KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fritz Lang–változatok

Klasszikusok és az olló

Nevelős Zoltán

Amikor egy eredetileg másfél órás film hatvan perces változatával találkozunk, aligha érezhetjük úgy, hogy láttuk a filmet.

 

Sok-sok évvel azelőtt, hogy az első DVD-re kihagyott jeleneteket írtak volna, még azelőtt, hogy az első rendezői változatot bemutatták volna, az idő vasfoga, illetve néhány ismeretlen filmszabó gondoskodott róla, hogy a mozgóképes alkotások ne egyetlen változatban létezzenek ezen a világon. Ha egy 1920-as évekbeli klasszikust több évtizede, esetleg bemutatója óta nyűtt szalagról nézünk, biztosak lehetünk benne, hogy csak romjait látjuk az eredeti műnek, és nemcsak a képminőség, hanem a tartalom tekintetében is. A 73 perces Dr. Caligari például 47 perces maradványával szerepelt a Magyar Televízió Száz éves a mozi-sorozatában. Hogy ez csak az évek során összejött filmszakadások vagy tudatos csonkítás eredménye-e, ki tudja, mindenesetre egy ilyen kópia láttán aligha érezhetjük úgy, hogy „láttuk a filmet”.

Ebben az elkeserítő helyzetben érkeznek segítségünkre a filmrestaurátorok, akik a világ különböző archívumaiban kutatják fel egy-egy klasszikus fennmaradt képsorait, és ezekből igyekeznek minél teljesebb változatot létrehozni, amely azonban szinte soha nem lesz már azonos az eredetivel. Az Amerikában és Európában az utóbbi két évtizedben buzgón folyó restaurációk között a németek munkája különösen figyelemreméltó. Legutóbb a Berlini Filmfesztiválon mutatták be Fritz Lang Metropolisának képben és hangban felújított változatát, amely egyben az elveszett eredeti után a valaha létezett legteljesebb változat.

Esetenként eltér, mennyiben csonkult egy-egy mű véletlen roncsolódás vagy tudatos beavatkozás révén, ám ez utóbbinak Fritz Lang műveiben gyakran jutott főszerep. Másként nemigen volna elképzelhető, hogy a még monográfiákban is 195 percesnek feltüntetett Dr. Mabuse, a játékos hogyan tűnhet fel 297 perces terjedelemmel az 1996-os restaurálás után. Ilyen mértékű csonkítást követően csak akkor marad érthető és élvezhető a film, ha a rövidítést valamennyire ihletett szakember végzi el. A Metropolis Németországban is átvett amerikai rövidítésével és átszerkesztésével például Channing Pollock drámaírót bízták meg, aki nemcsak közel 40 perccel kurtította meg az eredetit, hanem drámai tartalmát is megváltoztatta.

A kopás és a rövidítés érdekes összjátékát mutatja a kétrészes Nibelungok (1923/24), amelynek már 1988-ban elkészült a 143+151 perces restaurált változata, miközben VHS-kazettán még ma is a siralmas 90+58 perces roncsot árusítják Európa-szerte. (A különbségben a filmről videóra való átírási aránynak is szerepe van: egy tökéletesen azonos képsor kb. 20%-kal gyorsabban fut le a rövidebb változaton.) A kettőt összehasonlítva feltűnő, hogy a nyilvánvalóan véletlen hiányok mellett milyen következetes rövidítést végeztek el rajta. A nemzeti eposznak jelentésbeli változtatásokat nem kellett elszenvednie, viszont méltóságteljes ritmusát dirib-darabra törték, énekekre tagolt szerkezetét pedig megszüntették. Egész jeleneteket nem távolítottak el, de minden jelenet rövidebb lett – a két rész teljes hosszában.

A film talán leghíresebb képsora, a vadászat, amelyen valójában Siegfriedre vadásznak árulói, Gunther király és első embere, Hagen Tronje. A 9 és fél perces jelenetből az átírási sebességkülönbséget figyelembe véve is majdnem másfél perc hiányzik, egy-egy hiány nem több 10 másodpercnél, de a film teljes hosszán órákat lehetett így spórolni. Az ilyen rövidítések levonnak ugyan a film értékéből, de mégsem zavarják a megértést úgy, mint azok a hiányok, amelyek épp ezért feltehetően nem szándékosan jöttek létre. Ilyen például az a drámailag kulcsfontosságú pillanat, amikor a Siegfriedet sirató Kriemhild észreveszi, hogy Hagen belépésekor megindul a vér férje halálos sebéből, vagyis Hagen a gyilkos. Ez indítja arra, hogy (egész filmet kitevő) bosszút esküdjön – a csonka verzióban a seb nem látszik, Kriemhilde csak úgy villámcsapásszerűen felismeri a helyzetet.

A filmeposz második része az elsőhöz képest katasztrófába illően jó másfél órát veszített el úgy, hogy a rövid változat még egy, az első részből átemelt jelenetet is használ flashbackként: Siegfried harcát a sárkánnyal. A restaurált változat szép, de gyakorlatlan szemnek nehezen olvasható gótbetűs inzertjei helyett a kurta verzió igénytelenül szimpla feliratokat használ, ráadásul Etzel nagyúr itt Attila lett.

Az első részhez hasonlóan itt sem egész jelenetek hiányoznak, csak mintha a Száz híres regény módján száguldanánk végig a cselekményen. Az özvegy Kriemhilde elfogadja a hunok vezérének, Etzelnek házassági ajánlatát, meghivatja palotájukba bátyját, Gunther királyt kíséretével, majd a vendégjogot felrúgva bosszút áll rajtuk. A befejezés Shakespeare tragédiáin messze túltevő, teljes (és tömeges) pusztulás.

A film legizgalmasabb és mai akciófilmekhez szokott szemmel is borzongató része, amikor a palotában rekedt burgundiakat ostromolják a katonailag (is) primitívebb hunok tüzes nyilakkal, létrákkal és karddal, míg Kriemhilde a bosszú démonaként a távolból figyeli a féktelen öldöklést. A jelenet megőrizve minden fordulópontját – és a néző élményét megcsorbítva – 19 percről 6 és félre rövidült.

A legköltőibb képek egyike egy trükk, amelyen a végzetes vadászatra induló Siegfried mellett álló fűzfa – áttűnéssel – halálfejjé változik. A restaurált változat ezt a képet akkor vágja be, amikor Kriemhilde-nek meghozzák férje holttestét, akkor emlékszik vissza ilyen sötét látomással búcsújukra, míg a rövidített verzióban kétszer látjuk ezt a trükköt, először a búcsú pillanatában rossz előérzetként, majd a második rész végén, amikor a bosszú beteljesült.

Fritz Lang szűk egy évtizeddel később készült hangosfilmjei már szerencsésebben jártak. Az M – Egy város keresi a gyilkost 115 perces eredeti hossza ugyan ma sincs meg, de az 1960-ban M – Dein Mörder sieht dich an (A gyilkosod néz rád) címen újra forgalmazott és megrövidült kópia is csak 97 percre soványodott. A Magyarországon a nyolcvanas években videón cseh főcímmel és magyar felirattal megjelent átirat pedig alig egy perccel volt rövidebb a 2000-ben Németországban svájci és holland segítséggel restaurált változatnál.

Lang utolsó német filmje, az 1933-as Dr. Mabuse végrendelete ehhez képest igazi kalandot kínál. A világpremierjét 1933. április 21-én Budapesten megért filmet Németországban elkészülte után azonnal betiltották, és csak 1951-ben mutatták be, igaz, az eredetileg 119 perces bűnügyi történet akkorra már 107 percre rövidült. A 2000-ben restaurált változatnak 116 percig sikerült eljutnia, és ettől csak alig marad el a Magyar Televízió 113 perces szinkronos, gyatra képminőségű verziója. Ez utóbbi kettő között a hosszbeli különbség szinte észrevehetetlen, néhány másodperc. A történet végén a vegyiüzem elleni támadás látványossága csorbult például néhány robbanással, lángoló épülettel és összeomló kéménnyel.

Ezektől kriminálisan eltér a nyolcvanas évekbeli magyar és cseh feliratos, archívumi példányról átírt videókiadás, amely 83 perc alatt ér ugyanannak a történetnek a végére –, teljes jelenetek érthetőséget zavaró kihagyásával és folyamatos kurtítgatásokkal. Vannak azonban részek, ahol teljesebb a jóval hosszabb szinkronos verziónál, mint például abban a jelenetben, ahol Lohmann felügyelő beépített emberével beszél telefonon, akit közben megtámadnak a bűnözők. Kihuny a világítás, a sötétben csak kiáltásokat és lövéseket hallunk (a restaurált változat itt a pisztolyok torkolattüzében felvillanó szobabelsőt is mutat), majd az elnémult telefonvonal végén türelmetlenkedő felügyelőre vált a kép. A szinkronos változatban egyszerűen megszakad a vonal, és erről is csak Lohmann szavaiból értesülünk.

Ez a szörnyen romos, 83 perces archívumi példány viszont izgalmas meglepetést is tartogat, amely a 2000-es restaurátori munkából hiányzik. A film itt Lohmann felügyelő irodájában indul, akit öregített maszkban pillantunk meg, amint éppen 50 éves szolgálati jubileuma alkalmából interjút ad egy újságírónak. Kellemes szivarozgatásuk közben hamar a halálbüntetésre terelődik a szó, amely mellett Lohmann keményen kiáll, mondván, a veszedelmes bűnözőktől akkor is meg kell védeni a társadalmat, ha nincsenek döntésképességük birtokában. Példának pedig Dr. Mabuse esetét idézi, és itt kezdődik a történet… Lehet, hogy ez a majd’ 3 perc hiányzott a német restaurátoroknak, akik elfelejtettek Magyarországon is körülnézni?

Egy-egy film különböző hosszúságú változatainak összehasonlítása nagy zűrzavarhoz vezethet, amelyből csak a legigazibb változat összeállításának célja mutathat kiutat. De mi a legigazibb változata egy filmnek? A leghosszabb? Az először bemutatott változat? Esetleg a rendező szívéhez legközelebb álló?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3402