KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Kortárs Összművészeti Fesztivál 31. Filmművészeti Nyári Egyetem, Eger, 2005. július 23-29.

• Schubert Gusztáv: A prüdéria pornográfiája Szextilalom
• Vágvölgyi B. András: FAQ Kinsey
• Hungler Tímea: (m)Adame bordája Férfiszerepek
• N. N.: Hímnem, nőnem
• Géczi Zoltán: Ázsiai amazonok Hongkong Girl Power
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Halálkutyák A fekete kutya – El perro negro
• Muhi Klára: Az én spanyol polgárháborúm Beszélgetés Forgács Péterrel
• Stőhr Lóránt: Amikor térré válik az idő Beszélgetés Kardos Sándorral
• Ardai Zoltán: A képmester kertje Résfilm

• Pápai Zsolt: Halotti beszédek Klasszikus gengszterfilmek
• N. N.: Klasszikus gengszterfilmek DVD-n
• Varró Attila: A köztünk élő szörnyeteg Lon Chaney, a gazember
• Váró Kata Anna: Brit szamurájok Mike Hodges
• Kovács Marcell: Fekete sivatag Öld meg Cartert!
• Vaskó Péter: A császár új ruhája Csillagok háborúja – A sith-ek bosszúja
• N. N.: A Star Wars saga
• Báron György: Aranypolgár John Baxter: Steven Spielberg
• Murai András: Az emlékezet anatómiája Resnais, Bergman, Tarkovszkij
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Vagabond évek Mediawave
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Tetemrehívás Csodálatos vadállatok
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Emily Wang titka Tiszta
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Melinda és Melinda
• Strommer Nóra: Madagaszkár
• Kubla Károly: Viasztestek
• Kárpáti György: Túszdráma
• Vízer Balázs: Szerelem sokadik látásra
• Köves Gábor: B 13 – Bűnös negyed
• Csillag Márton: A rövidek éjszakája
• Takács Ferenc: Palindrómák

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hongkong Girl Power

Ázsiai amazonok

Géczi Zoltán

A hongkongi moziban az aktív és cselekvő nők a férfiakkal egyenrangú szereplőkként veszik ki részüket az akciókból.

 

Napjainkban már a nyugati filmgyártásban is nagy keletje van az aktív, cselekvő női karaktereknek, ám a mainstream zsánerfilm egészen a ’90-es évek második feléig kevéssé törődött a hölgyekkel. Ritkán bukkantak fel erős figurák, a szikár hímuralom által igazgatott rendezés-írás könyörtelenül kispadra száműzte a lányokat, ha pedig szabályt szegtek, úgy azt a jól kiszámolt meglepetés végett, jellemzően férfiszerepbe kényszerítve tették (Bonnie és Clyde, Nikita, Nyolcadik utas a halál). A nők – eltekintve néhány merész és ritka kivételtől, mint Russ Meyer Faster Pussycat, Kill, Kill! című botrányfilmje – menthetetlenül a kiszolgáló személyzethez sorolódtak, tudatlan szekundánsokká váltak, leginkább szeretőként és feleségként mutatkozott rájuk szükség; bűnben és bosszúban, hatalomban és harcban azonban nem sok közük lehetett a férfiakhoz. Kéjt szolgáltattak és gyereket neveltek, főztek és gyászoltak, ez volt a forgatókönyvek által kijelölt életpálya, még a kemény ügyeket a keményfiúk maguk közt rendezték, s ha munkaköri kötelesség teljesítése közben fegyver által hullottak el, az özvegy legfeljebb szép emlékekkel, gondosan összehajtogatott csillagos-sávos lobogóval, vagy a maffiafőnök által nyújtott anyagi gondoskodással vigasztalódhatott.

A hongkongi film ennél jóval vérbőbb karriermodelleket kínált és kínál, mert a keleti mozi hagyományai szerint a nők semmivel sem kevesebbek a férfiaknál, ennélfogva gyakorta megesik, hogy nekik kell ráncba szedni a rakoncátlankodó alfahímeket. Itt szabad a pálya, ambiciózus lányok éppúgy lehetnek keményöklű zsaruk, mint ravasz maffiavezérek, legyőzhetetlen harcművész-mesterek, avagy könyörtelen igazságtévők; a mozivásznon nem korlátozza őket sem a társadalmi konvenció, sem a forgatókönyvírók buta szexizmusa.

1983 és 1997 közt, mely időszak a hongkongi filmipar aranykorának tekinthető, kétszáznál is több olyan film került bemutatásra, melyben hölgyekre szabták a központi figurák megformálását, ha pedig az előző évtizedben forgatott kardjátékfilmeket is idevesszük, további száz tételt bízvást hozzá lehet csapni a fenti számhoz. Legkorábban a tradicionális harcművészeti filmekben alkalmaztak női főszereplőket, ellensúlyozandó a zord férfidominanciát, másféle misztikumot, szépséget, érzelmi többletet pakolva a mozikba. Köztük szép számban akadnak, akik rengeteget tettek a gyengébb nem egyenjogúsításáért, évtizedeken át állták a sarat a teremtés koronáival szemben, páran pedig kophatatlan ikonokká nemesültek. Cheng Pei-Pei, a Shaw Bothers stúdió korai kardjátékfilmjeinek No.1. színésznője már a hatvanas évek második felében is komoly szerepeket játszott, olyan klasszikusban öltött magára férfiakkal egyenrangú karaktereket, mint a Come Drink With Me (1966), vagy a Golden Swallow (1968). A fáradhatatlan színésznő negyvennél is több wuxiában, akciófilmben és drámában taposta ki az utat követői számára, míg végül rá bízták a nemzetközi ismeretséget hozó Tigris és Sárkány gazasszonyának, Jáde Rókának a szerepét, melyet – gazdag életművét tekintve – bőséggel kiérdemelt. Kolleganője, Kara Hui nemkülönben a legendás hongkongi stúdió színeiben debütált 1976-ban, majd a komoly harcművészeti képzettséggel felruházott hölgy olyan remekekben aprította az ellent, mint a Fist of the White Lotus (1980), vagy a számára szupersztár-státuszt hozó My Young Auntie (1981). Később a Golden Harvest stúdió megelégedésére kamatoztatta kung-fu tudását és lélegzetállító akrobatikus képességeit, máig kitartva a filmezés mellett, mely cselekedetével biztosítja a folyamatosságot az első generációs női akcióhősök és a fiatal korosztály közt.

A férfi figurákkal egyenrangú női karakterek a tradicionális kardjátékfilmekben bukkantak fel először, majd másfél évtized múltán leváltak, és külön iskolát alapítottak. A Girls With Guns (Csajok lőfegyverrel, azaz GWG) eredeti hongkongi zsáner, esszenciáját az erős, okos, cselekvőképes, szexi és gazdag fegyverarzenált birtokló, azt használni sem rest hölgyek adják. A sort Michelle Yeoh Yes, Madam című filmje (1985) nyitotta, melyben csodálatos amazonunk az amerikai származású, ám az érvényesülés útját Hongkongban meglelő harcművésszel, Cynthia Rothrock-kal szövetkezett a hímnemű gengszterek móresre tanítása végett. A női rendőrtisztek párosa a GWG mozgalom prototípusává nemesedett, új, erőteljes és követendő modellt adva az utánuk jövők számára. Michelle Yeoh karrierje szempontjából kiváltképpen sorsfordítónak bizonyult a mozi, az elkövetkezendő húsz évben végig kemény hősnőket bíztak rá, és főszerepek sokaságában bizonyíthatta talentumát (a mérföldkövek: Butterfly and Sword, Wing Chun, A holnap markában, Tigris és sárkány). Néhány év alatt a GWG zsáner oly népszerűségre tett szert, hogy megesett, a producerek nem röstellték a túlzásig halmozni az efféle karaktereket: az 1993-ban bemutatott Heroic Trióban Michelle Yeoh, Maggie Cheung és Anita Mui szenzációs hármasa szolgálta az igazságtétel ügyét, az egy éven belül leforgatott folytatás pedig még stílusosabb, még kegyetlenebb és még sikeresebb filmnek bizonyult.

Kay (Diane Keaton) a küszöbről leste ki, ahogy frissen behódolt vazallusai kezet csókolnak Michael Corleonénak (Al Pacino), ám a könyvtárszoba ajtaját egy figyelmes testőr behajtotta; a Szamuráj bérgyilkosát játszó Alain Delon legfeljebb alibi dolgában hagyatkozott a másik nemre; Ginger (Sharon Stone) pénzsóvár ribancként ugrasztotta egymásnak a vegasi gengsztereket, ám az üzletmenetet illetően örökre tudatlan maradt. Még Francis Ford Coppola, Jean-Pierre Melville vagy Martin Scorsese a konfliktus forrásaként, avagy passzív áldozatként alkalmazott nőket a szervezett bűnözés világában játszódó filmekben, a hongkongi rendezők korántsem hitték, hogy kizárólag férfiak dolga lenne a maffiabiznisz. Az acélkemény, mégis szexi gengszterlány figurája – melyet a Kill Bill mutatott be a nyugati közönség számára –, évtizedes eleme a hongkongi filmkultúrának, remek példa erre a Wang Lung által rendezett Widow Warriors (1990), amely film a vendetta-zsáner parafrázisa, onnan nyit, ahol az amerikai klasszikusok zárnak. Adott az alvilági csoportok közti leszámolás, melyben a gyengébb család tagjai rendre odavesznek, így a vérbosszú ügyét hátramaradott özvegyeik és leányaik veszik kézbe: Elizabeth Lee, Chi Chun Ha és Kara Hui szexi fekete ruhákat öltenek, fegyvert ragadnak, és könyörtelenül levadásszák a gyilkosokat, mígnem a hadjárat végén akarva-akaratlanul rájuk száll a hatalom (ha már említésre került, Tarantino majdan biztos forgat ilyen filmet). A gengszterlány-mozik legjelentősebb mozzanatait kiemelve, Sandra Ng a Portland Street Blues-ban alakított feltörekvő triádkatonát (1998), Yukari Oshima az Angel című filmben egy drogkartell fejét játszotta (1987), a két mozi bemutatása közt eltelt időben pedig – többek közt – az Anita Mui által alakított, pokolian vonzó bandavezér okította fegyverkezelésre és általános bűnözéstani ismeretekre a híres Chow-Yun Fat-et a Better Tomorrow trilógiát záró darabban (1989).

„Hallom, te lettél a Triád főnöke.” – mondja Tun (Kristy Yeung) Sup Sum Mui-nak (Sandra Ng) a Portland Street Blues című maffiadrámában; „Akciót akarok!”, követeli hangosan Yukari Oshima; „Magam végzem a kaszkadőrmunkát.”, közöli öntudatosan Michelle Yeoh. A kelet lányai vállalták a kemény szerepeket és a fizikai kockázatot, így érték el, hogy egyenrangú félként játszhassanak a férfiak mellett, hogy komolyan számoljanak velük a forgatókönyvírók. S bár évtizedekbe tellett, végül Hollywood is elfogadta, hogy nem feltétlen szükséges kizárólag pasikra bízni a fegyveres vagy pusztakezes harc által véghezvitt érdekharmonizáció problémás folyamatát, az ármány és az erőszak nem a férfiak kiváltsága, a cselekvő női karakterek pedig olyan izgalmakat hoznak, mely vonzza a közönséget.

Sajnálatos módon a hongkongi filmipar aranykora már elketyegett, s miután Kína rátolatott a hajdani brit gyarmatra, új helyzet támadt: a helyi filmipar összezsugorodott, az eredeti lelemények viseletes közhelyekké koptak, sok panasz van a romló minőségre, nemkülönben kiváló rendezők igazoltak át az óceánon túlra. Az úttörők öröksége azonban a mai napig él, az új generáció csillagai – Vicki Zhao, Maggie Q, Zhang Ziyi, Shu Qi – pedig remélhetőleg tovább gazdagítják a wuxia és a GWG műfajok mitológiáját, igazolva Jean-Luc Godard mondását, miszerint „nincs többre szükség egy mozihoz, mint egy lányra és egy fegyverre”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/07 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8303