KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kétbalkezes és az örömlány

Fekete Ibolya

 

A „túlkoros”, önnön mítoszukat túlélt hősök divatja elég régóta tart a moziban, főként, ha a mozi amerikai. Ez az ő műfajuk: mítoszt teremteni, kibontani, meghaladni, elsiratni, majd újraéleszteni ők tudnak igazán. Ez utóbbiakból is számos változat jutott el hozzánk drámától melodrámáig (mint Az utolsó mozielőadás vagy A kallódó emberek) és kesernyés-idézőjeles újrateremtésig (mint a Papírhold). De sorolhatnánk a Buffalo Bilit, a Madárijesztőt és még sokakat.

Ezúttal vígjátéki feldolgozással van dolgunk, olyannal, ami felsorakoztatott kellékeit tekintve jó is lehetne. Van benne cowboy (Lee Marvin): öregszik, de azért még férfi, kopott, esendő, de tény – régi újságkivágások bizonyítják –, hogy a polgárháború idején egykor „nagy” volt. Van egy kedves, ijedős és rezignált humorú indián (Oliver Reed), van csavargó, akinek talán egyetlen felismerhető tulajdonsága a malacság – és van természetesen az örömlány (Kay Lenz) – fiatal, csibészesen életrevaló, és lelke mélyén persze ártatlanka. Ott van aztán az immár testőrökkel megtámogatott, vadul lövöldöző madám a többi – kevésbé ártatlan lelkületű – örömlánnyal, s végül a főellenség: egy éppen divatba jövő műfaj képviselője, az elegancia felé igyekvő, csalárd kortesvezér. És van üldözés, furfang, átverés, hasraesés. S mindez a század legelején, az első pillanatok egyikében, amikor ebben az újsütetű történelemben valami tényleg elkezdhetett divatjamúlt lenni.

Kétségkívül lehetett valamiféle, a mítosz-siratást öngúnyba fordító szándéka a filmnek. Kézenfekvőbb és nyilvánvalóbb szándék azonban, hogy mulatságos vígjáték akart lenni; de sajnos, helyenként meglehetősen unalmas; több benne a közhely-poén, mint az igazi. A színészek közül is csak Oliver Reed képes meghaladni ezt a közhelyességet: egy-egy tüneményes gesztussal mintegy idézőjelbe téve önmagát, egyszerre teremtve meg a figurát és annak paródiáját. Pedig a főszereplő, Lee Marvin sem akármilyen jelenség. Az ő cowboyát azonban – éppen mert benne próbál megjelenni valamiféle halk tragédia – ugyanaz terheli meg, ami a film egészét: az időről időre becsempészett (ostobácska) melodráma. Így aztán a kedvesen önironikusnak szánt filmről még azt sem mondhatjuk el, ami egy vígjáték esetében nem is kevés: hogy tökéletesen súlytalan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8126