KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A szerencse lányai

Akar-e ön orosz prostituált lenni?

Bori Erzsébet

A vágy titokzatos tárgya valutában is mérhető. Mészáros Márta lengyel–magyar–orosz filmje a kelet-európai testpiacról.

 

 

Mire vélhettem volna az 1998-ban készült film igencsak megkésett, 2002 decemberi bemutatását, mint arra, hogy A szerencse lányai annyira rossz, hogy legszívesebben mindenki megfeledkezne róla? Vaskos előítéletekkel ültem be a moziba, arra számítva, hogy egyedüli néző leszek. Mindkettőben tévedtem.

A vetítés után már azt sem találom meglepőnek, hogy Mészáros Márta darabjára több százezren voltak kíváncsiak Lengyelországban. Merthogy A szerencse lányai – a rendezőjétől eltekintve – a legkevésbé magyar film. Lengyelül és oroszul beszél, Moszkvában és Varsóban játszódik, lengyel és orosz színészek láthatóak benne.

Viszont semmi nincs benne, ami idegen tőlünk. A férj munkanélküli, Natasa, a feleség tanárnő. Van két gyerekük és számos gondjuk, például, hogy miből éljenek meg. Vera, a talpraesett szomszédasszony rábeszéli Násztyát, hogy utazzon el vele Lengyelországba batyuzni. Ismerős műfaj: mi annak idején éppenséggel lengyelpiacnak neveztük az ilyent, a lengyelek meg talán ruszkipiacnak. A hiánygazdaság hívta életre, a szegénység tartja fenn. A vesztesek árusítják itt hitvány portékáikat más veszteseknek, akik alulról szagolják a jómódot, de túl gazdagok az éhenhaláshoz. A kis emberek piaca azoknak hajt nagy hasznot, akik ellenőrzik, jóllehet nekik ez csak fedőtevékenység a jóval jövedelmezőbb kábítószer-, fegyver- és lánykereskedelem mellett. Vera golyót kap, amikor a kispályás konyharuha-biznisz helyett drogfutárkodásra adja a fejét, Natasa és a kamasz lánya meg ott marad pénz, áru és útlevél nélkül. Nincs más választása, mint áruba bocsátani egyetlen piacképes tulajdonát, a testét. Egy rövid peep show-kanyar után hamarosan a csúcson találja magát: luxuskurva lesz a kultúrpalota legfelső szintjén berendezett találkahelyen. A nagyfőnök elégedett vele, a kisfőnök szerelmes belé, dől a lé, még hazaküldeni is tud, a hegedűsnek készülő Mását fölveszik a varsói konzervatóriumba. Happy end kelet-európai módra.

A repedt sarkú kis orosz tanárnő csodásan kikupálódik, elegáns nagyvilági dámává alakul át, csak azért aggódik folyvást, nehogy a lánya meg a férje megtudja, mivel keresi nekik a vajaskenyérre valót. Nehéz is volna nem észrevenni a feltűnő jómódot, a látványos átalakulást. A férj mintha ódzkodna kissé, de egy szóval sem tiltakozik, a saját jövőjét építgető süldőlánynak meg nagyon is megfelel ez a felállás, zsarolással, hízelgéssel, biztatással terelgeti anyját a helyes úton. Aztán átlép rajta. Búcsú nélkül, egy levélkét és egy csekket hátrahagyva elpályázik Amerikába a dúsgazdag Roberttel, aki benne vélte megtalálni elvesztett leánygyermekét. Natasa visszatérhet Moszkvába, feltehetően a férjéhez, hogy folytassa félbeszakadt tanári pályáját.

Ha azt mondom, hogy A szerencse lányai nem érdektelen, azzal még nem mondok semmit. Mészáros Márta csinálhatott már rossz filmet, de érdektelent soha. Bármilyen témát választott is, legyen az a nők helyzete a módfelett emancipált szocializmusban (Örökbefogadás, Kilenc hónap), vagy az elmúlt század politikatörténete egy családregény tükrében (Napló-sorozat), nem győztem csodálni a bátorságát, hogy mindig olyan kényes tárgyat ragad meg, amelyhez addig csak kesztyűs kézzel mertek közeledni. A film első harmada – a moszkvai miliő, benne a dokumentarista iskolázottságról árulkodó búcsúest-jelenettel, az elutazás, a varsói garniszálló és KGST-piac – egészen kiváló, és azt ígéri, hogy Mészáros Mártának sikerül az a vakmerő vállalkozás, amibe annyian belebuktak már előtte: érvényes képet adni az új Kelet-Közép-Európáról.

Ami ezután következik, az – akárhogy is nézzük – a prostitúció apoteózisa. Ha eddig úgy tudtuk, hogy orosz prostituáltnak lenni valamelyik volt gyarmaton nem a sors nagy ajándéka, akkor ideje felülvizsgálnunk eme vélekedést. Mert Natasa felszabadulásként fogadja új életét. Nem a szexet élvezi, hanem azt, amit elér vele: az anyagi függetlenséget, a szerepjátékot, a hatalmát a férfiak felett. Mintha nem is Mészáros Márta filmjét látnánk, hanem egy macho álmot a kurvák aranyéletéről. És persze a világ rettentő szexuális nyomorán enyhítő karitatív tevékenységet. Ahogy azt egy hímsoviniszta elképzeli. Eszedbe ne jusson, hogy ez a meleg, aranyló fényekkel megvilágított, körülcsodált női test valójában pénzért megvásárolható tárgy, hogy Natasa nagy orosz lelkére senki nem kíváncsi azok közül, akik veszkődnek utána.

A szerencse lányai első része realista és emberi sorsokkal hitelesített életkép, a második fele pedig oktatófilm, bevezetés a luxusprostitúció zárt (és fényezett) világába. A Kelet- és Nyugat-Európa országútjai mentén, a kamionparkolókban, utcasarkokon, illegális és legális kupikban, a kiterjedt szex- és pornóipar isten tudja hányféle intézményében dolgozó rabszolgákról pedig szó se essék. Mi a fene akar ez lenni? Provokáció? Az előítéletek és közhelyek ellen intézett támadás? Közönségcsalogatás? Netán költői igazságszolgáltatás?

Kár a fülledt budoárokban vadidegen és érdektelen kuncsaftokkal elpazarolt időért, mert így nem tudjuk meg, hogyan sikerült az egyenesen a Szovjetunió romjai alól előmászó, naiv tanárnőnek ilyen gyorsan és zökkenőmentesen átállnia egy luxusnő stílusára és életformájára. Akármekkora őstehetség legyen is valaki, öltözködni és sminkelni, tűsarkút és kalapot (természetesen) viselni – tanulni kell (lásd Elsa Doolittle vagy Nikita, hogy a moziban maradjunk). És ez még csak a külcsín. Eddigi ismereteinkkel szemben most azt kell hinnünk, hogy a prostitúció mint életforma érintetlenül hagyja a személyiség belső magját, az ember erkölcsi érzékét, integritását. Hogy ez is csak olyan pénzkereset, mint a többi (legfeljebb jobban fizet, mint a trolivezetés), az ember lánya összegyűjti vele a kezdőtőkét, aztán szépen kiszáll. Leteszi a kalapot, a rafinált fehérneműt, visszabújik a műselyembugyiba meg az otthonkába, és töretlenül tanítja tovább éhbérért az orosz gyerekeket.

Ezzel együtt és mindennek ellenére A szerencse lányai nem azt érdemelte, hogy évekig dobozban porosodjon, majd egy szál kópiával, agyonhallgatva induljon harcba a honi sikerért. (Mészáros Márta – persze, de ki tudja, mi okból – mindig is nagyobb figyelmet és elismerést kapott külföldön, mint idehaza.) Az iparűző jelenetektől eltekintve nagyon is érdekfeszítő, lényeges dolgokra tapintó, hozzánk szóló film ez. Az orosz színészek, a hősnőt játszó Olga Drozdovával az élen, elképesztően jók, és ha a moziban még nem is, utóbb leesik a tantusz: ebben a történetben talán nem is a lejátszott posztkommunista figurák, nem is a hős orosz asszony sajátos reinkarnációja a főszereplő, hanem az új nemzedék. Az angyalarcú kamaszlány, aki minden erőfeszítés nélkül, pillanatok alatt beletalál a szép új rendszerbe, elnéző mosollyal és fölényes szeretettel manipulálja nemcsak nyomorult szüleit, de a sokat látott kelet-európai keresztapát is. Mindenkitől megszerzi, amire szüksége van, és birtokba veszi a világot, amit csökött felmenői még csak nem is értenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2079