Kritika

A kenyereslány balladája

Szoknyaszerepben

Bori Erzsébet

A KVB Herskó-portréjában végül minden jóra fordul. Dokumentum-mese inkább, mint ballada.

Szoknyaszerepben alakított nagyot egy amatőr színész a két évvel ezelőtti szemle egyik játékfilmjében. A magas zsűri lányos zavarában új díjat kreált a különleges produkció elismerésére. A Kis vakondról van szó, a közgázos Szőke András filmjéről, amelyben Herskó János magyar filmrendező játszotta Irént.

Bár Szőkétől, tudjuk, minden kitelik, ezt a poént mégsem a légből, hanem az életből kapta. Herskó női ruhában szökött meg 1944-ben a munkaszolgálatból. Most pedig itt van a Közgáz Vizuális Brigád beltagjainak, Czabán Györgynek és Pálos Györgynek a mozija, amelyben Herskó töviről hegyire elmeséli, hogyan élte túl az évszázad leghidegebb magyarországi telét.

A kenyereslány balladája elsőre dokumentum portréfilm, ha jobban megnézzük: műfaji határeset. Az alkotók végighurcolják hősüket az eredeti helyszíneken, Herskó pedig újrajátssza nekik, nekünk az egész történetet. Valóságos időutazásra visznek minket, a múltat felidéző mai felvételek közé csempészve az első és az utolsó Herskó-film, az 1958-as Vasvirág és az 1970-es N. N., a halál angyala részleteit. (A legelső filmmel úgy tettem, mint 1953-ban az illetékesek, akik a metróval együtt örök álmot bocsátottak A város alatt című metróépítős hőseposzra.) Ezek a bejátszások nem pusztán színesítik az anyagot, Herskó példás bűnösként mindig visszatér a tett színhelyére, s így egymás után viszontláthatjuk az elbeszélt történet helyének 1958-as, 1969-es és 1995-ös képét.

Könnyen lehetett volna rossz vége, s hogy mégsem az lett, abban nagyobb része volt a címszereplőnek, egy Nusi nevű kenyereslánynak, mint a hős ügyességének vagy merészségének. Minden okunk megvan azt hinni, hogy az ötvenéves érettségi találkozóra gyülekező, hajdan népes osztály nem a szokásos időskori betegségek miatt fogyatkozott meg ennyire. Ahogy Herskó a kamera előtt újraéli viszontagságos múltját, úgy tetszik, hogy csupa rendes emberrel találkozott egész életében, csupa jó – vagy legalább lusta – ellenséggel. Egészen odáig, hogy őt, a törvényen kívüli zsidót cukros vajas kenyérrel díjazta a megszálló sereg egy katonája azért a jóslatért, hogy nemsokára haza mehet, mert a németek mindjárt elvesztik a háborút.

Egyébként az a régi, élesben játszott szoknyaszerep nem hozott díjat Herskó Jánosnak. Megbukott vele, belesült az első mondatba, és a korabeli publikum hangadói többnyire nem rohadt paradicsommal honorálták a bukást. De Herskónak piszok szerencséje volt. Nem csoda, hogy javíthatatlan optimista lett belőle.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=65

Cikk értékelése:

szavazat: 1255 átlag: 5.52