KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/szeptember
KRÓNIKA
• Hirsch Tibor: Egy látó, egy látás Hernádi Gyula (1926-2005)

• Takács Ferenc: A rend és a káosz Altman Amerikája
• Pápai Zsolt: Hurrápesszimizmus Altman zsánerei
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A denevér árnyéka Batman a mozivásznon
• Géczi Zoltán: Batman: Újratöltve Batman: Kezdődik!
• Kovács Marcell: Elfújta a radioaktív szél Fantasztikus Négyes
• Nevelős Zoltán: Idegenek az éjszakában Éjszakai őrség

• Bikácsy Gergely: Kontraszex-történet Olasz érosz
• Varga Zoltán: Bestia az angyalban Kultuszmozi: Az állat
• Kemény György: A csendéletevő paróka Borowczyk és Lenica
• Kovács István: Szalmabáb-történelem Lengyel menyegzők
MAGYAR FILM
• Gelencsér Gábor: Kicsi és erős A rövidfilmes forma
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A betű éhe A Nagy Könyv
• Muhi Klára: Olvasópróba Beszélgetés a Nagy Könyvről
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Egy legendás filmkritikus Don Quijote köpenyében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Törékeny! A porcelánbaba
• Kubiszyn Viktor: A betépett szemszög Fekete kefe
• Csillag Márton: Óbudai társaskörhinta Kész cirkusz
• Köves Gábor: Citizen Wonka Charlie és a csokigyár
• Teszár Dávid: Hiszem, ha látom Ong-bak
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: A titkok kulcsa
• Vaskó Péter: A sziget
• Géczi Zoltán: Fekete víz
• Vajda Judit: Lélektől lélekig
• Greff András: Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai
• Köves Gábor: A rettegés háza
• Simonyi Balázs: Kicsi kocsi

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Charlie és a csokigyár

Citizen Wonka

Köves Gábor

Tim Burton ezúttal Roald Dahl meghökkentő gyermekmeséjét formálta a saját képére.

 

Tim Burton sokak kedvence: eredeti látásmódú mesélő, aki nem fél összemosni a valóság és a mese, a szentimentalizmus és az abszurd határait, sokat tett a hollywoodi kommersz jóhíréért. Burton a jól fizetett ellenállók egyike, aki a mainstream kiskapuira építette életművét. Nagy vászonra fest, de a meghökkentő részleteket kedveli, látszatra tipikus hősöket teremt, de előszeretettel időzik el félelmeiknél és más gyengéiknél.

A Charlie és a csokigyár Burton szájíze szerint való történet. Willy Wonka, Roald Dahl 1964-ben megjelent meséjének excentrikus főhőse maga is osztja a rendező nézetét, mely szerint, ha nem elég színes a világ, toldd meg egy mesével. Burton Wonkája a felnőtt testbe szorult örök gyerek megtestesítője, saját játékbirodalma – a rejtélyes csokigyár – teljhatalmú ura, aki úgy fest a halandók világa fölé tornyosuló, gyárra, erődítményre és palotára egyaránt hasonlító monumentális díszletben, mint Welles Aranypolgára a gigantikus Xanaduban. Elszigeteltség, magány és kiábrándultság lengi be a mesefigurát, akinek kortalan és nemtelen alakjában egyszerre van jelen a Szépség és a Szörnyeteg, Piroska és a Farkas, Dr. Jekyll és Mr. Hyde.

Burton gátlástalanul halmozza az élvezeteket. Mániákusan keveri a stílusokat és a meseelemeket, kombinálja az ősit a modernnel, az elavultat a csúcstechnikával, a személyes mondanivalót az elidegenítő idézőjelekkel. Burton mézes-mázos lázálmában mindennek és mindenkinek két arca van. Koravén gyerekek és infantilis felnőttek veszik be Willy Wonka csokigyárát, mely egyszerre gyerekparadicsom és félelmetes szellemvasút. Ebben a színes, de veszélyesen kiszámíthatatlan forgatagban egyedül a kis Charlie alakja jelenti a kapaszkodót. Igaz, ő sem emberi lény, csupán karikatúra, míg azonban a Wonka gyárába bebocsátás nyerő alakok mindegyike csúf és visszataszító tulajdonságok megtestesítője, Charlie a tisztaság és jóság mintaképe. Charlie és Wonka ugyanazon mesevilág szülöttei: egy romlatlan és egy megkeseredett álmodozó, a törtetők és áskálódok örök ellenségei, akiknek csak a mese szolgáltathat igazságot.

Burton-nél az igazságszolgáltatás képekkel történik. Elsősorban vizuális mesélő, aki inkább fest, mint mesél. Arra még csak veszi a fáradságot, hogy egy-egy mulatságos jelenet erejéig felidézze Wonka gyermekkorát, és ezzel felfedje az excentrikus csokigyáros mozgatórugóit, a rettegett fogorvos apa alakja azonban már csak ürügy számára, hogy beemelje filmjébe a gótikus rémmesék közkedvelt jellegzetességeit. Energiáinak legjavát a pompás látványvilág megteremtésének, a gyárban dolgozó kisemberek, az umpalumpák énekes magánszámainak és a Wonkát alakító Johnny Depp egyszemélyes show-műsorának szenteli. Filmjét meglepő módon mégsem a fő attrakciónak szánt bizarr látványosságok teszik különlegessé. Burton egyetlen eredeti teremtménye Johnny Depp Wonkája, minden más ugyanis Dahl meséjének korábbi, Mel Stuart rendezte 1971-es verziójából lett átemelve. Kezdetleges trükkjei és papírmasé díszletei ellenére Stuartnak ugyanúgy sikerült megteremteni a csokigyár csodáját, mint a korlátlan lehetőségeket biztosító trükktechnikával dolgozó Burtonnek. Látvány terén tehát a ’71-es film direktorát illeti az elsőség, Burton legfeljebb a Wonka-versenyben tekinthető győztesnek. Míg Gene Wilder szellemes szóviccekkel és komikus fapofával felruházott, szalmabábuszerű clownra vette a figurát, addig Depp Michael Jackson-imitátorként lép elénk, aki arca minden rezdüléséből főműsorszámot kreál. Depp alakítása hatásos, bár kissé mechanikus és öncélú: a néző nagyra értékeli, mint a számítógép segítségével megrajzolt repülő liftet, a csokoládéfolyón közlekedő, rózsaszín cukorból készült csónakot, vagy a minduntalan dalra fakadó umpalumpák Beatles-paródiáját, az alakítás mégis távoli és steril marad. Valahogy úgy, mint maga a film is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8378