KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A belső ember

Vízer Balázs

 

Nem lehet könnyű Spike Lee-nek, egykor agyonsztárolták, viszont már rég kifutott a második blaxploitation hullám, ami sztárrá tette. De így is elsősorban fekete rendezőként kell megfelelnie, miközben a nagy stúdiók bizalmát is folyamatosan ki kell vívnia és a szélesebb közönség tetszését is el kell nyernie. Sokat törheti a fejét ezen, és ez látszik is A belső emberen.

Ez ugyanis egy nagyon okos mozi, különösen saját műfaján belül: Lee – életében először – krimit rendezett. És kimondottan jól csinálja, a legkisebb részlet is a helyén van a karakterformálástól az utolsó statisztáig, ráadásul azt is eléri, hogy a film kétharmadáig a nézőnek lövése sincs, hogy mi fog történni legközelebb. Ugyanis épp a tökéletes bűntény van folyamatban. Négy overallos rabló hatol be egy bankba, túszul ejtik a személyzetet és az ott tartózkodókat, majd szépen berendezkednek és bevárják a szoros ostromgyűrűt felállító rendőrséget. Ahogy az lenni szokott, megkezdődik a sakkjátszma, a rablók követeléseivel és a rendőrség időhúzásával, ám lehet tudni, hogy itt egész másról van szó, nem a széfekben felhalmozott pénzről. Hiába vág az ostromot vezető Frazier nyomozó (Denzel Washington) esze, mint a beretva, a választékos modorú bankrabló (Clive Owen) mindig legalább két lépéssel előtte jár. Ami pontosan odáig igazán izgalmas, amíg ki nem derül, hogy mi is a tét.

A belső embert bőven eladja remek tempója, a jól megírt párbeszédek és leginkább az abszolút elemében lévő, vibráló Denzel Washington és a nehézkesnek ható, mégis rendkívül karizmatikus Clive Owen megfelelő ellentétekre épülő kettőse. Már ennyi is elég lenne, de Spike Lee még hozzáadott egy túlbonyolított csavart, egy pénzéhes ügyvédnőt és egy sötét titkokat rejtegető bankárt – gyanítom, hogy mindezt inkább visszatérő motívumát, New York portréját megrajzolandó és nem a történetet kiegészítendő tette. Ez a fajta érzelmesség ugyan a történet dinamikája ellenében hat, de épp ettől lesz a filmnek személyes hangvétele. Ami azt illeti, Lee előző filmjében, a kevésbé sikerült Az utolsó éjjelben is a keserű New York monológ volt az egyetlen emlékezetes része, és ennek megfelelően most is felvonulnak örmények, albánok, zsidók, latinók és persze a fekete tesók. Hiába, a legizgalmasabb bankrablások is New Yorkban történnek!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8581