KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mostohám a zsánerem

Varró Attila

 

Nem elég, hogy az amerikai filmesek jövedelmező sztorikat nyúlnak le Európától, de féltett mozgalmait is rendre elsajátítják, önnön képükre formálva. A cinema direct után most itt a Dogma ‘95 remake-je, InDigEnt-nek hívják és Gary Winick tapasztalt középsúlyú profi alapította 2000-ben. A mára tíz filmet jegyző társaság inkább független stúdió, mint alkotócsoport – dán elődjénél jóval rugalmasabb, kevesebbet törődik az esztétika marketingjével, és többet a filmek piacképességével, ráadásul mindössze két szabály szerepel íratlan manifesztumában: digitális videókamera és százezer dolláros költségvetés. Az eddigi csatlakozók főként kipróbált filmesek a felvevő mindkét oldaláról (köztük Richard Linklater és Ethan Hawke) – az independent piacon pedig máris komoly sikereket ért el a csapat: a tavalyi Sundance legjobb filmje (Personal Velocity) és legjobb rendezése egyaránt az InDigEnt terméséből került ki, utóbbi épp a lánglelkű alapító műve.

A Tadpole esetében (amely címét egy friss amerikai társasjáték Ebihal-rajzkártyájáról kapta) Winick éppúgy megszegte saját szabályai felét, mint Trier az Idiótáknál: 150 ezer dollárból forgatott romkomja azonban minden más követelményt kielégít. A 40 éves mostohaanyjába szerelmes, emelkedett szellemű kisgimnazista érzelmekben és félreértésekben gazdag hálaadás-ünnepi hétvégéjét bő egy órában elmesélő DV-movie sem több, sem kevesebb egy takaros családi vígjátéknál. Élvezetes alakításokkal feledtetett néhány vonalas karakterek, egyszerű alapkonfliktus és párfordulatos cselekmény – olcsó örömmozi. Szemben rendező-elvtársaival, Winick alig érezteti a médium jelenlétét, filmje mégis más lenne hagyományos technikával forgatva: noha a cizelláltabb képminőség, a jobb világítás vagy a stabilabb felvevőgép néhol előnyére válna, DV nélkül a Tadpole meghittségéből és talán spontaneitásából vesztett volna, amelyek épp legerősebb érdemei. Egyetlen gyengéje (eltekintve a kamaszfantáziákból szalajtott szerelmi háromszögtől) az idegesítően túlfogalmazott dialógusokban keresendő: az intellektuálisabb nézőréteget célzó eszmecserék nemcsak a buzgó Wunderkind, de néhol a csiszolt elméjű felnőtt-társaság szájából is idegenül csengenek. Mintha csak Woody Allen rendezte volna az Okostojást, a karácsonyi fenyő alatt talált DV-kamerával és az ünnepi vacsorára meghívott sztárvendégekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2087