KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szent Iván napja

A hakni zsenije

Pápai Zsolt

Meskó Zsolt első nagyjátékfilmjének hőse régi ismerősünk: illúzióit vesztett, tehetetlen művészértelmiségi.

 

Hasonlóan a hatvanas évek végének időszakához, amikor a honi vígjáték presztízsének (újbóli) megteremtésén fáradozó rendezők közül többen a szatíránál kötöttek ki, az ezredforduló környékén a feljövőben lévő komédiákkal párhuzamosan bontakozni kezdett a mindennapjainkat groteszk fénytörésben mutató filmtípus. A szatíra kortárs elkötelezettjei gyakran a média működésének kívántak görbe tükröt tartani, de a foncsorozással gondjaik támadtak, és a felvázolt kép egydimenziósra sikeredett (Schilling Árpád: Nexxt; Bodó Viktor: Citromfej). A kudarc egyik oka, hogy az alkotók messzire eltartották maguktól az általuk megcélzott tárgyat, hűvös vagy hetyke hozzáállásukkal kívülállásukat vagy fölényüket igyekeztek demonstrálni vele szemben, azaz nem alakítottak ki intimebb viszonyt a témával.

Az eddig producerként egy (A Morel fiú), rendezőként kettő (A fehér alsó; Somlói galuska) kisfilmet jegyző Meskó Zsolt debütáló nagyjátékfilmje közelítésmódja okán napjaink hazai szatíráinak említett vonulatába illeszkedik, bár nem csupán médiakritikát kínál. A Szent Iván napja fókuszában a magyar filmtörténetben neves felmenőkkel bíró hőstípus, az illúzióit vesztett, és az őt ért kihívásokkal szemben tehetetlen értelmiségi áll – aki az ezredelő farkastörvények uralta miliőjében hasonlóképp nem találja a helyét, mint társai két-három-négy évtizeddel korábban. A film a konzumkultúra útvesztőiben bolyongó, egykoron elhivatott, ám ambícióit feladó művész portréját iparkodik megrajzolni, főhőse az imidzse erősítésének hitvány médiaszereplésekkel és egyéb haknikkal adózó, a nagybetűs művészet oltárán viszont színházi fellépéseivel áldozó Sz. Iván aktor, akinek kettős élete generálta lelki tusakodása szolgál sorvezetőül az elbeszéléshez. Az egyetlen nap alatt – Iván születésnapján – játszódó mese egy végtelenített ámokfutás krónikája, a lazán összefüggő epizódok között az ironikus szemlélet teremt néminemű kapcsolatot. Sorjában tűnnek fel a kortárs hazai vígjátékokból jól ismert, mára klisészerűvé merevedett figurák – a kretén biztonsági őr, a karvalykapitalizmus szülte menedzser, az imbecillis tévériporter –, hogy asszisztenciájuk mellett a direktor körbepanorámázza a mai magyar rögvalóságot, valamint a velük konfliktusba helyezett főhős mélyülő frusztrációját is érzékeltesse.

Ezzel azonban túl sokat vállal a rendező, és a művészsors labirintusának feltérképezése közben maga is zsákutcába fut. Már a film létrejöttének körülményei is ellentmondásosak – kétes vállalkozásnak tetszik médiaszponzorok pénzéből médiaszatírát készíteni –, az igazi gond azonban a történet realizációjával: a nehezen kiszálazható előadásmóddal, az öncélú artisztikummal kimunkált vizualitással, a jelenetek tempóbeteg felsnittelésével és a szereplők kevéssé meggyőző jelenlétével van. A Meskóval közös munka korlátlan lehetőségeket kínál a színészek számára az improvizáláshoz – hiszen szemmel láthatóan csupán a karaktereknek a realitásoktól való elemelését célzó rendezői instrukció köti őket –, Darvas Iván és Jordán Tamás jelenéseit leszámítva mégsem eléggé izgalmas a heppening. A figurák csak egy csöppet karikírozottabbak, mint kellene, csak egy picinyt esetlenebbek, mint szükséges – a film szinte valamennyi pillanatát az ábrázolt dilemmával és a felvonultatott alakokkal szembeni fölény festi.

A Szent Iván napjáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy a rendező ne biztosította volna be magát jó előre az esetleges okvetetlenkedésekkel szemben. A film értelmezhető a főhős lelkében lejátszódó folyamatok illusztrációjaként, illetve szürreálba hajló, az álomvilág ingoványos territóriumán lezajló kvázi-történéssorként is, és így nézve már-már támadhatatlan. Ezen új kontextusban a szeszélyes cselekményvezetés fedőneve: mozaikos történetépítkezés; a száznyolcvan fokos szabály módszeres megsértésével rögzített szekvenciáké és a ritmus nélküli montázstechnikáé: elidegenítő effektusok; a darabos dialógusoké: stilizált párbeszédek; a dramaturgiai bakugrásoké pedig: rendezői koncepció.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2081