KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Moszkva

Viva filmművészet!

Székely Gabriella

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

A nyitány felülmúlhatatlan volt. A két héten át váltakozó nyelveken, sok-sok felvonásban játszott nemzetközi filmopera Szergej Eizenstein vezényletével kezdődött. Az 1931-ben forgatott és félbehagyott Que viva Mexico-t Viva Mexico! címmel az egykori asszisztens, Grigorij Alekszandrov állítatta össze, egészítette ki állóképekkel, munka közben készült Eizenstein-, Tissze-portrékkal, magyarázó kísérőszöveggel. A zseniális dirigens tempóját a többiek aztán alig-alig tudták követni.

Az a szenvedélyes kíváncsiság, megismerési vágy, mellyel Eizenstein érzékletesen elénk varázsolta egy távoli nép múltját, szokásait, indulatait, temperamentumát, igazából csak egy lengyel Amatőr-filmesben izzott fel újra. (Rendezője: Krzysztof Kie¶lowski nem ismeretlen nálunk, előző munkáját a Sebhelyt néhány hónapja mutatták be a mozik.) Ezt a kamerás fiatalembert is a felfedezés, az emberek, az arcok, a gesztusok megismerésének szenvedélye fűti. Bár a világ körülötte korántsem olyan látványos és magával ragadó: kis lengyel városkában él, szolid munkával, lakással, feleséggel és újszülött kisgyermekkel, akinek kedvéért felvevőgépet vásárol, hogy majd megörökítse életének jelentős állomásait. Szerzeményének hamarosan híre megy a városkában, és a gyár igazgatója felkéri, filmezzen a vállalati ünnepségen. Hősünk valahogyan az ünnepélyes kulisszák mögé sodródik, s a hátsóajtók, külön-bejáratok szemszögéből rögzíti az eseményeket. A filmmel az igazgató nem túlságosan elégedett ugyan, de egy amatőrfilm-fesztiváldíj elaltatja hiúságát. A fiatalember pedig nem tud többé elszakadni gépétől, a dolgok felismerésének és felmutatásának szenvedélye fogva tartja. Megszállottként figyeli és filmezi a világot maga körül. És fájdalmasan tapasztalja, hogy az igazság kimondásának ára van, meg kell harcolni érte: barátokat veszítünk el, főnökökkel kerülünk szembe. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor el kell döntenünk, megfizetjük-e az árat.

Kie¶lowski groteszk hangsúlyoktól ízes hangja a film vége felé talán túlságosan is elkomorul, hőse szorongatott helyzetét látván el-elcsuklik. Hogy amatőrfilmeséből lesz-e profi valaha, nem tudjuk és nem is fontos. Biztos, hogy kamerájának optikája nélkül is másképpen látja ezután a világot.

A tettvágy, az új kimondásának szenvedélye a Repülés című szovjet filmben inkább csak a Ciolkovszkijt alakító Jevgenyij Jevtusenko szemében lobog. A rendező, Szavva Kulis túlságosan bízott a népszerű költő személyiségében, és a meg nem értett tudós sorsának megformálásában magára hagyta. Az eszméivel, találmányaival korát megelőző Ciolkovszkij köré nem rajzolt hátteret, nem írt történetet. A zseniális tudós, aki vidéki tanítóskodással kénytelen megkeresni a kenyeret népes családjának, s nem jut ideje, pénze kísérleteire, akit nem ért meg sem a tudományos akadémia, sem a nép, – élettelen figura marad csupán a filmben. Jevtusenko sem tehet mást, értetlen és eszelős tekintettel szemléli a világot mind a két részben.

Honfitársát, Innokentyij Szmoktunovszkijt is repülni hívja egy hang a bolgár Korlátban. A hívó szó ezúttal nem a tudós szárnyalló fantáziájától, hanem egy csinos lánytól ered, akivel egy este a Szmoktunovszkij játszotta zeneszerző megismerkedik az utcán. Ez a titokzatos lány különös képességekkel bír, kitalálja mások gondolatait, kívánságait, és azt állítja, hogy tud repülni. Sőt egyszer egy éjszaka magával viszi a háztetők fölé a kételkedő zeneszerzőt is. A férfi másnap nem is emlékszik pontosan, valóban repült-e a lánnyal, vagy csak álmodta az egészet. A furcsa lányról aztán kiderül, súlyos idegösszeroppanáson esett keresztül, innen a felfokozott érzékenység, kitárulkozási vágy, a megértésre való hajlam. A zeneszerző azonban nem képes feloldódni ebben a kapcsolatban, nem tudja átrepülni maga körül az évek során felépített korlátokat. Hriszto Hrisztov nyakig belesüllyed hősei lelkivilágába. Szmoktunovszkijék végíg-szenvelgik a meghiúsult kapcsolat történetét, még a pszichológus tanácsát is kikérik, olyannyira, hogy a nézőnek kedve támad profán javaslataival segítségükre sietni. Hátha nemcsak lelke van az embernek.

A magánélet bonyodalmai idén Moszkvában különösen sok filmben állították döntés elé a szereplőket. A feminizmus szele elérte Kuba partjait is. Pastor Vega Teresa portréja egy öntudatos dolgozó asszony történetét meséli el, aki nem nyugszik bele férje akaratába, nincs mindig otthon, a gyermekei mellett, hanem a szövőgyár amatőr együttesében tevékenykedik. A férj üres estéit egy unatkozó divatbaba villájában, bu-doárjábnn tölti. Teresa pedig egymás után hajtja fel a finom gőzölgő feketekávékat kellemes, ám férfi nélkül maradt lakásában. A havannai Kiss Katalin házasságának története talán ismerősen hangzik a magyar nézőnek. Pastor Vega Teresa portréját ugyanolyan lakkréteg borítja, mely huszon-egynéhány év távlatából szerencsére megkopott már emlékezetünkben.

Anton, a varázsló magánéletének hullámzásait a történelem viharai irányították az NDK-filmben. Günter Reisch Osztap Bendere a második világháború végén kezdi pályafutását mint autószerelő, de különös kézügyességgel javít tankokat, traktorokat és később Trabantokat is. Csakhamar egy nagyvállalat nélkülözhetetlen anyagbeszerzőjévé küzdi fel magát. Tilosban halászgató útjai során elvetődik a „bűnös” városba. Budapestre is, ahol Garas Dezső személyében emberére talál. Kollégája váltott műszakban dolgozik: nappal anyagbeszerző, este gebines szakács, éjjel szállodai portás. Ennek a modern Osztap Bendernek tulajdonképpen csak egy baja van: mulatságos hányattatásának történetét nem Ilf Petrov meséli el.

A kisember magántörténelmének viszontagságai helyett Juan Antonio Bardem idei moszkvai filmjében máshonnan közelít Spanyolországhoz. A legutóbbi A hosszú hétvége autószerelőjének szemszögét a tényeket rögzítő híradókamera optikájával cserélte fel. A Hét nap januárban egy 1977-es politikai gyilkosság szálait göngyölíti fel. A dokumentum-szerűen felvett jelenetek azonban elárulják rendezettségüket. Az újjáéledő fasizmus fenyegetéseit tolmácsoló filmben inkább csak az alkotói szándék szenvedélyét érezzük, nem a megelevenített valóság hatását.

Az olasz fasizmus korába viszi nézőit Francesco Rosi filmje, a Krisztus megállt Ebolinál, mely Carlo Levi Ahol a madár sem jár című önéletrajzi regénye nyomán készült. A Moszkvában aranydíjjal kitüntetett filmről a Filmvilág cannes-i tudósításában beszámolt már. És Cannes még egyszer üzent Moszkvának: a nagydíj as Francis Ford Coppola háborús Apokalipszisének rémületes ereje a Rosszija mozijának közönségét is körbefonta, magával ragadta, napokig hatása alatt tartotta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 30-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8114