KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror

Drakula és Frankenstein

Szörnyek keringői

Kovács Marcell

Boris Karloff és Lugosi Béla párviadala a horror-történet nyeresége. DVD válogatás a Universal klasszikus rémfilmjeiből.

 

A gazdasági válság sanyarú éveiben Lugosi Béla és Boris Karloff szörnyetegei feledtették Amerikával a mindennapok gondjait. Amikor az ország a legnehezebb helyzetben volt, belőlük akkor lett ünnepelt sztár. Számtalan filmet forgattak, és nyolc alkalommal együtt szerepelt a nevük a stáblistán.

De ne szaladjunk annyira vissza, pihenjünk meg félúton. A hatvanas évek sem voltak híján a problémáknak. Az értelmetlen háborúskodástól és megrázó politikai merényletektől szorongásos amerikai mozi visszatérő figurájává lett a korszak végén a deformált lelkű lőfegyveres ámokfutó: Larry Cohen Démonjában egy földönkívüli szekta parancsára tizedeli a manhattani járókelőket, Scorsesénél önjelölt polgárőrként kezd véres rendcsinálásba, Altman Nashville-jében az a küldetése, hogy megszabadítsa az országot egy veszedelmes elnökjelölttől. Peter Bogdanovich 1968-as első filmjében, a Céltáblákban lehetünk tanúi a karakter nagyhatású színrelépésének. A közönyös vietnámi veterán először lemészárolja a családját, egy olajsiló tetejéről gyanútlan autósokat küld a halálba, majd egy autósmozi döbbent közönségéből szedi találomra áldozatait. A vetítés díszvendége, a főszerepet játszó idős horrorsztár fékezi meg végül, sétapálcájával fegyverezi le a megelevenedett filmalak látványától zavarodott tömeggyilkost. Az esztelen erőszaknak megálljt parancsoló hajlott hátú szuperhős szerepében Boris Karloff önmagát alakítja.

Lugosi Béla ekkor már több mint tíz éve halott. Ugyan a neve olyan szorosan kötődik Karlofféhoz, hogy szinte felcserélhetők a Universal-rémfilmek aranykorát megidéző emlékezésekben, kevéssé valószínű, hogy Lugosi ezt a hősies és humánus szerepet, ha életben van is, eljátszhatta volna. A gonosz figuráit olyan utánozhatatlan, fenyegető idegenséggel felruházó, és ezzel őt a horror trónjára emelő pocsék angolsága súlyos béklyó is volt, ami mindörökre a B-filmek snájdig vérszopóihoz, démoni varázslóihoz és őrült tudósaihoz láncolta. Elegáns, arisztokratikus alakja mintha a Drakula egy egész életre szóló, monstre változatában alakítaná a címszerepet, mindig baljós gőgöt sugárzott, és amikor csillaga leszállóágba került, a büszke fölényesség sértett ellenségességbe fordult. Ezt a magányos és keserű, szeretethiányát morfiummal csillapító „Bélát” rehabilitálja bájos derűvel Tim Burton és Martin Landau az Ed Woodban.

Karloff sohasem veszítette el vonzerejét a szórakoztatóipar szemében. Neki sem sikerült első nagy alakítását, Frankenstein szörnyét túlszárnyalnia, de számtalan rangos produkcióban bizonyította tehetségét, és Lugosival ellentétben hallgatott az idők szavára: filmszerepei mellett később rádiós horrorshow-k házigazdájaként és éjszakai tévésorozatok vendégeként is rendre találkozhatott vele a publikum.

 

 

Horrorköltészet

 

1934-ben persze mindez még a tudományos fantasztikum világa. Lugosi a Drakula horror-divatot teremtő kasszasikere után egyebek mellett főszerepet játszik a Dr. Caligari ihlette Morgue utcai kettős gyilkosságban, és gyakorlatilag megismétli Dracula-alakítását a Fehér zombiban, mégis egy mellékszerepben, a Dr. Moreau szigete egyik korai feldolgozása, az Elveszett lelkek szigete félig ember–félig állat szőrmókjaként a legemlékezetesebb. Karloff nem kevésbé elfoglalt ezekben az években. Több műfajban is dolgozik: a Sebhelyesarcú Howard Hawks nagyhatású gengszterfilmje, az Ódon sötét ház fergeteges horrorkomédia a Frankenstein rendezőzsenijétől, James Whale-től, a Fu Manchu maszkja egy Karloff felbukkanásával sötétebb árnyalatba váltó egzotikus krimisorozat harmadik epizódja, míg az Elveszett helyőrség háborús dráma John Ford rendezésében. De mindenekelőtt újra vastag smink alatt életre kelti a Universal harmadik klasszikus szörnyét, a Múmiát.

Ekkor érezte úgy Carl Laemmle Jr., a horrordömpingért felelős producer, mellesleg a Universal-főnök Carl Laemmle fia, hogy megérett a pillanat két legjövedelmezőbb sztárját közös filmben szerepeltetni.

A Fekete macska követi a Morgue utcai kettős gyilkosság példáját, és a horrorfilm-történet megannyi tiszteletlen Poe-feldolgozásához hasonlóan igen szabadosan kezeli az eredeti novellát, szinte csak a címét tartja meg. Az osztrák emigráns Edgar G. Ulmer filmjében Lugosi egy magyar pszichiátert alakít, aki tizenöt év orosz hadifogság után felkeresi osztrák bajtársát, hogy bosszút álljon, amiért az elárulta hadosztályukat. Visegrádon járunk, egy borongós, rideg vidéken, ahol mindig vihar van és éjszaka, valahol Magyarországon, ami ugyebár már majdnem Erdély; még egy-két furcsa hangzású magyar mondat is elhangzik a megfelelő hatás kedvéért. A hazatérő Lugosi először elcsodálkozik az ellenség kezére játszott erőd helyén magasodó futurisztikus várkastély láttán, meglepetése aztán eszelős döbbenetbe vált, amikor rég nem látott kedvesével a vár fekete miséknek otthont adó katakombáiban bebalzsamozva találkozik, lányukról pedig kiderül, hogy az áruló barát felesége volt, mindhalálig. Karloff a Múmiából ismerős éjsötét titokzatossággal játssza a zseniális építészből lett sátánista főpapot, és Lugosi, kivételesen a jó szerepében, egyenrangú partnere. A harmadik főszerep a csupa üveg–csupa fém bauhaus épületóriásé, amely Karloff avantgarde ruházatával és frizurájával kiegészülve pikáns sci-fi ízzel gazdagítja a nekrofiliával és vérfertőzéssel egyaránt kacérkodó kegyetlen féltékenységi dráma bizarr műfajkoktélját.

A Fekete macska után Karloff és Lugosi civilben felbukkannak a Múmiát rendező Karl Freund Beszélőke című rádiós környezetben játszódó komédiájában, majd Karloff újra történelmet ír. Egy még emberibb, immár beszélni tanuló szörnyet alakít Whale az eredetit is felülmúló Frankenstein-folytatásában, a horrort a románc, a mese és a komédia jegyeivel gazdagítva a költészet rangjára emelő Frankenstein menyasszonyában. Közben Lugosinak csak egy újabb vámpírszerep jut, egy ál-vámpír ezúttal, a Vámpír jelében. A törlesztést ismét egy közös Poe-film, a Holló hozza meg a számára.

Lugosi, mint minden közös filmjükben, most is csak második Karloff után a stáblistán, holott egyértelműen az övé a főszerep. Egy Poe-rajongó plasztikai sebészt alakít lehengerlő erővel, akit szerelmi életének szervezésében az a rögeszme vezérel, hogy mindenáron elkerülje bálványa tévedését, óvakodjon a viszonzatlan szerelemtől, mert az őrülethez vezet, és így a tehetség kiteljesedésének gátjává válik. De épp eléggé őrült már, semmitől sem riad hát vissza, hogy tönkre tegye szerelme, a szépséges balerina és annak vőlegénye boldogságát. Ördögi mesterkedésének színhelye a pincében berendezett, gyilkos ingával és présfülkével felszerelt rettenetes Poe emlékszoba, a megvalósításban pedig Karloff szökött fegyence segíti, persze nem önszántából. Új külsőt ígér neki a doktor, ám szándékosan elcsúfítja a műtéttel, és ezzel feltétlen szolgájává teszi. Lugosi lubickol a többnyire fennhangon Poe-t szavaló, vagy hisztérikusan hahotázó megszállott szerepében, paródiába hajló alakítása az utolsó nagy horror ikon, Vincent Price direkt ripacs stílusát vetíti előre. Karloff a teremtője ellen végül fellázadó szörnyeteget a Frankenstein filmekből ismerős érzékenységgel hozza, különösen megrendítő a Sanghaji asszonyt megelőlegező jelenetben, amikor dühében egymás után lövi szét a műtét szörnyű eredményével szembesítő tükörtáblákat.

1936-ban, Carl Laemmle Jr. utolsó hivatali évében készítik el a Universalnak a Láthatatlan sugárt, ami viszont Karloff filmje. A főcímzene ugyanazt a magyaros motívumot használja, mint a Fekete macskában, naná, hogy Erdélyben kémleli a csillagokat Karloff kackiás bajusszal. A csak munkájának élő, megszállott tudós felfedez egy egyszerre gyógyító és gyilkos hatású sugárzást, és utóbbi minőségében hasznosítja azt hűtlen felesége és a találmányt elorozó konkurencia ellen. A halálos sugártól tompán foszforeszkáló bosszúálló Price majd negyven évvel későbbi Fertelmes Dr. Phibes-filmjeinek modorában, nyugodt egymásutánban vesz elégtételt elárulóin, egészen addig, amíg az egyik áldozat retináján a halál időpontjában rögzült kép segítségével a Lugosi alakította vetélytársnak sikerül azonosítani a gyilkost. A forradalmi eljárás megegyezik azzal, amit Dario Argento Négy légy szürke bársonyon című thrillerében használ majd szintén valamikor a hetvenes évek elején. Semmi kétség, minden nagy ötletet a Universal boszorkánykonyhájában főzte ki.

Ahol bizony az új vezetés nemigen rajongott a rémfilmekért. A mozisok aktuális marketingtrükkje, a DrakulaFrankenstein duplavetítések hatására feléledt horrordivat késztette csak őket új beruházásokra. Biztosra akartak menni, és egy harmadik Frankenstein-epizód Karloffal és Lugosival garantálta a sikert.

1939-ben a Frankenstein fia egy új korszak kezdete, ugyanakkor fényes búcsú is a múlttól. Miközben a ponyvaízű, a karakterek helyett a mozgalmas jelenetekre koncentráló történet a slendrián negyvenes éveket köszönti, az álomszerű képi világ diadalmas ünneplése a német expresszionista hagyománynak, annak a roppant körültekintéssel megtervezett, a fény és árnyék játékából kibomló látványnak, ami az Európából érkezett operatőrök és rendezők közvetítésével megadta a hollywoodi horrorfilm jellegzetes formáját.

Rowland V. Lee az előzmények stílusában téren és időn túli mesevilágot teremt, ahol Whale katolicizmussal incselkedő gótikája, a Dr. Caligari baljós árnyakat vető, girbegurba színfalai és a divatlapokból kiollózott art deco szobabelsők remekül megférnek nem csak egymással, de Brueghel Bábel tornyával is, ami a rendező különös képzeletében a báró laboratóriumának romjaivá lényegül át. A díszletet benépesítő szereplőgárda méltó a festői környezethez. Az ifjú Frankenstein tarzani képzeteket keltő alakja, a német egyenruhákban feszítő kafkai hivatalnokok és a szörny elleni harcban a karja után műkarját is elveszítő szigorú rendőrnyomozó mintha máris a film paródiáját játszanák. Lugosi remekel a lelkes vásári komédiásokra emlékeztető társaságban; nem kell visszafognia magát, kedvére vicsoroghat és meresztheti fenyegetően a szemét. Igort, a néhai báró bitófáról szabadult szolgáját alakítja, aki fondorlattal eléri a szörny újbóli feltámasztását, hogy vele ölesse meg a halálos ítéletét kimondó bírákat. Lee-nek ugyan nem sikerül magas művészetet varázsolni kétes értékű anyagából, miként azt Whale tette, megmarad B-filmes rendezőnek, de nem kisebb mágia, amit művel. Sajnos Karloffnak a kavalkádban csak statisztaszerep jut: mint egy öreg bohóc, botladozik elnagyolt maszkjával a sorozatgyilkos zombivá egyszerűsített szerepben.

 

 

A megváltó halál

 

Nem meglepő, hogy a Frankenstein fiával mindörökre búcsút int a számára világsikert hozó figurának. A jó szándékkal rossz eredményt elérő orvost alakítja ebben az időben több alkalommal, így a következő Lugosival közös Universal produkcióban, a Fekete péntekben is. Egy gengszter agyának átültetésével ment meg egy haldoklót, aki a bűnözővé átváltozva bosszúhadjáratot indít egykori társai ellen. Lugosinak az egyik áldozat szerepe jut csak, nincs is Karloffal közös jelenetük.

A Kiderül a végén című zenés horrorkomédia Karloffot Lugosi mellett egy másik ijesztő magyarral, Peter Lorre-ral is összehozza, ám a rémes hármasban rejlő lehetőségek a kritikák szerint sajnos kiaknázatlanul maradnak.

Lugosi csillagának ekkor már egyre tompább a fénye. Főszerepet csak kis stúdiók ócskaságaiban kap, drága produkciókban a legjobb esetben is csak néhány mondat jár neki. Az Universal rémfilmrészlegének új sztárja a negyvenes évek elején Lon Chaney Jr., egy inkább mókás, mint félelmetes féltehetség, akit főként a horroriparban igen jól csengő neve segít az érvényesülésben. Talán jobb is, hogy édesapja, a némafilmkorszak „ezerarcú” szörnyetege ezt már nem érhette meg. A bumfordi Chaney első sikere a Farkasember, amiben Lugosinak, bár a főszerepre jelölik, be kell érnie Béla, a jövendőmondó cigány kérészéletű figurájával. Chaney játsza ezután a szörnyeket a klasszikus történetek egyre gyatrább folytatásaiban. A Frankenstein szellemének végén Lugosi Igorának agyát teszik a koponyájába, hogy az azt követő Frankenstein találkozik a Farkasemberrel során Lugosi alakítsa fáradtan és kedvetlenül a teremtményt, egy szánalmasan gyenge változatát annak a szerepnek, amit annak idején olyan felháborodva dobott vissza egy próbafelvétel után, és ami Boris Karloffot aztán örök vetélytársává tette.

Az utóbbi évek felejthető produkcióit követően utolsó találkozásuk újra méltó régi nagy hírükhöz. Val Lewton, az RKO lélektani horrorra szakosodott producere három filmre szerződteti Karloffot, ezek közül az első 1945-ben a Hullarabló. Jekyll és Hyde sztorijának e szintén Stevensontól kölcsönzött változatában a háborgó személyiség múltbéli gonosz önmagával kell hogy megküzdjön. A doppelgänger, a megkettőzött én német expresszionista motívumát variáló történet főszereplője egy jónevű, ám titokzatos múltú orvosprofesszor, és Karloff alakítja a műtéteihez szerveket biztosító beszállítót. Ő a másik én, a belső lidérc, aki holtában kísértve sem engedi a doktornak feledni egykori bűnös önmagát. A film nem csak a régmúlt szörnyűségeit hagyja homályban: amikor egy sötét átjáróban Karloff fiákere megáll egy éneklő kolduslányka mellett, és a dal hirtelen megszakad, a jelenet borzalma az utca végéből fényképezve, konkrét képek nélkül még elevenebb. Lugosi ismét csak epizodista, de a maximumot hozza ki a kisstílű zsaroló figurájából. Miközben Karloff gyilkolva is képes együttérzést kelteni, ő olyan ellenszenvessé teszi a piti haszonlesőt, hogy nem érezzük eltúlzott büntetésnek a halálát. A Robert Wise rendezte Hullarabló talán nem merül annyira mélyre az emberi pszichében, mint Lewton Jacques Tourneurrel készített filmjei, ám így is ékes bizonyítékát adja a pusztán sejtetésre és sugalmazásra építő horror-dramaturgia mindennél hátborzongatóbb erejének.

Soha többé nem forgattak együtt. Lugosi egy-két harmadrangú komédiában parodizálta még önmagát, majd Ed Wood levitézlett ripacsokból és feltörekvő amatőrökből verbuvált társulatának tagjaként érte 1956-ban a megváltó halál. A koporsóban sem vált meg Drakula gróf jelmezétől. Karloff gyakran felbukkant a tévében, és kiváló mozifilmekben játszott olyan rendezők irányításával, mint Roger Corman, Mario Bava, Michael Reeves vagy Peter Bogdanovich. 1969-ben ment el, amikor a híradó szörnyeivel már úgysem versenyezhetett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 29-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2072