KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra

Zsák a foltját

Pápai Zsolt

Két furtonfurt civakodó szomszéd, egy gyári hibás kombájn és egy Kaurismäki ihlette belga minimálkomédia.

 

A kortárs moziban jó ideje létezik egy búvópatakszerűen rejtőzködő és időnként felszínre jutó, eszköztelensége miatt megkapó filmforma, amelynek művelői az ötvenes-hatvanas évek minimálstílű rendezőinek, Antonioninak, Bressonnak a szellemi leszármazottjai. Ha Antonioni és Bresson minimalista szerző, akkor utódjaikat újminimalistáknak nevezhetnénk munkáik drámai csúcspontokat nélkülöző történetvezetése és az expresszív elemeket következetesen kerülő képei miatt. Az újminimalista film számos ponton, de nem mindenben követi a régit. Kivált abban tér el tőle, hogy híján van az allegorikus vagy metaforikus tartalmaknak, no meg abban, hogy az alkotók látványosan hanyagolják a hozzászólást a világ állapotát firtató, úgynevezett nagy kérdésekhez.

Az újminimalizmus egykori fenoménjei, Jim Jarmusch, Hal Hartley és Aki Kaurismäki mára vagy elvesztek vagy átalakultak, de szerencsére akadnak kései tanítványaik. Mindjárt itt van kettő, a belgiumi illetőségű Benoît Delépine és Gustave de Kervern, akik úgy másfél évtizede humoristaként kezdték karrierjüket a tévében, majd játékfilmek forgatókönyveinek írásába fogtak, végül kikötöttek a rendezésnél. Első direktori munkájuk, az Aaltra című kis gyöngyszem igazi szerzői darab, a rendezés és a forgatókönyv megírása mellett a két főszereplő megformálását is maguk látták el.

Erősen epizodikus felépítésű mozijuk nem izmos és fordulatos cselekményével vonzza a tekintetet. Az Aaltra középpontjában két furtonfurt civakodó szomszéd áll, zsák és a foltja, akik egy tettlegességig fajuló vitájuk alkalmával balesetet szenvednek, és deréktól lefelé megbénulnak. A tragédia aratáskor, a mezőn következik be, okozója pedig egy gyári hibás kombájn. Tolószékbe kényszerült nevenincs hőseink a kórházból szabadulva nem tudnak mit kezdeni magukkal (még öngyilkossági kísérleteik is mellémennek), ezért – egymástól függetlenül – arra az elhatározásra jutnak, hogy felkeresik a kombájnt gyártó, finnországi Aaltra céget, és kártérítést kérnek. Noha külön-külön kelnek útra, a véletlenek és a közös cél lassan összehozza őket.

Az Aaltra bukéját az a közvetlenséggel elegy távolságtartás adja, amellyel az alkotók hőseiket, Stan és Pan távoli rokonait kezelik. Kedvesen faragatlan tahóknak, szerethető taplóknak ábrázolják őket, rendre akadályt gördítve a meg-meginduló azonosulás útjába, és legátolva a nézőt abban, hogy az együttérzés kényelmes pozíciójába kerülhessen. A rendezőpáros a közönség és a figurák közötti távolság megteremtéséhez olyan eszközöket vet be, mint a Kaurismäki módszerét idéző szenvtelen színészvezetés és a szűkebb plánokat végig módszeresen kerülő képkezelés, emellett a poénok zöme is vonzó-taszító erejű. A két tolókocsis szélmalomharcos a rutin kitermelte érzelmekkel szemben vívja küzdelmét, és mindezt oly megejtő esendőséggel, hogy belezsibbad a szív.

A fekete-fehér nyersanyagra forgott Aaltra igazi minimálmozi, formája végtelenül puritán. A statikus plánok monotóniáját csak ritkán töri meg egy-egy kézből vett felvétel vagy autofahrt, továbbá kísérőzene nincs, és ugyan a főhősök útjába sodródó figurák időről-időre lenyomnak kusza mondatokból álló monológokat, a játékidő java részében szó is alig hallatszik. A formai redukcionizmus üde barkácsmegoldásokkal párosul, a film natúr jellegét erősíti és a báját emeli egyes pillanatok célzott amatőrizmusa. A nagyobb statisztériát igénylő jelenetek leforgatásakor nem sokat vacakoltak a rendezők, a környéken bámészkodókra fittyet hányva egyszerűen elindították a felvételt: az Aaltrában több kamerába bambuló embert látni, mint a francia újhullám filmjeiben összesen.

Az Aaltra bizarr pillanatokban és pazar gegekben gazdag road movie, fájdalmas-abszurd kortárs burleszk, amely bár nem formabontóan eredeti, olyan tiszta hangon szól, mint a minimálmozik nagymestereinek, Jarmuschnak, Kaurismäkinak a legjobb munkái. Különösen utóbbi szelleme kísért, sőt nem csupán a szelleme, hiszen Kaurismäki személyesen is megjelenik, az Aaltra üzemvezetőjét játssza a zárlatban. Delépine és Kervern hódolatának jeleként neki még egy szűk szekond is dukál: emlékezetes kép, ritkán hallunk róla mostanában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8575