Vámos Miklós egy-egy könyve pedig csak a lista végére jutott fel. Mindez durván figyelemfelhívó. A kulturális véleményformálás ezek szerint kevéssé formálja a véleményt. Ugyanakkor a lista nem lesöpörhető azzal, hogy csupa ócskaság van rajta.

 

– A legmeglepőbb számomra a Sorstalanság 27. helye. A Nobel-díj és a félmillió néző által látott filmfeldolgozás sem volt elég ahhoz, hogy a Nagykönyv-címért csatázhasson.

 

Arató: Szerintem az is nagy szó, hogy elég közel volt hozzá.

 

Békés: Az élő szerzők között Szabó Magdán kívül Kertész Imre volt a 12-es listához a legközelebb. Egyébként a mai magyar irodalmi kánon egy elvontan gondolkodó értelmiségi réteg értékeit sugározza, ami ezek szerint szakadékszerű különbséget mutat a szélesebb közönségízléshez képest. Néha sajnálatos, de végül is természetes, hogy az elit-kánon csak ritkán találkozik a tömeges olvasói érdeklődéssel. Csodálkozom, hogy van, aki csodálkozik ezen. Egyszóval elég sok szeretem–nem szeretem dolgot is tudomásul kell vennünk a szavazás fényében. Tudomásul kell vennünk például Wass Albertet is.

 

Arató: Wass Albert 4 könyvvel képviseltette magát a 100-ban, - szerencsére nem a legkínosabbak kerültek a 12 közelébe. Őt valószínűleg a Jobbik politikai akciója hozta be ilyen súllyal. Egyébként el kell ismernem, ezt a kérdést nagyon jól kezelte a tévés agytröszt: megtalálták a pánik és az agyonhallgatás helyett a moderált középutat. A Regények csatájában helyet kapott egy kalandos, és kicsit kevésbé ideologikus Wass Albert-regény, sőt győzött is a maga fordulójában. Ez bölcsebb kezelése volt a problémának, mint az agyonhallgatás, vagy az ellenagitáció.

Maga a lista pedig megerősített abban, hogy az iskolai tananyagnak bizony különböznie kell a kompetens elit által kiválasztott olvasmányoktól. A műsor során láthatóvá vált egy úgynevezett „népi kánon”, vagy „demokratikus kánon” (noha ez a két kifejezés merő fogalmi önellentmondás) és most már el kell gondolkodnunk azon, hogy ebből mit kell az iskolának kamatoztatnia a maga számára.

 

– Mit jelent számodra a 12-es lista számos általános iskolás olvasmánya, A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Tüskevár, Az aranyember sikere?

 

Arató: Azt, hogy az általános iskolának sokkal vitathatatlanabb a tekintélye. Ezek szerint ezeket a kötelező olvasmányokat még tényleg elolvassák, illetve ezek még többnyire kellemes élményt jelentenek. A középiskolai irodalomoktatásnak viszont úgy tűnik, kisebb az élményhagyó hatása, ott a kánon már többnyire nem válik élménnyé. Szerintem egyébként nem pontos megfogalmazás az, hogy A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, vagy a Micimackó gyerekkönyvek. Ezek valószínűleg olyan művek, amelyek széles körű, ráadásul nemzedék-közi konszenzust élveznek.

 

Békés: A Pál utcai fiúk, ha jobban megvizsgáljuk, egyáltalán nem gyerek-irodalom. Molnár Ferenc ennek az országnak az egyik leghatásosabb pop-zsenije – nagyon kevés igazi világszerzőnk van, ő az egyik. Ugyanakkor itthon még csak egy színházat sem sikerült elnevezni róla. Bár tanítjuk, mégis kívül esik a hivatalos kánonon.

 

– A két kontroll-országban kik lettek a favoritok?

 

Békés: Az angoloknál az első A Gyűrűk Ura lett, a második a Büszkeség és balítélet, a harmadik pedig egy Pullmann nevű szerző sikeres gyerekkönyve. Tehát egy szuper- bestseller, egy kötelező olvasmány és egy gyerekkönyv. 2004-ben a németeknél is A Gyűrűk Ura lett A Nagy Könyv, nyilván szoros összefüggésben a filmsikerrel. A második pedig a Biblia. De elhiszi valaki, hogy a Biblia olvasmányélmény?

 

– És hol vannak a műfaji irodalom klasszikusai? Például Agatha Christie vagy Stephen King? Megint felmerül, nem túl illedelmes ez a lista?

 

Arató: De, az. A magyar szavazónép illedelmes, van benne tekintélytisztelet. S hogy megint a műsorokon bosszankodjak, a Regények csatájának többek közt épp az lehetett volna az értelme, hogy a moderátorok igenis kikezdjék a műveket, merjék provokálni az olvasói illemtudást. Egyébként az olvasásszociológusok is azt mondják, hogy a magyar olvasók ízlése meglehetősen konzervatív. Csak akkor ebbe a konzervatív ízlésbe hogy fért bele A Mester és Margarita és a Száz év magány?

 

Békés: A legmegdöbbentőbb számomra mégis, hogy az 1984 a legjobb 12-ben van.

 

– Nyilvánvalóan a Big Brother hatása. Tehát végső soron egy tévedés. Valószínűleg tömegesen azonosították a regényt a műsorral.

 

Békés: Könnyen lehet. Engem is megkérdezett egy 15 éves gyerek, hogy hol lehet hozzájutni az 1984-hez. Mondtam neki: „Vigyázat, félreértés!”. Persze lehet, hogy valamiképpen mégis megérintette, akkor viszont kit érdekel, mi vitte rá, hogy elolvassa?

 

Arató: A Nagy könyv egyébként a valóságshow-kat és a Megasztárt követte. Az történt tehát, hogy egy szavazásra szocializált közönség beleesett egy kicsit másfajta szavazóshow-ba. Ez pedig óriási lehetőség, de továbbra is kérdés, ki tudja-e aknázni a televízió ezt a nagyszerű időzítést?

 

– S az is kérdés, hogy olvasni szeretünk-e valójában, vagy csak szavazgatni?

 

Arató: Ezzel együtt, lehet ebből még olvasómozgalom. A 12-es lista például biztosan hatni fog. Ha egy bölcsész, vagy aki oda készül, eddig még nem olvasta az Abigélt, most majd elolvassa. Biztos vagyok benne, hogy a Száz év magánynak és A Mester és Margaritának is olyan olvasókat fog hozni ez a tévés akció, akik egyébként nem vették volna a kezükbe ezeket a könyveket. Valószínűleg a regényekhez most készülő kampányfilmeknek is nagy hatása lesz.

 

– Téged nem tölt el rossz érzéssel a kampányfilmek ötlete?

 

Arató: Én ennek a játéknak jóhiszemű szurkolója vagyok. Egyébként pedig nem a 12 legjobb könyv megfilmesítéseit fogjuk látni, inkább valamiféle könyv-reklámot.

 

– Úgy tudom, Gothár Péter is elvállalt egyet a 12-ből.

 

Békés: És más ismert rendezők is. De az első lépés nem a rendezők kiválasztása volt, hanem az „Arcok” megtalálása. 12 neves személyiséget kért fel a játék szervezőbizottsága, akik az utolsó fordulóban személyiségük teljes súlyával képviselnek majd egy-egy könyvet. Közismert és elfogadott emberek – köztük olyanok is, akiktől a főállású fintorgók majd fintorognak. Ezekben a kampányfilmekben már lesz tér és idő, hogy a könyvekről érdemi információk is elhangozzanak. Egyetlen feltétel van, hogy a már meglévő filmváltozatokból egy kockát sem szabad felhasználni. Egyébként 12 film 5 hónap alatt – ilyet a magyar TV nagyon régen csinált. Félnek is tőle rendesen. És Sipos Pál A Nagy Könyv műsorok főszerkesztője a megmondhatója, hogy milyen nehéz ennek megfelelni az MTV adott szellemi kapacitásával, lerohadt gépparkjával. Tulajdonképpen kitaláltunk valamit, kihajtottuk a lehetőséget, és aztán kapaszkodnunk kell, hogy igazán élni tudjunk vele.

 

– Melyik lesz a magyar Nagy Könyv? Tippeljetek!

 

Arató: A Pál utcai fiúk. Ami az izgalmas-kedves felszín ellenére rettenetesen komor és kérlelhetetlen világképű könyv, melynek az értékek sorsára, és a felnőttvilágra vonatkozó befejezését az általános iskolában nem is szívesen gondoltam végig. Én teljesen ki lennék vele békülve. De ha jobban belegondolok, az Egri csillagok győzelme valószínűbb, és ettől sem esnék kétségbe.

 

Békés: Ebből a 12-ből én is A Pál utcai fiúknak drukkolok, s mellette A Mester és Margaritának. De már önmagában az is fantasztikus lenne, ha nem A Gyűrűk Ura vagy a Harry Potter győzne, hanem egy igazán nagy regény és/vagy egy magyar regény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 46-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8373