KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fűbenjáró bűn

Könnyű mámor

Báron György

Az anyag és a műfaj tisztasága – kisvárosi vígjáték Angliából.

 

A magyarított filmcím, a Fűbenjáró bűn idétlen szójáték, ami azért kár, mert az eredeti, a Saving Grace szintén szójáték, ám elegáns és szellemes, tanulhatnának tőle a jópofi magyar címek kiötlői.

Nigel Cole rendezőtől pedig a magyar vígjátékok összeeszkábálói.

Maradjunk a címnél, mindent elmond. Grace egy középkorú brit úrhölgy neve, akit meg kell menteni, mert erősen rászorul. Beszélő név ez, mert ami megmentendő, az nem az asszony puszta élete, hanem életmódja, életformája, azaz báj, kecs, elegancia és szellem (grace) látszik veszni a cselekmény kezdetekor. Grace-t tehát, s az ő báját meg kell óvni, kegyelemre vagy legalábbis némi elnézésre, haladékra (grace) szorul szegény feje.

Hősnőnk bájgúnár külsejű ura váratlanul elhagyja az árnyékvilágot, s vele pazarul berendezett házát, vagyonát, becses értéktárgyait. Grace élné a gazdag özvegyek gondtalan életét, ám kiderül, a férj nem csak léha nőcsábász volt, hanem kalandor, szélhámos is, nyakára hágott a vagyonnak az utolsó penny-ig, dobra kerül a ház, a föld, a berendezés, a festmények, értéktárgyak, stílbútorok: fényűzéshez szokott elegáns hősnőnknek csak a koldusbot marad.

Pontosabban maradna, ám Grace kecsesen ellibben a hitelezők elől. Nincs nála jobb kertész a környéken, a fiatalok pedig a paplak mellett titokban marihuánát termesztenek. Grace átállítja az addig virágaiért megcsodált pazar üvegházát fűtermesztésre (innen ama bizonyos benjáró bűn), tapasztalata, kitartása bőséges és osztályon felüli termést hoz – félre gond, adósság, még a tettestárs skót kertészfiú is meggazdagodik. Tán csak a terítéssel akad némi gond, elvégre hősnőnk addig csak teához terített a merített damasztabroszon, anyagot soha. S itt következnek a film legmulatságosabb pillanatai. Ahogy kisvárosi eleganciájában – hófehér ruha, nagyszélű fehér kalap, cérnakesztyű, apró retikül – föllejt Londonba, a Covent Garden környékére, vevőt fogni. Ennyi kiváló minőségű áruhoz persze nagy hal kell, rettegett klánfőnök, de hősnőnk őt is az ujja köré csavarja. Bár a nyomában koslató piti bűnözők és kétballábas zsaruk csaknem beleköpnek a kecsegtető fűüzletbe, Grace ebből a slamasztikából is kimászik, felgyújtja az illatos corpus delictit, ég az üvegházban a sok fű, füstjétől álomtáncra perdül az egész falu, a pap, a rendőr, a cserfes barátnők, majd a történet átúszik valami hagymázos, rózsaszínű heppiendbe, nem tudni, a vásznat beborító marihuánafüst hatására-e, mindenesetre stílszerűen.

Kedves kis semmiség ez, ártatlan másfélórás nyáresti szórakozás, huss!, elillan, akár a füst, nem is akar mást, s azt a keveset, amit vállal, maradéktalanul teljesíti, vagyis tökéletesen kitölti saját műfaja – kisrealista kisvárosi vígjáték – szerény kereteit. Erényei ugyanazok, mint a legtöbb hasonló angol, ír és skót filmé (Lottózsonglőrök, Alul semmi, Patkánymese): tűpontos színészi játék, a kisvárosi miliő hiteles megjelenítése, emlékezetes karakterfigurák a főszereplőtől a villanásra föltűnő mellékalakokig.

Brenda Blethyn jutalomjátéka a film: zseniális a kábítószergyártásra és -kereskedésre kényszerülő, valaha szebb napokat látott hervadó úriasszony szerepében. Nem marad el mögötte a nálunk jobbára csak akciófilmekből ismert (ám Rohmer Teliholdas éjszakákjából emlékezetes) nagy francia színész, Tcheky Karyo, a durva külsejű, de érző szívű főmaffiózó szerepében. A nagy kettős mögött szatirikusra rajzolt bumfordi mellékalakok gazdag panoptikuma tűnik fel, a falu fiataljaitól a papon, a boltoson, a vénlányokon és a rendőrön át a beijedt kis bűnözőkig és a megboldogult férj szeretőjéig. Utóbbi már a film elején, a temetésen felbukkan, talpig titokzatos vörösbe burkolózva, még fogalmunk sincs, kicsoda, ám a tekintetekből pontosan tudjuk: a titkos kedves ő. Aztán később megint előkerül, a selyma férj sírjánál ismét, Grace a házába invitálja, most már úgyis mindegy, jól beisznak, összebarátkoznak, s bevallják: egyiküknek sem volt jó a férfival. Erős, őszinte mozipillanat ez, Mike Leigh-t idézi, s talán nem csak Blethyn hangsúlyos jelenléte miatt.

Leigh-t persze nem igazságos idecitálni, mert az ő életműve épp azt példázza, miként képes a brit filmes kisrealizmus túllépni a maga szűk műfaji keretein, s eljutni a mindennapok apró pillanataitól a végső, metafizikus kérdésekig. Cole habkönnyű filmje olyan, akár egy laza szippantás az üvegházban termesztett fűből: minden súlytalan lesz és lebegő, a gondok elröppennek, a farkas a bárány kezéből eszik, rendőr a bűnözővel táncol, pap a rosszlánnyal, hőseinkre gazdagság, világhír köszönt rá, ám a média reflektorfényéből is visszavágynak a dohányfüstös kisvárosi pubba, a langyos Guinesst kortyolgató barátaik közé, mert mégiscsak ott a világ közepe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3414