KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jegyzetek James Deanről

A félévszázados siheder

Molnár Gál Péter

 

James Dean 1931-ben született Fairmountban.

Idén volna ötvenéves.

Előzmények nélküli volt.

Nem is stílusfordulatot jelentett, hanem emberi fordulatot.

 

Mostanság vászonra vetítvén a Kazan-csinálta Steinbeck-megfilmesítés, az Édentől Keletre, már szülészeti utóéletével, epigonjai és stiláris-tanítványai emlékképeinek ismeretében hatott a közönségre. Jómagam tizenhat éve a Champs-Élysées egyik bemutató mozijában döbbenettől elfulladóan bámultam az akkor már tíz esztendeje halott ifjú forradalmian más szülészeti újdonságait. Előzmények nélküli volt. Nem is stílusfordulatot jelentett, hanem emberi fordulatot. Az embernek más önismeretét kínálta föl. Mintha az előtte voltak zöme csupán játszogatott volna a színészettel, annyira véres-nyiroknedves volt mindaz, amit ő felvevőgép előtt csinált.

Sokáig csak Soós Imréhez tudtam hasonlítani. Az ő erejéhez. Természetességéhez. Stílusérzéketlen stílusteremtéséhez.

Dean persze nem volt őstehetség. Kitanított szaktudója volt szakmájának. (Igaz: Soós sem volt őstehetség, a szónak elriasztó értelmében, nem volt parlagi zseni. Ha – különösen színházban – mutatkoztak is technikai nehézségei, mivel Dean-nél hevenyészettebb fölkészülést kínáló színiiskolában sajátította el a színészet megtanulható-megtanítható részét; a lényeget: az emberi vagy osztályhozadékot, az új színészi tartalmakat, az előtte-voltakat megkérdőjelező szellemi artikulációval fogalmazta sajátjává.) Sokáig tehát Soós Imre megfelelője volt számomra James Dean. A párhuzamot táplálni segített Soós gyorsan ellobbanó pályaüstököse, az a hasonlóságból kínálkozó szükségszerűség látszat, hogy szándékosan rövidre zárta életét és működését, s e gesztusával állította, hogy az ösztönök befejezettnek érezték a személyiség tömör üzenetét.

Azután Litvániában megismerkedvén Jozasz Miltinisz színházával, a panavezsiszivel, megismerkedvén Banionisz színészetével (Senki sem akar meghalni, Goya stb.), ismétlő-dőlt a megismételhetetlen. Újra találkoztam a James Dean tapasztalatait stílusonkívülinek besoroló besorolhatatlan stílussal. Miltinisz, a nagy színésznevelő Sztanyiszlavszkijt és a japán színházat Charles Dullin tapasztalatain átszűrve hozta létre színésziskoláját. (Artaud osztálytársa, barátja, lakótársa volt, utóbbi minőségben a Rue de Mazarin-en, abban a műteremlakásban, aminek későbbi bérlője itt festette meg a Guernicát.)

Azok az „ideiglenes szakértők” – hogy Gyárfás Miklós gúnyos meghatározását elevenítsem föl –, akik a rendezőt fontosabbnak vélik színházban is, filmnél is a színésznél, vagyis a konstrukciót többre tartják a művészivé emelt emberi tapasztalatoknál, ugyan miként magyarázzák Deant, akinek színészi nagysága köz-elismert, fordulatot jelent a színésztörténetben, megtestesítője egy korszerű színésznevelésnek, meg nem haladott sorkezdője egy szabálytalanabb, ösztönöket föltáró játékmódnak – hiszen három filmjét három különböző rendezővel készítette. Elia Kazan, Nicholas Ray, George Stevens, ez az egymástól modorban és értékben egyaránt különböző három rendező bábáskodott színészi születésénél. Hiába három szemlélet: ezek a filmek Dean filmjei lettek. Nem csupán a kegyelet okán, hanem a központi színészeti eszme, a megvalósítás azonos hőfokú összetéveszthetetlensége következtében.

 

*

 

Próbáljunk meg elfogulatlanul rápillantani!

Jelentéktelen arcot látunk. Nem különösebben szépet. Egy fiú arca ez. Befejezetlen arc. Mégha komorsága hordoz is bizonyos eleve-befejezettséget.. Jelentéktelensége mögött földereng a szabványnál szebb emberi szépség. Szemrehányó szépség. Kihívó szépség. Kérlelhetetlen szépség. Kérdező szépség. Elátkozott és kárhozó, menthetetlen és segítségért némán sikoltó szépség. Ez a fájdalom szépsége, a megkínzottságé, a megsebzettségé. Tragikus szépség az életérzékenység stigmáival.

Motorkerékpáros-Krisztus a többiek helyett és kínlódó fájni-tudással. Megváltóságát csak megfeszítettsége, autóbalesete után tudják a többiek méltányolva megsiratni.

 

*

 

Képtelenség elfogulatlanul elemezni Fenti sorokban is összefut színészi képe a mítosszal, akivé vált.

Fogjunk neki újból!

Homlokába bukó haja kakaskodva ágaskodik. Mégsem csak legényes taréj ez, hanem mintha szemeit akarná védekezőén árnyékolni – akár Cybulski mitologikus napvédő szemüvege –, rejtőzni vágyik, bozótból előlépni, egyszerre jelen lenni és megbújni.

Mintha mindig alulról nézne fölfelé. Vizslat. Szúrósan szemmel tart mindent és mindenkit, de közben lényegre pillantóan figyel. Miközben kényelmetlenül figyel, úgy rémlik, nem néz senkinek sem a szemébe. Bizonytalanságban rejtőzik. Miközben menekül, nagyon is támadó. Azt a típust testesíti meg, aki – nem tehetvén mást – előrefelé menekül.

Tekintete vádoló kamaszpillantás. Mert minden jelenség mögött feleletet keres önmagára. Mindenkiben egy ellenséges társadalom (világ) követét látja meg és esetlegességekből is általános üzenetet számítol le. Szemei szakadatlanul kérdeznek. Értelmet és rendet keresnek a világban és önmagában. S mert nincs rend a világban: nem lehet rend benne sem.

James Dean egy fiú-Greta Garbo. Az: halálos életreítéltségében. Az: szerepen túli személyiségtitkaival, amik alkalmassá tettek tömegeket rá, hogy belehelyettesítsék magukat, tehát létre sóvároghassanak három filmszerepből egy mitologikus személyt.

 

*

 

Dean előtt az amerikai színészet általános jellemzője volt, hogy olyannak mutatta az embereket, amilyenek lenni szerettek volna, – Dean után olyannak, amilyenek. A Dean-előtti Hollywood vágymodelleket mutatott be, a Dean-utáni reménytelenségi modelleket. Mozi-pszichológia szerint működtek korábban. Dean után keresték a pszichológia igaz fordulatait, fölfedezéseit. Nyugtalanító alakítások születtek meg ily módon a korábbi megnyugtató idol-kínálatok helyett. Föl-kavaróak az elsimítóak helyett, ön-és közismeretet kínáltak az elzsongítás helyett.

A Dean-utáni színészet voltaképp mindazt megcsinálta, amit annak-előtte nem volt szabad. Nemcsak a Hayes-kódex szerint nem, hanem a jóízlés, a szakmai ésszerűség és a színészi-mesterségbeli szabályok értelmében. Tíz évvel korábban egy olyan színész, mint James Dean, nem lehetett volna főszereplő: legfeljebb a főszereplő barátja. Amolyan másodhegedűs. Dean és az Actors’ Studio színészei egy kollektív ízlésátrendeződés következtében kerültek a mozifigyelem epicentrumába. Lemondtak a kodifikált színészi szaktudásról; fölcserélték azt egy nem henyébb technikára, amely szaktudás azonban nem a sima eleganciára és a kodifikált típusok megelevenítésére irányult, hanem az emberi mélyrétegekből fölhozott tapasztalatokat kívánta hasznosítani. Ennek megfelelően: szabálytalan színészet született. Meghökkentő fordulatokat alkalmazó színészet. A glancolt szépség helyén kidugja fejét a szakadt, elrongyolt, idegileg elnyűtt emberi szépség. Dean hozta meg a színművészetnek a gátlásosságot, a nehezen oldódó görcsösség ábrázolását, az elfojtások bemutatását.

Nem a győztesek, hanem a vesztesek kerültek előtérbe.

 

*

 

1955. szeptember 30-án 17 óra 58 perckor megszületett egy legenda, mert huszonnégy évesen meghalt James Dean. Néhány közeli felvétel kivételével készen volt már az Óriás című filmje, és előkészületben volt következő munkája, a Valaki odalenn szeret engem, amikor ezüstszínű Porsche versenykocsijával Salinasba tart (Salinasba, ahol Kazan Steinbeck-filmje játszódik) részt venni az őszi versenyen. A 466-os országút és a 41-es magasút kereszteződésénél 19 mérföldre Paso Roblestől (és 8 mérföldre Salinastól, úticéljától,) egy túrakocsi balról előzött, nem adta meg az elsőbbséget. Dean sebességmérője blokkolt az ütközés következtében: 115 mérföldet mutatott, vagyis 170 kilométeres sebességet. Nyakszirtje összetört az ütközéskor. A színész szörnyethalt. Néhány kilométerre követte kocsiját Sanford Roth fotóriporter – akinek köszönhetjük a kocsironcs felvételét, hiszen századunk minden köz- és magántragédiájánál szemtanúk lehetünk, helyszíni közvetítésben élhetjük ki kollektív kíváncsiságunkat.

Dean halála után hasonló tömeghisztéria tört ki, mint huszonöt évvel korábban a nő-szívtipró Rudolph Valentinóért.

 

*

 

A 2872 lakosú Indiana állambéli Fairmuntban született 1931. február 6-án. Teljes neve romantikusabb, mint személyisége, és inkább tragikumát hordozza végzetszerűen keresztnevében. Ugyanis: James Byron Dean-ként születik meg Mildred Wilson – egy metodista gazdálkodó – és Winton Dean, egy kvéker vallású fogtechnikus gyermekeként.

1936-ban Los Angelesbe költözködnek. Három évre rá tüdőrákban meghal – akkor huszonkilenc éves – mamája. A fiút nagynénje és nagybátyja neveli. Fiatalon munkába áll és szenvedélyesen sportol. Lovagol. Vadászik. Állattenyésztő. Traktorvezető, satöbbi.

Tizennégy éves korában fölfedezik erős rövidlátását. Szemüveget kell hordania. Ennek ellenére éveken át tagja a fairmounti iskolai baseball csapatnak és atlétikai érmeket nyer. Rövidlátásának köszönhető talán későbbi sokat méltatott „jeges” és titokzatos színészi tekintete.

Bali dobon játszik. Klarinétozik. Jógázik. Amatőrszínész. Cikkeket ír...

1950-ben a Los Angeles-i egyetemen az Elment az esze (Goone with the mind) című darabban Frankenstein-karikatúrát játszik. Ez év szeptemberében az egyetem drámai tanszékét James Withmore színész veszi át, aki odaadó híve a „Módszernek” és Lee Strassbergnek. Ráérez Dean tehetségére. Foglalkozni kezd vele. Az év végén a Macbethben Malcolme szerepét kapja a fiú, majd hamarosan eljátssza első tévé-szerepét egy vallásos tárgyú filmben” az Egyes számú domb (Hill number one)-ban.

1951–52 telén Dean megérkezik Manhattanbe. Az Actors’ Stúdióhoz közeli Irokéz Hotelbe költözik a 44-ik utcában. Itt alapította meg egy régi oszlopos neogörög épületben, egy presbiteriánus templomban 1948-ban az osztrák születésű Strassberg és a törökországi görög Kazan Sztanyiszlavszkij, J. B. Watson és az orosz Besterev behaviorizmusát egybeolvasztó „módszerét” oktató Stúdiót. Mestere, Kazan hisz benne, akár a többi Kazan-boy-ban – Paul Newman-ban, Rod Steigerben, Eli Wallachban. Dean hamarosan szerepelni kezd a tévében. Legjelentősebb szerepe az Ez a szomszédomban Betsy Palmer partnereként egy fiatalember, aki áldozatául esik metafizikus problémáinak.

André Gide: Meztelen című regényének dramatizálásában 1953 decemberében a New York-i Cort Színházban a kis arab fiút játssza. (Rendező: Daniel Man, főszereplők Louis Jourdan, Geraldine Page.) Megkapja érte az év legjobb új színésze díjat.

A Warner Bros-cég kétéves szerződést köt vele. Első szerepe Kazan filmjében, (Édentől keletre, 1954; Caleb Trask, a lázadó Káin. Előtte azonban a teljesség kedvéért megemlítendő, hogy három epizódban fölbukkant már a mozivásznakon. Az egyikben Dean belép egy drug-store-ba és egy fagylaltot kér Charles Coburnnak. A jelenet többször visszatér a film folyamán. (Douglas Sirk: Látta valaki a csajomat?)

Az Édentől Keletre premierjén 600 újságíró előtt arat sikert a fiatal színész. Ezt még 20 000 dollárért játssza el, a következő évben a magyar származású Edna Ferber regényéből készült Ok nélkül lázadóban már 50 000 dollárt ért és az Óriásban már 100 000 dolláros a gázsija. (Igaz, Dean halála után, 1962-ben az Óriás 12 millió, az Ok nélkül lázadó pedig 4 millió ötszázezret hoz a producernek.)

 

*

 

Villámzáras bőrdzseki. Nyűtt farmer. Csizma. Nagyvárosi tehenész-fiú, aki jelmezszerű viseletével romantikus időket idéz föl, a vadnyugat meghódításának keményöklű és egyszerűbbnek érződő korát. Motorkerékpáros-cowboy, aki akkor is szakadatlan harcban áll a világgal, amikor nem látható az ellenfél. Vagyis: amikor mindenki ellenfélnek mutatkozik. Ő a lázadó fiú. Az ok nélküli lázadó. Szabatosabban: lázadásának oka önmaga és a világ elrendezetlensége. Ezért is elsősorban az apa ellen lázad, mert az testesít meg egy apaelvű világot. Gyűlöli filmbéli apáit, mert azok nem hagyják magukat szeretni.

Csupán Kazan Steinbeck-filmjében játszik kosztümös-szerepet. Csak ez a Káin-alak történelmi múltba helyezett. Az Ok nélkül lázadó és az Óriás jelenidejűek. De az Édentől Keletre hiába játszódik a századfordulón és a figura hiába nyújtózik éltető mitológiáért a Bibliáig: kortársi életérzéseket jelenít meg ebben is. Az Ok nélkül lázadó végén az autóval való halálosan játékos szakadékbaugratás előlegezi a színész közlekedési halálát – (vagy az autós száguldással az élet utánozza a szerepeit?), – olyan jelképes divat-halálnemet teremtve, mint volt a Kaméliás Margit tüdővésze évszázaddal korábban. Steinbeck-szerepében az Apa–Fiú viszony pontosabban motivált, az apa halálos ágyánál föltörő állati kínlódású ordítása kortársi fájdalom. (Tény persze: Corneille Cid-je hiába spanyol díszletű–jelmezű, mégis párizsi jelenség és Hamletben is több a dánnál a londoni. Mégis: vannak kosztümös-lelkű színészek és vannak maszkírozatlan-fölszalagozatlan belső világúak. Előbbiek zakós darabban is versben viselkednek, utóbbiak történelmi jelmezben is prózailag vizsgálják meg emberi helyzetüket. Ez már a színészet paradoxonjához tartozik.)

 

*

 

Valamely színész nagysága mégiscsak azzal mérhető: betölti-e elég széles társadalmi réteg képzeletét. Másként: képes-e arra, hogy új társadalmi típusnak adjon testet és hangot.

Amikor új típus lép a színre: új nézőréteg küldi föl képviselőjét. James Dean a második világháború utáni árvák delegáltja. Nem feltétlenül az apátlan-anyátlan árváké, de az apás-anyásoké. Még nem csavarog el hazulról, mint Kerouac-ék – Ginsberg programadó Üvöltése csak 1957-ben jelenik meg –, csak már nem bír meglenni otthon. Még nem töltekezik mérgekkel, egyelőre csupán mérges a világra. Még nem kalandozik bele misztikus vallási tanokba, csak a régi vallás nem elégíti ki. Nem Osborne-ék lázadó nemzedéke, csupán lázongó. Nem a politikai berendezésre haragszik, csak az apajogú családra.

Dean érzelmi lázadó. Harca érzelmesen értelmetlen, de értelmetlenségében is az egyedüli lehetséges cselekvés.

Új magatartásforma tűnik föl vele.

A divat csinálta Deant és Dean csinálta a divatot.

Warnerék hőst készítettek a mozikat zsebpénzükből befolyásoló kamaszoknak és a kamaszok igyekeztek olyanná válni, mint Dean volt, aki közülük vétetett.

Ha a Mickey Rooney–James Dean–John Travolta vonulatot összekötjük egy képzeletbeli vonallal: megkapjuk az utolsó negyven év USA-kamaszairól a társadalmi látleletet. Rooney az Andy Hardy-sorozatban a szeplős komisz kölök, az életrevaló rosszcsont viszontagságait szerepelte le; szélvédetten valóságos problémáktól. Dean-re rányitották az Andy Hardy-gyerekszoba ajtaját és metszőén csapott rá a valóság. Annyi didergő rossz tapasztalat után Travolta nem a családi melegbe menekült vissza, megmaradt a disco-tömegfogyasztók között, de ismét visszaédesítetten és megpomádézva.

Dean nem a jólfésült cserkészfiúk közül való, de nem is a szakadt borzasok közüli. A megingott polgári biztonság lódította ki központi fűtéses keretei közül, de még nem szánta el magát a társadalmi exodusra.

James Dean folytatás.

És előzmény.

Jóserejű Frank O’Hara érte írott versének befejezése: „Magamhoz vettem / halványzöld szeme táplálékát, / s megakadályozom véle / növekedésében a virágot, a ti virágotok.”

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 37-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7490