KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A játék

Vukotić a gondolatrajzoló

Kaján Tibor

 

Bevallom elfogultságomat: jobban szeretem az álló karikatúrát a mozgó rajzfilmnél, az egyetlen rajzba sűrített gondolatsort a rajzok sorával elmondott ötletnél. Sokszor az az érzésem, hogy a rajzfilm gumizsinór – elnyújtott karikatúra.

Most azonban Dušan Vukotić zágrábi rajzoló-rendező nyolc munkáját láttam egymás után. Ez a sorozatban nézés azért jó, mert összefüggés támad a filmek között, jobban megmutatkozik egy-egy művész alkotómódszere, talán még titka is Vukotić zsinórjai feszesek, és amikor a végén elpattannak, mindig csípősen célba találnak. És ezt a csípést sokáig érezzük.

Az Opera cordis című filmjében Barnard professzor szívátültetési kísérleteinek várható eredményeként szerelmünk is átültethetővé válik. A Piccolóban két szomszéd közül az egyik szájharmonikázni kezd, a másik trombitaszóval felel a zajra. Nagyszerű licitálás kezdődik, egész zenekar szólal meg a szobában, majd válaszul dalárda, katonazenekar, díszlépés, míg végül megrepednek a dobhártyák és a kis ház falai. Itt a fokozás, mint egymásra hulló dominósor halad előre, hogy a felhőben érjen véget. A pajkos robot bűvészinas-történet. A tudós robotot készít, és azzal végezteti munkáját. A robot újabb robotokat készít, és amíg azok dolgoznak, a tudós foteljében lazsál. A kis robotok már-már bajba kerülnek, amikor a hazaérkező tudós megnyomja a segítséget jelentő gombot.

Csak példaként írtam le néhány sztorit, de Vukotić filmjeiben – bár fontos szerepet játszanak – nem a sztori, hanem a módszer a lényeges. A képzettársítások meghökkentő, de rögtön utána magától értetődő egymásba folyása, a formák elegáns átalakulása, az ötletek fáradhatatlan fokozása, a téma teljes körüljárása a végső cél, a kifejezendő gondolat elérése és frappáns összegező lezárása; ezek jellemzik Dušan Vukotić filmjeit. A már-már klasszikusnak számító Surogat (Műanyag), melyre mindenki emlékezik, aki látta, szinte összegezi ezeket az erényeket. Egyetlen dugó kihúzásával a világ minden gondja leereszthető lesz a műanyagok világában. Ezért a filmjéért kapta meg, mint az első nem amerikai rendező, az Oscar-díjat. Kitűnő rajzi átalakulásokat produkál ebben a filmben éppen úgy, mint a később készült Zoo-ban, amelyben az elkényeztetett kutyus libacombot kap, és mint a banánt, meghámozza, hogy a csontot megehesse. Vagy a macska, aki habostortából egeret formál, hogy nagyobb kedve legyen bekapni. Ezt a filmjét is az átváltozások könnyed természetessége emeli fel és teszi emlékezetessé.

Vukotić témái nagyon széles körűek. Csehov novellafeldolgozásától a modern technikai világon át egész az utópiákig terjednek. Ennek megfelelően rajzi világa is széles körű. Embléma-jellegű leegyszerűsítéstől egészen a naturális ábrázolásig, sőt valóságos emberek és tárgyak felhasználásáig nyúlik. Bár több rajzolóval dolgozik, mégsem érzem ezt a vizuális világot eklektikusnak (kevertnek). Valószínűleg azért, mert a kikeresett valóságos szereplők és tárgyak gondosan megválogatott, jellemző, szép példányok (például a Játék című filmben).

Dušan Vukotić, aki az új jugoszláv animációs film legjelentősebb alkotója, 1927-ben Montenegróban született, és építész-hallgató korában karikatúrákat készített a Kerempuh című rajzos hetilapnak. És bár megújította a jugoszláv rajzfilmgyártást, (világsikerű filmeket készített), életrajzának ezen a pontján visszaérkeztünk a forráshoz, elfogultan dédelgetett műfajomhoz, a karikatúrához. Vukotić rajzfilmjei nem lettek hűtlenek a művészetét szülő műfajhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8109