KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A nagy Ő és a többiek

Belül semmi

Kolozsi László

Nincs gondunk többé a szerelemmel, a tévé megmutatja, milyen az igazi férfi, az igazi nő.

 

Bejön a Balázs show-ba egy kicsit duci, de nagyon kedves arcú, fáradt nő, nevezzük Olgának, leül, látszik, hogy nincs kedve az egész cécóhoz, a háta közepére se kívánta a Balázs show-t, hiszen normális, nem is tudja, mit akarnak tőle. A show műsorvezetője a házasságáról faggatja, kínkeservesen elmondja, hogy valóban igaz, megromlott a házassága, de nem érzi menthetetlennek, elmondja, hogy már régen volt együtt a férjével. Szegény Olga olyan dolgokról beszél a tévé nyilvánossága előtt, kényszeredetten, amely dolgokról talán még a barátnőjének sem szívesen mesélne, majd bejön a férj. Függöny. Az asszony néma takarásban, a férj leül, és elárulja élete nagy titkát, hogy nagyon régóta nem kívánja a szülés után kicsit elhízott feleségét, és az a nagy vágya, hogy két nővel legyen egyszerre. Megjelenik a színen (igen, ez színdarab, olyan kegyetlen, mintha Lars von Trier rendezte volna, az asszony szerepében Emily Watson) két – jobb szó híján – ordas kurva, közönségesek, inkább rondák, mint érdekesek, kívánná őket a fene, és azt mondják a férjnek: akarsz velünk fincsizni? A férfi nem tudja, csak sejti, mire céloznak a lányok. Itt van a két nő, tessék, egyél: Balázs persze nem ezt mondja, csak körülbelül ezt. Nem, köszönöm, mondja a megszeppent férfi, aki már nem is feszeng, hanem kínjában szinte menekülne. Elhúzzák a függönyt, a paravánt, a férfi mellett ott ül a felesége, aki mindent hallott. Mit érez most? – kérdezi Balázs az asszonytól. Azt hiszem, megszakadt a szívem, mondja az asszonyka. Elkapcsolok. Egy másik adón reklám megy. Nem tudok a bánattól szabadulni. Egészen addig, amíg nem láttam A nagy Ő-t, azt hittem, a Balázs show a magyar tévé történetének legaljasabb műsora, hogy ennél ártalmasabb műsor nincs; de van.

A szerelem szentség, mondja a Megáll az időben a tanár úr a kis Kövesnek, amikor pornóképeket talál a fiúnál. Kant azt írja Az erkölcs metafizikájában, a szeretet nem állandó rajongás, hanem állandó odafigyelés. A kereskedelmi tévék műsoraira mi sem jellemzőbb, mint az odafigyelés teljes hiánya: Fábry csak magára figyel, Mónika csak úgy tesz, mintha érdekelnék az áldozatai, igen, áldozatokról van szó, nem szereplőkről, Balázs nem is tesz úgy. A nagy Ő elvileg, a műsorkészítők szándékai szerint, a figyelemről kellett volna hogy szóljon, arról, hogy van egy sármos, érdekes, egyedülálló pali, akiért megharcolnak a nők, és ő, „a nagy Ő”, választ közülük, kiválasztja közülük azt, akire a legjobban tudott figyelni, vagyis azt, akit a legjobban tudna, vagy szerencsésebb esetben tud szeretni. A sorozat angol verziójában a főszereplő láthatóan nem tudott, és nem is akart figyelni egyik lányra sem, ímmel-ámmal választott, majd a döntés után pár héttel elvette a műsorvezetőnőt, Ulrika Johnssont. Lance Gerrard-Wrightban (Mr. Right) nem volt semmi hamis, valóban sármos volt, érdekes, okos és ebből is következően humoros, körülbelül a Fábry Sanyi, csak annak ángolosabb párja. Nekünk egy humortalan, érdektelen és nem okos (micsoda eufemizmus, ugye?) nagy Ő jutott.

Noszály Sándor unalmas szépfiúnak, bájolgó sármőrnek látszik. De a műsor mégsem miatta volt borzalmas, nem is a lányok miatt, Angliában is hasonló karakterű lányokat választottak (egyikük sem volt magfizikus vagy összehasonlító irodalomtörténész), nem miattuk volt hamis és ártalmas. Ártalmas. Mert a nagy Ő, mármint a kiválasztott férfi, azért választatott ki, hogy ő legyen a minta, hogy az ő viselkedése, modora legyen a követendő példa a magyar férfiak számára, és a műsor készítői valószínűleg attól is várták a nézettségi index emelkedését, hogy Sanyi szimpatikus lesz, és nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is, hogy a férfiak azonosulni tudnak vele, és nem csak arra vágynak, hogy huszonöt nő rajongja körül őket, hanem arra is, hogy virágot vegyenek imádottjuknak.

A világtörténelem egyik legprűdebb korszakában, a viktoriánus Angliában, illetve a biedermeier Németországban alakult ki a (téves) elképzelés arról, hogy mi tesz széppé, meghitté, méllyé egy kapcsolatot; ami a rokokóban még kisszámú arisztokrata játéka, a XIX. században lesz polgári divat: a pezsgős vacsora, a szív alakú ajándék, a rózsa. A rózsából, a leggazdagabb jelentéssel bíró növényből (korai példaként említhetjük a középkori Rózsa-regényt) ekkor lett a hódolat kifejezésének közkedvelt eszköze, de körülbelül úgy, ahogy a kertben álló szobrok váltak, éppen ekkor, kis törpévé. A romantikus férfi ideája a mesékhez is köthető – tulajdonképpen a mesék fehér lovon érkező, szőke hercege az előzménye a Courts-Mahler regények és egyáltalán a romantikus regények férfihősének. A nagy Ő mintha azt is akarta volna bizonyítani, igenis van olyan, amit a kedves hölgyolvasók a Júlia-füzetekben olvasnak. Az a tény, hogy a szőke herceg – lehet úgy is mondani, a nagy Ő – lett az eszmény, nagyon pontosan jelzi, milyen is volt a nők társadalmi helyzete, hogy társadalmi megbecsülést, elismerést nem is vártak el, mintha letettek volna arról, hogy őket magukat (önmagukért) értékeljék. Mennyivel őszintébb akkor az a másik, a hatvanas évek szexuális forradalma tájékán feltűnő férfieszmény, akit legperfektebben talán James Bond testesített meg, a férfi, aki csak dísznek teszi be élete jeleneteibe a nőket, aki nem dobja a nőt, ha az belészeret, bár magát mindig óvja a szerelemtől (nem mindig sikerrel), és pátyolgatja a szerelmes asszonyok lelkét és testét. Ilyen férfieszmény tényleg csak a fogamzásgátló feltalálása után jöhetett létre: ha jól emlékszem, egyik Bond-lány sem esik teherbe. A századforduló tájékán jönnek divatba a ma is használatos leplező szavak, körülbelül a XIX. század végétől nem használják a szalonokban a parasztos, a vulgáris kifejezéseket (ez is hosszas pallérozódás eredménye, gyökerei a trubadúrokig és Petrarcáig nyúlnak vissza), a polgár már nem baszik, hanem szeretkezik vagy „együtt van” a feleségével. A Balázs show vendégei is többnyire együtt voltak valakivel (ebből lesz aztán a konfliktus) – mennyivel szebb a Biblia kifejezése, „megismerte”, hiszen az aktus a másik megismerésének lehetősége is, illetve a legjobb lehetőség arra, hogy megismerjük a másikat.

A feminista mozgalmak, Foucault, Barthes, Bataille után A nagy Ő típusú műsorok enyhén szólva is anakronisztikusak. Egy olyan elképzelést erősítenek férfiről és nőről, amit a legjobb lett volna már régen és sürgősen elfelejteni: ebben a műsorban a nők annyira ki voltak szolgáltatva a férfinak, hogy a Stockholm-szindróma jeleit véltem felfedezni rajtuk.

1973-ban két fegyveres túszul ejtett egy bankrablás során négy alkalmazottat, akikre különösen hatott fogvatartásuk 131 órája: kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek, hogy előteremtsék a pénzt a túszejtők jogi védelmének költségeire. A Stockholm-tünetegyüttes kialakulhat rendszeresen bántalmazott emberekben (házastársakban), szektatagokban, testileg vagy lelkileg bántalmazott gyermekekben is. A vonzalom akkor alakul ki, ha az áldozat komolyan fenyegetve érzi magát, ha nem tud elmenekülni, ha valójában senki mással, hanem csak a bántalmazójával van kapcsolata, s annak oldaláról az erőszakon kívül némi jelentéktelen kis kedvességet is tapasztal. A lélektani magyarázat szerint a Stockholm-szindróma a védekezés egyik formája. Az áldozat jól tudja, hogy sorsa fogvatartójának a kezében van, ezért megpróbálja elérni, hogy az illető elégedett legyen vele, mert így talán több esélye van a túlélésre. Ehhez azonban bele kell élnie magát a rajta uralkodó személy helyzetébe. Ha a terror sokáig tart, akkor az áldozat annyira átveheti támadójának a nézőpontját, hogy már nehezére esik elszakadnia tőle.

A nagy Ő huszonöt hölgye három hónapig élt elzárva egy villában, ahonnan csak akkor jöhettek ki, ha „a Sanyi” hívta őket: a nagy Ő tulajdonképpen a rabtartójuk, uruk és parancsolójuk volt. (Sanyi Isztambulban sétálgatott Melindával, amikor azt az ostobaságot találta mondani, hogy milyen jó lehetett régen a török pasának, mert egy egész hárem vette körül, mire Melinda körülbelül annyit válaszolt, gondolkozzál már egy kicsit.) A rózsaátadási ceremóniák rettenetes légköre (az angol verzió sokkal oldottabb, felszabadultabb volt) kitűnően mutatta, hogy mit érezhettek odabent a lányok (rettegtek): a ceremóniát mindig suspense zene kísérte, éreztették mind a lányokkal, mind a nézővel, hogy valami nagyon fontos dolog történik. Ahhoz, ami a való életben történik férfi és nő között, ennek az egésznek vajmi kevés köze van: illetve az olyan családokban, ahol a férfi folyamatosan testileg-lelkileg megalázza a feleségét, ott lehet ilyen nyomasztó a légkör, a hangulat (lásd a fentebb írtakat a Stockholm-szindrómáról), de (könyörgöm) ezt azért ne tegyük mintává. Nem Sanyi adta a lányoknak a virágot, hanem a lányok járultak Sanyi elé. Egyetlen egy lány sem mert Sanyinak ellentmondani, még akkor sem, ha a nagy Ő akarata ellenére fogdosta. Jellemző jelenet: Sanyi egy csinos lány combjára teszi a kezét, a lány megszeppen, nem tudja, mit csináljon, nem tudja, mit vár el tőle a stáb, legszívesebben finoman lesöpörné a combjáról Sanyi ujjait, de nem teszi. Egy másik jelenet (még jellemzőbb), Sanyi elvisz egy lányt vásárolni, és amíg a lány a ruhák közt válogat, Sanyi egy szófán pöffeszkedik és szivarozik.

Melinda, a kiválasztott lány, a kiválasztása utáni szózatában rögtön le is támadta a nagy Őt, hiszen az volt az első mondata: te nem voltál őszinte hozzám. A verseny utáni kínos vacsorán a második helyezett lány, Mónika mondta ugyanezt Melindának, már-már vészesen haladt a veszekedés felé az este, amikor történhetett valami, hiszen egy vágás után már szelídebben beszélgettek. Ebben a műsorban senki senkivel nem volt őszinte.

A Balázs show-ban a megnyilatkozók őszinték, csak nem a megfelelő helyen azok, nem is érzik, hogy az ilyesfajta kitárulkozó őszinteséghez intim légkör kell, hogy ezt így nem lehet, hogy nem lehet így beszélni személyes ügyeinkről, mégis, legalább a Balázs- és a Mónika-show, azon kívül, hogy tönkreteszi a szereplők életét, nem ártalmas, nem hat úgy a nézőre, mint A nagy Ő, ami joggal nevezhető a kereskedelmi televíziózás mélypontjának. Éppen azért, mert velejéig romlott és hazug: szerintem a műsor készítői nagyon is jól tudták, mi az a Stockholm-szindróma: lehet-e komoly kapcsolat Melinda és Sándor között, ha ilyen hazug körülmények között ismerkedtek össze (a műsor szerint alig valamivel több néző szavazott arra, hogy Sanyi vegye el feleségül Melindát).

Sándor úgy beszélt, mint egy romantikus ponyva szereplője, azt mondta, miután ismertette a döntését: „a döntésben a lelkiismeretem segített, a lelkem és a szívem; ajándék az élettől, hogy megismertelek titeket”.

A nagy Ő, ez a szépségverseny-szerű förmedvény, aminek a fődíja az volt, hogy az első két helyezett dughat az egyszemélyes zsűrivel, mindennél pontosabban jelzi, hogy milyen erkölcsi és szellemi állapotban vagyunk: ha nem nézte volna senki, ha már az első adás után megbukott volna, akkor azt mondom, van remény.

De nincs. Viktoriánusok vagyunk, és azok is maradunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1777