KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Millecentenárium

Beszélgetés Koltay Gáborral

Katartikus múlt

Schubert Gusztáv

A Honfoglalás az első játékfilm a magyarok bejöveteléről.

– Az István, a király és a Julianus barát rendezőjétől nem meglepő, hogy új filmje a magyar honfoglalásról szól, miért érdekli ennyire a magyar régmúlt?

Mindenekelőtt köszönöm a Filmvilág érdeklődését, amellyel a Honfoglalás készítése közben nemigen kényeztetett el minket. Mindig is megdöbbentett, hogy a nyugat-európai és amerikai film történetétől eltérően a magyar filmgyártást általában mennyire elkerülték a nagy történelmi témák. Ennek persze az is oka, hogy az elmúlt évtizedekben ezekről a kérdésekről vagy nem, vagy csak őszintétlenül lehetett beszélni. A szíveket, lelkeket felemelő, izgalmas és fontos történelmi témákat nehezen lehetett megfilmesíteni, mert ezeknek szemléletformáló, nemzettudatalakító, gondolkodásra késztető hatásuk lehet. Ha egy ország nem büszke saját történelmének legragyogóbb pillanataira sem, akkor a történelmi fehér foltok tengerében felnőtt generációk szükségképpen torz nemzettudattal élik mindennapjaikat. Számomra rendkívül rokonszenves, hogy Európa nyugati felén vagy Amerikában mennyire büszkék történelmükre, s katartikus művek egész sorának segítségével ezt világszerte hirdetik. Azt gondolom, hogy a történelmi folyamatokat mélyen átélő művészek, filmesek kötelessége, hogy ezekről a kérdésekről gondolkozzanak, főleg mivel tanúi voltak az elmúlt évtizedek mulasztásainak. Én ezen gondolatok jegyében tettem néhány kísérletet, amelyek közül az István, a király és a Julianus barát az elkészülésük idején a legsikeresebb, a legnagyobb közönséget moziba vonzó filmek voltak. Rendkívül boldog vagyok, ha ezek a filmek nyomot hagytak sok millió ember szívében és elgondolkodtatták a nézőket arról, hogy milyen értékek jöttek létre a magyar történelem során, mely korszakok, események, személyiségek életének példájából lehet hitet, erőt menteni. Amíg ezeket a filmeket nálunk rendkívüli gyötrelmek közepette lehet csak megszülni, addig nyugaton a producerek, televíziók, tőkés csoportok a legjobb erők bevonásával jelentős összegeket áldoznak rájuk. Ha Amerikában élnénk, a legnagyobb tőkés csoportok támogatásával – mondjuk Spielberg rendezésében, mondjuk Costner főszereplésével –, már réges-rég elkészült volna az ő honfoglalás filmjük. Ott persze cél, hogy az amerikai népet öntudatában megerősítsék, hiszen tudják, hogy csak egy lelkiekben gazdag, öntudatában erős, jólszervezett néppel lehet nyereséget termelő gazdaságot, következésképpen gazdagságot teremteni. Egy a mindennapok kínzó megélhetési gondjaival agyongyötört, megalázott néppel bármit lehet kezdeni. Ez az eszmei zűrzavar teljes mértékben rányomta bélyegét a millecentenáriumi rendezvényekre, következésképp a mi filmünkre is, amellyel több mint négy éve rendkívüli kanosszát kellett járni.

A honfoglalás, ha nem is vész annyira a legendák ködébe, mint száz évvel ezelőtt, ma is mitikus esemény. Ha valaki történészi szemmel közelít az eseményekhez, azt kockáztatja, hogy szertefoszlat egy legendát. A mítoszt akarta filmre átültetni vagy az események történetileg pontos rekonstrukciójára törekedett? Ki volt az erősebb Önben, a krónikás vagy a romantikus?

Sohasem törekedtünk arra, hogy történelmileg pontos rekonstrukciót készítsünk. Nemeskürty István, a kort kiválóan ismerő író-történész és László Gyula régész professzor segítségével a mítoszt szerettük volna fimre írni. Ehhez segítségül Anonymushoz, Kézai Simonhoz és a többi krónikáshoz fordultunk, hiszen írásaikban benne van az a mítoszvilág, amely évszázadokon keresztül öröklődött a magyar köztudatban. Nemeskürty egy kitalált történetet írt meg, amely sarokpontjait tekintve felhasználta a középkori krónikákba leírt mítoszokat, Emese álmától kezdve a vérszerződésig, a pusztákon, mocsarakon, vizeken, hegyeken való átkeléstől kezdve a kijevi találkozásig, az al-dunai csatától a Vereckei-hágón való megérkezésig. Történetünk egy családra, Álmosra, fiára, Árpádra és az ő fiára, Leventére koncentrál, hiszen ez a család alapította az Árpád-házat, amelynek köszönhetően gyökeret eresztettünk a Kárpát-medencében, s 400 évig Európa jelentős tényezőjévé váltunk.

A honfoglalás tényeit, vagy akár a köré fonódó mitikus hiedelemvilágot érdemes és illik is megismernünk. Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy ez a történelmi esemény az ezredvégi Magyarország számára szimbolikus, példaadó jelentőségű volna. Túl azon, hogy elábrándozhatunk nemzeti nagylétünk hajdanvolt dicsőségén, miféle sugallata vagy haszna lehet számunkra a honfoglalás történetének?

Nem állt szándékunkban egy „szimbolikus, példaadó jelentőségű” eseményt ábrázolni, sokkal inkább – a magyar film történetében először – szerettük volna bemutatni: milyenek voltunk, s főként milyen szándékokkal érkeztünk a Kárpát-medencébe, melyek voltak honfoglalásunk szubjektív és objektív okai. A ma emberének fogalma sincs erről a korról, iskolai oktatásunk felületesen tárgyalja ezt a korszakot, s nagyon sokan még ma is azt terjesztik, hogy mi a népvándorlás korának valamiféle besenyők által ideűzött, menekülő népsége voltunk, akik a Kárpátok magas hegyei között mégiscsak oltalmat találtak. Ennek éppen az ellenkezője igaz, azaz egy nagy kultúrájú nép végleges és tudatos hazakereséséről volt szó, amely egy drámai eseményekben bővelkedő, de mégiscsak tudatosan megtervezett eseménysor, ennek bemutatása az összezavart tudatú, félénk, helyét országában és a világban nem találó nép önbecsülésének visszaszerzésével kapcsolatban fontos lehet. A másik maga a vérszerződés, ahol az etelközi területen egymástól többszáz kilométerre élő népcsoportok fejedelmei mégiscsak egyezségre tudtak jutni, az alapvető kérdésekben hosszú időre érvényesen megállapodtak, feltehetően akkor is létező egyéni érdekeiket háttérbe tudták szorítani. Mi ez, ha nem példaértékűen szép gondolat a mai Magyarországon, ahol az ország, a nép sorsát alapvetően érintő kérdésekben sem tudunk megállapodni egymással, nincs kiegyezés, s ha látszólag valamivel egyetértünk, másnap azonnal annak az ellenkezőjéhez kezdünk hozzá. Tehát nem „nemzeti létünk hajdan volt dicsőségén” kell ábrándoznunk, hanem a magyar történelem nagyszerű pillanataiból le kell vonnunk azokat a tanulságokat, amelyek mai életünkhöz is szükségesek lehetnek. A millecentenáriumi esztendő különböző műfajú eseményei összességében ezt szalasztották el.

A rendszerváltás utáni vad magyarkodás súlyos károkat okozott a nemzettudatnak. 1996-ra a szélsőségesek áldásos tevékenysége révén eljutottunk odáig, hogy azt a szót, „magyar” vagy „nemzeti”, félve vesszük a szánkra. A Honfoglalást nem fenyegeti az a veszély, hogy a nacionalisták számára oly kedves korszak megelevenítésével, akarva-akaratlan, rossz társaságba keveredik?

Azt gondolom, hogy olyan évtizedek után, amelyekben sok őszinte gondolatot visszaszorítottak, a rendszerváltozás után sajnos természetszerűleg jelentek meg a szélsőségek. Azt kell mondanom, hogy minden eszmekör vagy gondolkodási irány képviselői között vannak szélsőségek. Sajnálom egyébként, ha csak bizonyos körök számára „oly kedves” a honfoglalás korszaka, hiszen azt gondolom, hogy ennek minden magyar számára fontos történelmi korszaknak kellene lennie. Nem akarom azt hinni, hogy a magyar történelem legragyogóbb pillanatai csak egyesek számára fontosak, másokat pedig idegesítenek. Kíváncsi vagyok, hogy felmerülhet-e ilyesmi az ötszörös Oscar-díjas, óriási amerikai pénzekből készült Mel Gibson film, A rettenthetetlen kapcsán, amely egy kis nép, a skótok szabadságharcáról szólt.

Árpád vezért egy olasz színész játssza. Franco Nero világhíre bizonyára jótékonyan segítheti a film külföldi forgalmazását. Nem lett volna szerencsésebb mégis magyar főszereplőt választani?

Azt gondolom, hogy ez a kérdés a film megtekintése után már nem lesz kérdés, hiszen Franco Nero karizmatikus, lenyűgöző, szuggesztív színész, aki szerepét mélyen átélte. Alakítását egyöntetűen el fogják fogadni a mozinézők. Rendkívül örülök, hogy a magyar történelem e kiemelkedő személyiségét először a magyar mozi és televíziózás történetében Franco Nero személyesítette meg. Kinek jutna vajon eszébe ilyen kérdést feltenni mondjuk Gerard Depardieu-nak, aki világhírű francia színész létére alakította a spanyol-olasz Kolumbusz Kristóf szerepét az 1492 című filmben?

A miliecentenáriumi ünneplés részben a pénz hiányán bukott meg. A szponzorok nem láttak elég fantáziát az ezerszázéves „sikertörténetben”. Hogyan lehetett akkor előteremteni a Honfoglalás színes, szélesvásznú filmeposzának gigantikus költségvetéséhez a pénzt, paripát, fegyvert?

A korábbiakban már céloztam rá, hogy a millecentenáriumi ünneplés alapvetően nem a pénz hiánya miatt „bukott meg”, hanem szemléletbeli kérdéseken. Annak idején egy országnak magyarázták, hogy 21 milliárd forintba kerül az Expo, ezt pedig nem tudjuk előteremteni. Amikor a Budapest Bankot és a Mezőbankot „konszolidálni” kellett, a két ügyletre összességében 21 milliárd forintot azonnal sikerült előteremteni. Most ne is beszéljünk az előző kormányzat 350 milliárd forintos bankkonszolidációjáról, a hosszú idő óta bizonyítottan rosszul működő pénzintézetek és intézmények sok tízmilliárd forintos megsegítéséről, vagy a napjainkban nyilvánosságra került súlyos, nagyléptékű korrupciós ügyekről! Még egy ilyen rosszul működő gazdaságban is, mint a magyar, sok pénz van, de azt nem az egészségügyre, az oktatásra vagy a kultúrára fordítják. A Honfoglalásban jellemző módon semmilyen kormányzati vagy filmszakmai pénz nincs, ezt a Magyar Televízió Rt., a Postabank Rt., a Szerencsejáték Rt. és még egy sor más intézmény, illetve társadalmi szervezetek, csoportok, személyek meghatóan lelkes, nagylelkű támogatásának eredményeként sikerült előteremteni, az eredetileg tervezett összegekhez képest sajnos jóval kevesebbel. Tudom, hogy a film vitákat fog kavarni, de hisz többek között éppen ez is a cél. Ahogy Anonymus írta: „Ha nem hisztek az én írásomnak, higgyetek a regösök énekeinek és a parasztok mondáinak, akik a magyarok vitézi tetteit mindmáig nem hagyták feledésbe merülni.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=52