KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új undokok

Beszélgetés Gillies Mackinnonnal

Déri Zsolt

Az új skót film egyik legbiztosabb befutója, a glasgow-i születésű Gillies Mackinnon visszatérő vendég az Edinburghi Filmfesztiválon. 1986-ban Passing Glory című egyórás vizsgafilmjével a Skót Filmdíjat, 1991-ben és 1995-ben pedig a legjobb brit filmért járó Michael Powell-díjat nyerte el, másodjára éppen a Kispofák című művével, mely a Trainspotting mellett az utóbbi évek legfontosabb skót filmje. Idén a Stephen Rea főszereplésével készült Trojan Eddie című rendezését kísérte el Edinburghba.

Mielőtt filmrendező lett, rajzfilmkészítést tanult, fıgurákat rajzolt. Ez mennyiben volt befolyással későbbi filmes ábrázolásmódjára?

A rajzfilmes tanulmányaim nem igazán, sokkal inkább az, hogy eredetileg falfestményeket készítgettem a művészeti főiskolán. Az, hogy festészetet tanultam, örökre meg határozta a filmes látásmódomat. Azok a hatalmas falfestmények amúgy is hasonló méretűek voltak, mint egy mozivászon, valószínűleg már akkor is filmben gondolkodtam, anélkül, hogy rádöbbentem volna. A filmjeim jeleneteit mindig képek sorozatára fordítom le. A legfrissebb filmemben, a Trojan Eddie-ben teljes jelenetek jönnek a festészetből, de ezt a nézőnek nem kell tudnia, észrevennie.

A filmművészetből kik inspirálták?

Akik megváltoztatták a világlátásom, akik benne élnek, nagyrészt európai rendezők: Bergman, Visconti, Pasolini, Tarkovszkij, a korai Miloš Forman. A múltkor a Trojan Eddie egyik vetítése után odajött hozzám eg húsz év körüli fiú, és csak annyit mondott: Pasolini, Máté evangéliuma. Belegondoltam, és igazat adtam neki főleg az arcok fényképezése, a hosszan kitartott, szöveg nélkül is beszédes portrék miatt.

Hogyan született a Kispofák története?

Néhány évvel ezelőtt leültem a bátyámmal beszélgetni, és mondtam neki, hogy szeretnék csinálni egy filmet arról az időről, amikor felnőttünk Glasgow-ban. A 1968-as esztendőről van szó, de nem a szokásos 68-as élmenyekről, a párizsi zavargásokról, Csehszlovákiáról, Vietnamról, a hippikről és hasonlókról. Ez valami egészen más. A saját történetünket akartuk elmondani, de még annál is jobban egy afféle mitologikus történetet testvérekről, árulásról és az ártatlanság elvesztéséről. Egy történetet ,amely tehát nemcsak Skóciáról szól, hanem valami sokkal hatalmasabb dologról.

A mitologikus megközelítés új filmjében, a Trojan Eddie-ben is tetten érhető.

Éppen ez vonzott Billy Roche forgatókönyvéhez. Míg a Kispofák az előbb említett három kulcstémát érinti, addig a Trojan Eddie-ben a megcsalatott szerelem áll a középpontban, mindenki olyat akar, ami nem lehet az övé. Az igazi alap itt is egy régi ír mitológiai történet egy öregemberről, aki fiatal lányt vesz feleségül. Mindkét film betájolható, hihető világban játszódik, a felszínen realista filmek, de a mélyben egyikük sem nevezhető annak.

Filmográfiájában a kemény hangvételű brit filmdrámák között volt egy rövid hollywoodi kitérő is: A sors kegyeltje című romantikus komédia Steve Martinnal.

Ahogy azzal végeztem, úgy döntöttem, visszatérek , Nagy-Britanniába, mert Hollywoodban nem voltam biztos abban, merre tartok. Egy európainak nagyon nehéz ott olyan filmeket rendeznie, amilyeneket szeretne. Ott az ő filmjeiket csinálhattam volna csak, ezért inkább hazajöttem, hogy a mi filmjeinket forgathassam: a Kispofákat és rögtön utána a Trojan Eddie-t. A Kispofák egy nagyon tudatos visszatérést pecsételt meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=57