KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Millecentenárium

Franciahon, az egyház legidősebb leánya

Ludassy Mária

Gallok és frankok. A francia nemzeti hagyomány filmjei.

A királypárti-katolikus történetírók még a XX. században is e valamikor a frank birodalom idején elnyert címet állítják szembe az „egy és oszthatatlan köztársaság” eszményével. A XVIII. században az osztályharc szinte fajelméleti megalapozást nyert: Sieyès abbé híres harmadik rendje a győztes gallok proklamációja, mely kiverni készül az országból a Galliát hajdan leigázó barbár frank hordát, azaz a francia arisztokráciát. A XIX. századi romantikus reakció sem késett a revanssal: a „modern” fajelmélet feltalálója, Gobineau gróf a germán-árja törzsek ellentámadásától reméli az elzsidósodott, azaz liberális-demokrata Európa megszabadítását a forradalmi Franciaország szellemi örökségétől. S midőn az elmúlt héten nagy csinadrattával megünnepelték Clovis frank király megkeresztelésének 1500 éves évfordulóját, az antiklerikális republikánus Francia Köztársaság kissé doktriner hívei tiltakoztak az ellen, hogy a demokratikus-forradalmi hagyományokkal oly igen ellentétesnek tűnő másfél évezred előtti eseményt az állami ünnep fényével vonják be. Ahogy a francia forradalom 200. évfordulóján is megjelentek olyan royalista művek, melyek az emberi jogok nyilatkozatát éppoly nemzetellenes aktusnak tekintették, mint a Vendée-i vérengzéseket, az utóbbi egyenesen a holocaust névvel illetik – jobbára olyan jobboldali történészek, akik a XX. századi holocaust tagadói. Talán e rövidke ismertető is érzékeltetheti, hogy a Charles Maurras, a katolikus-királypárti jobboldali radikalizmus illetve Vichy főideológusa által megfogalmazott „két Franciaország” elmélete – aholis a forradalom liberális-demokrata hagyományát felvállaló oldal képviseli az idegen, a zsidó-szabadkőműves, a nemzetellenes másik Franciaországot – máig is élő, s mindent túlélő hagyomány kontinensünk legrégibb demokráciájában.

A nálunk is ismert filmek általában a Maurras és az Action française (a királypárti-katolikus orgánum) által nemzetidegennek nevezett koncepciót képviselik, azaz a demokratikus-forradalmi, plebejus-nacionalista hagyományt, aholis a király és a klérus, az arisztokrácia és a zsoldoshadsereg az idegen és ellenséges erő, a nép meg egységes és oszthatatlan morális entitás, mint maga a köztársaság (legszebben Renoir Marseillaise-e). A postakocsi dekadens szépségű márkinője, aki a legőszintébb érzülettel bókol a megszökött majd a forradalmi tömeg által feltartóztatott király üres díszöltözéke előtt, ritka rokonszenves szereplője a forradalmi Franciaország hagyományát felvállaló filmművészetnek. Ahogyan – gondolom – a másik tradíció folytatására vállalkozó Vichy állam hivatalos alkotásaiban sem nagyon szerepelhetett az „Isten, Haza, Munka” jelszavai helyett a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szentháromságát valló demokratikus forradalmár pozitív portréja.

A Nagy Károlyról szóló filmfolyam bájos egyvelege a mi Feszty-körképünkhöz hasonlatos történelemszemléletnek meg a „gloire française” frank birodalmi hódításokat a forradalmi hadsereg Valmy-i diadalával, XIV. Lajos költséges kiruccanásait Napoléon dicső hadjárataival összefűző színes, szélesvásznú nemzeti önmagasztalásnak. Ám túl azon a szomorú aktualitáson, hogy hódító háború során már Nagy Károly is megállt az Elbánál, itt vonván meg máig is visszavonhatatlanul az Európa nyugati és keleti felét elválasztó szocio-kulturális határvonalat, a legnagyobb frank uralkodó történetét elbeszélő filmben is tetten érhetjük a francia nemzetfogalomnak a Rajnától keletre eső népek nemzeteszményétől üdvösen különböző sajátosságát: az állampolgári egyenlőség már Charlemagne számára is létező, s alapvető fontosságú fogalom volt. Nem az számít az állampolgári (illetve kevésbé anakronisztikusan: a frank birodalomhoz való) lojalitásban, hogy frank vagy gall, szász vagy bajor, longobárd vagy spanyol vagy-é, hanem hogy hűséges alattvalója vagy a nemzetek fölötti politikai államalakulatnak, mely eképpen germán „tősgyökeres” ellenére is a római birodalom örököse.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=53