KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsi és pici

Báron György

 

Emlékeznek még Totóra, a Csoda Milánóban felejthetetlen gyermekhősére? Az ő szelleme lebeg – merthogy szó szerint is „lebegett” de Sica varázslatos filmjében – Peter del Monte olasz rendező alkotása, a Kicsi és pici fölött. Del Monte is gyermekszemmel szemléli pusztuló világunkat, akárcsak nagynevű elődje és honfitársa, s ebből a szemszögből a felnőttek társadalma reménytelenül infantilis. Különösen igaz ez a Kicsi és pici hőseire, a hatvanas évek volt lázadóira, a mai harmincas-negyvenes értelmiségiekre. Ezek az örök-kamaszok máig sem teremtették meg a maguk felnőtt-mintáit, farmernadrágban járnak, csapzott a hajuk, legtöbbjüket az apja tartja el, s ezenközben lassan a gyermekük is felnőttkorba érik. Erről a groteszk-szomorú helyzetről, erről a köztes, alighanem végleg „elveszett” nemzedékről szól Peter del Monte szép filmje. Pontosabban a rákövetkező generációról, a gyerekről, aki mégiscsak kontinuitást teremt a történelemben, felnőtté lesz, s hűvös sajnálkozással átallép szülei gyermekségben megrekedt generációján. Peter del Monte filmjét a Csoda Milánóbannal rokonítja az is, hogy mindezt modern felnőtt-mesében mondja el, reális és irreális tünékeny határvonalán egyensúlyozva. A címbéli Kicsi és pici egy tizenhároméves kamasz, s annak – egy álomszerű kamasz-éjszaka eredményeképp született – három év körüli kisfia. Két komoly ember a komolytalan világban. Hasonló helyzetet ábrázolt Marco Ferreri Szállást kérek című filmje is. A Szállást kérek mély kultúrfilozófiai pesszimizmust, csüggedt reménytelenséget sugárzott (már amennyiben egy műalkotás – a remény végső emberi menedéke – lehet egyáltalán reménytelen). A Kicsi és pici játékos és humoros alkotás, a humora mögött azonban mély, megszenvedett fájdalom lüktet. Egyszerű és tiszta film ez, mentes mindenfajta fellengzős túlmagyarázástól, technicizált képi cirádától. Olyan, mintha csüggedt perceinkben egy rokonszenves, őszinte emberrel hozna össze a jósorsunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6379