KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Még egyszer A facipő fája című filmről

Közös gyermekkorunk

Bádonfai Gábor

 

„Van egy gyermekkor, amely mint az egyes emberek múltja: jelen társadalmunk gyermekkora” – nyilatkozta filmjéről és szándékairól Ermanno Olmi A facipő fája cannes-i sikere után nem sokkal. (Filmvilág, 1978/24.) – „Valamennyiünknek szüksége van arra, hogy egy pillanatra újra éljük gyermekkorunkat. Már csak a jobb tájékozódás miatt is, hogy az indulás koordinátái alapján meggyőződhessünk arról, hogy helyes irányba haladunk-e?”

Világos, egyértelmű program. Tegyük hozzá, hogy a hetvenes évek nosztalgiahulláma idején, amikor egyesek összegyűjtöttek mindent, ami régi, avítt, ósdi, kifényesítették a színehagyott tárgyakat, s velük az emlékeket, nem is volt veszélytelen vállalkozás. A nosztalgia óriási üzlet, s vajon a művészetek közül nem a film áll-e legközelebb az üzlethez?

Olmi a száz évvel ezelőtti paraszti életről, mindannyiunk közös gyermekkoráról forgat filmet. Kósa Ferenc szenvedélyes, szubjektív jegyzete szerint (Filmvilág, 1980/4. szám): „igazi falu helyett skanzenben”. S a skanzenben minden valódi, csupán az igazság reked kívül az, „itt minden be lesz mutatva” látványosságán. Olmi eredendően dokumentarista. Első játékfilmje előtt félszáz dokumentumfilmet rendezett. Egyéni sorsa is szorosan kötődik a Bergamo környéki paraszti életformához. Itt minden közeli ismerős. A csatorna partján a fűzfasor, a major, az istálló. A kukoricafosztás, a disznóölés, a régen volt búcsúk hangulata, a barmok, az alom melege. Minden valódi, mindennek dokumentatív értéke van. S az igazság?

Illyés Gyula írta az Ebéd a kastélyban című kötetében: „Jó ítélőképességem bizonyítékai közé sorolom, hogy gyermekkorom alakjai mindmáig nem kisebbedtek szememben. Szavukat – a rég halott pusztai cselédek és kézmívesek szavait – ma, az emlékezet varázspalotájában is azzal a figyelemmel és tisztelettel hallgatom, mint amikor az első alkalmakkor a valóságban, szülőházam földes szobájában hallgattam.”

Olmi a jelen társadalom gyermekkorát keresi. Rendkívül fontos tehát, melyik korszakot választja, milyen földrajzi és időbeni koordináták közé helyezi. Ez a választás ugyanis nagyban meghatározza az eredményt, a rendező igazságát is. S ha a megtalált gyermekkor alapján akar tájékozódni a mában, úgy a jelenről alkotott ítéletét is.

Nos, a koordináták térben és időben is pontosak. Ezen a kétharmad Magyarország nagyságú síkságon élte gyermekkorát a mai Olaszország, valamikor a film által jelzett korszakban, a múlt század utolsó évtizedeiben. A Padana kedvező társadalmi és természeti viszonyai között indult robbanásszerű fejlődésnek az ipar. A mezőgazdaság itt lépett át a feudalizmusból a kapitalizmusba, megteremtve ezzel az ipari fejlődés szükségszerű emberi tényezőjét. Erről a vidékről „tántorgott ki Amerikába” több millió nincstelen Batisti.

Ugyanebben a korban, itt született és erősödött meg a szocialista mozgalom. De nem a tanyákon, a majorokban, hanem a városokban, Torinóban, Milánóban, Bergamóban. Nem a zsellérek között, de belőlük. (Külön tanulmányt érdemelne, hogy a parasztlázadás miért Szicíliában tört ki.) A letűnő és születő évezred itt „csikordult össze”, s érlelődtek az indulatok a mindennapos megalkuvások után kisebb és nagyobb lázadásokká. Batisti fellázadt sorsa ellen, amikor kivágta a fűzfát, hogy fiának facipőt készíthessen. Ezzel azonban nem meghatározta, csak meggyorsította, ami elkerülhetetlen volt. Nincstelenből földönfutóvá is vált. A személyes tragédia azonban egy nagy folyamat része volt csupán. A majorban élő családok közössége már visszavonhatatlanul felbomlóban volt. A fiatal lány már a fonodában dolgozott, a fiú a malomban. Nemcsak az ipar szívta el az embereket, a nagyüzemi mezőgazdaság is állandóan felesleget termelt, tragédiákkal vagy anélkül. Tudatos lázadásról szó sem lehetett. Ezt már maga a tanyai életforma is kizárta.

Bermagóból az út Milánóba ma alig fél óra. Ez az ötven kilométeres távolság akkor mérhetetlennek tűnhetett. A tanyákon a falusi pap adta a mindennapi élet ideológiáját. A városban agitátorok, a tömeg közé vágtató lovas csendőrök. A tudatosodásnak hatalmas útját kellett megtenni a felbomlóban levő, ám még mindig biztonságot nyújtó falusi közösségtől az elidegenedett gyári munkán át egy újabb közösségig.

Olmi művészi eszközeiről már szóltunk. A valóság nem a kellékek összessége. Olmi nem rácsodálkozik a tájra, az emberekre, a tárgyakra. Bensőséges kapcsolatban van minden mozdulattal, az egész életformával. Ahogy szereplői is saját életüket élik, önmagukat valósítják meg. Az amatőr színészek szerepeltetése Olminál morális kérdés. A film nem más, mint szervezett valóság. Játékuk hitelét az adja, hogy „minden mozdulatot megéltek már, megszenvedtek”.

Ha Olmi csupán pontos kórképet adna egy korszakról, akkor sem vethetnénk semmit a szemére. Biztos ítélőképességének bizonyítéka, hogy az emlékezet varázspalotájában sem tévesztett mértéket. A gyermekkor alakjai nem kisebbedtek szemében, gyengédséggel és megértéssel néz rájuk vissza. Az utolsó harminc évben azt is láthatta, merre vezetett útjuk, milyen meghatározó erővé növekedtek. Talán ez a fejlődés gyorsabb is lehetett volna, kevesebb kitérővel. Olmiból azonban hiányzik a „sírt, hol nyugszik atyja kellene megbotoznia” tehetetlen dühe. Talán mert, a költőtől eltérően, most már nem érzi tehetetlennek magát.

Van azonban a filmnek egy másik üzenete. Nem a cselekményből, a nincstelen Batisti szemünk előtt lejátszódó, s a száz évvel ezelőtti korban tízezrével ismétlődő tragédiájából következik, hanem a film minden képsorából, minden kockájából! Olyan üzenet, amin el kell gondolkodni. Üzenet az emberi munkáról, a legkeményebb munka becsületéről és humanizmusáról. A munka szeretetéről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7865