KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Gyökerek

A Kunta Kinte-legendárium

Gervai András

 

Valami elveszett a világsikerű amerikai regény nem kevésbé világsikerű tévésorozattá transzponálásakor. Alex Haley színvonalas, de művészi, ábrázolásbeli erényeit tekintve nem túl jelentős, helyenként lektűrbe hajló művét a tévéváltozat készítői többnyire melodramatikus unalommá, giccsé redukálták. Haley nagy szerencsével és jó érzékkel talált rá a témára, néger ősei felkutatására, a távoli múltból, Afrikából hét nemzedéken át a jelenig ívelő életpályák megírására, számtalan dokumentumot, művelődéstörténeti, etnográfiai adalékokat olvasztva könyvébe. Nem általában az egymást váltó generációk sorsa izgatja, hanem kizárólag a rabszolgaság intézménye, s ennek az emberi viszonylatokat, életmódot meghatározó bemutatása. Hőseit a felszabadulásukig vezető, keservesen lassú történelmi fejlődésen kíséri végig – itt tulajdonképpen véget ér a történet, ami ezután következik, az csupán a családi krónikát teszi teljesebbé a felemelkedés és anyagi sikerek felvillantásával.

A film és még inkább a televízió a közérthetőség, a legszélesebb tömegek megnyerése érdekében természetszerűleg igyekszik minél populárisabb kifejezési eszközöket használni, dramaturgiai sablonokkal, sztereotípiákkal, archetípusokkal dolgozni. A Gyökerek azonban ezen az úton túlságosan is messzire ment, a feldolgozás kifejezetten iskolás, gyermeteg színvonalú. Fő jellemzője a helyzetek és a jellemek végletes sarkítása, s ezzel együtt teátrális játékstílust eredményező leegyszerűsítés. Ami a regényben még a jóízlés határán belül marad, az itt sokszor kulisszahasogató érzelgősséggé deformálódik. Az irodalmi anyag direktebben és harsányabban fogalmazódik meg, új epizódokkal bővül, de közben eltolódnak az arányok, a hangsúly a kalandos-érzelmes mozzanatokra esik, elvész az eredeti mű viszonylagos motivációgazdagsága, a jelzések, jelentések s a társadalmi háttér mégha vázlatos érzékeltetése is. Feltűnő a forgatókönyvírók és rendezők igyekezete, hogy minél szívszaggatóbban tálalják az anyagot, az egyes szituációkra – pestiesen szólva – mindig rátesznek még egy lapáttal a biztos hatás, a néző „megdolgozása” érdekében. Jó példa erre a Kizzy és a kocsis, Sam Bennet közötti (a regényben nem szereplő) szerelmi szál, amely a férfinak az előzmények ismeretében meglehetősen érthetetlen kikosarazásával végződik. A hatáskeltés technikájára jellemző az a „magánszám” is, amikor a két egykori „barátnő”, Kizzy és Missy Anne találkozik, a hintóban ülő öregasszony nem emlékszik „semmiféle Kizzy nevű feketére”. Vagy: Az egyik Brent fivér ellenségétől, Tomtól várja élete megmentését, miközben nem általl annak feleségével erőszakoskodni. Ezekkel a sematikus megoldásokkal csupán a figurák iránti rokon- vagy ellenszenvet lehet felkelteni és ébrentartani, a rabság okozta fizikai, morális és pszichikai megpróbáltatásokat ecsetelni, de mindebből csupán külsődleges ábrázolásra, közhelyes „világmagyarázatra” futja. A négerek szenvedéseiért mindig, a nemcsak rabszolgatartóként, de egész személyiségében rossz fehér ember – tehát az egyén – a felelős. A regényben elvétve bukkannak csak fel tisztességes emberek, a forgatókönyvírók, nyilván ennek ellensúlyozására, s azért találták ki a hajóskapitány figuráját, hogy vele az erkölcsös fehér amerikainak, a többségnek a rabszolgatartással szembeni egykori attitűdjét, egyfajta ideáltípust mutassanak fel.

Míg a regényben plasztikusan rajzolódnak elénk az alakok, a filmnek nem sikerül karakteressé tennie azokat, vázlatosak, néhány vonásból összegyúrtak.

Az amerikai társadalmat a mai napig is megosztó faji problémák eredetéről, okairól sokat megtudhatunk a Gyökerekből, de mégis bizonyos hiányérzetünk támad. Haley ugyanis adós marad a rabszolgafelszabadítást követő bő száz esztendő eseményeinek a korábbiakhoz hasonló, alaposabb megidézésével, főleg a faji előítéletek továbbélésének, az újak kitermelődésének s az azokat életrehívó társadalmi és tudati tényezőknek akár jelzésszerű felvillantásával. Pedig ez az időszak ugyanúgy elágazása a „gyökereknek”, az ősök történetének nem kevésbé jelentős fejezete, jobb megismerése közelebb vihet a jelen megismeréséhez. A forgatókönyvírók jól érezve meg ezt, az utolsó két részben a röghözkötöttségtől való szabadulás drámai konfliktusait jelenítették meg – alapvetően eltérve a regény menetétől, ahol mindez zökkenőmentesen ment végbe –, megsejtetve valamit a rabszolgafelszabadítás tényleges befejezetlenségéből. Érdekes módon a sorozatból épp az utolsó két rész sikerült talán a legjobban, itt ügyesebb a cselekményvezetés – és sűrítés, jól adagolt a feszültség; szemben a többi melodrámába forduló keresettségével, illusztratív jellegével.

A filmváltozat mégoly külsődleges „fejlődéstörténeti” jellege egyébként nehéz leckét adott föl a magyar szinkronváltozat készítőinek is (például a nyelvi asszimilálódás folyamatának érzékeltetését), amit Márkus Éva stábja kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de egészében jól oldott meg.

A Gyökerek helyenként kétségtelenül sokkoló hatású, a Tamás bátya kunyhója és a retrográd szellemű Elfújta a szél óta a rabszolgaságról, a négerség hányattatásairól írott talán legerőteljesebb alkotás. Gyanítom mégis, a film sikeres és izgatott külföldi fogadtatásához nem kis mértékben járult hozzá, hogy a néző – s elsősorban az amerikai fehér néző – úgy vonódhatott be Kunta Kinte és leszármazottai legendáriumának szemlélésébe, hogy a látottak legfeljebb csak valami enyhe és elvont lelkifurdalással, netán borzongással töltötték el, de – megkockáztatom a feltevést – faji előítéleteit igazán nem érintették. Hiszen a hajdan történtekért a porladó ősök a felelősek, s ez a múlt – úgy tűnhet – a fehérek és feketék mai viszonyát is jóvátehetetlenül determinálja. Végül is tizenegy estén keresztül egy kicsit idézőjeles, távoli történetet követhettünk nyomon, amely– részben a regény, részben az adaptáció művészi egyenetlenségeiből eredően – megreked a könnyeznivaló érdekesség szintjén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8029