KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Harmadik típusú találkozások

Mozi az ördög tornyánál

Matos Lajos

 

Dr. Allen J. Hynek az evanstoni UFO Vizsgálati Központ alapító igazgatója. Az amerikai csillagász eredetileg nem hitt az UFO-k – unidentified flying objects=azonosítatlan repülő testek – létezésében, de aztán megingathatatlan bizonyosság kerítette hatalmába, hogy a rejtélyes jelenség mögött valami alapvetően fontos, nagy titok rejtőzik. Lehetetlen, gondolta, hogy 15 millió honfitársa tévedett volna, ugyanis 1977-ig ennyi amerikai állampolgár – a felnőtt lakosság 11%-a! – közölte a hatóságokkal, hogy UFO-t látott, s közöttük olyan, megbízhatónak számító személyiségek is voltalt, mint Georgia állam kormányzója, akinek a nevéhez 1973-ban két ilyen bejelentés fűződik. Nehéz eldönteni, hogy e hivatalos papírok értékét bármilyen irányban befolyásolja-e az, hogy a kormányzóból később Jimmy Carter néven az Egyesült Államok elnöke lett, de ennek Hynek professzor szempontjából nincs is jelentősége.

A professzor nem önjelölt tudós volt, hanem szakember, ezért világosan látta, hogy egy új tudomány akkor lehet önálló diszciplína, ha saját szaknyelve van, amit csak a beavatottak értenek és alkalmaznak, ehhez viszont elméletek kellenek, melyeket csupán az új tudományos szakkifejezések könnyed, de sűrűn ismételt használatával lehet meghatározni, s ehhez persze varázsos személyiségű teoretikusok, akik mindezt képesek mondatokba önteni. Dr. Hynek úgy érezhette, hogy ez utóbbi kategóriába tartozik. Csaknem egy évtizede kiadott könyvében megszabta, hogy milyen fajta találkozások lehetségesek az emberi faj és idegen civilizációk képviselői között – hiszen mi más lehetne az a sok, repülő tárgy az égbolton, mint űrbéli látogatók járműve.

Hynek professzor – igen önkényes – beosztása szerint az első típusú találkozás során csak látjuk egymást, ahogy eddig az UFO-kat sokan vélték látni. A második típus már kommunikációt jelent, s végül a harmadik fajta találkozás az igazi: az űrbéliek ott állnak előttünk, testi valójukban –. már ha van nekik.

A legelső első típusú találkozás 33 éve történt, amikor egy magán-repülőgép pilótája kilenc, tárcsa alakú tárgyat látott a távolban elsuhanni. Valaki kibökte a „csészealj” szót és ezzel megszületett a repülő csészealjak hevesen vitatott és tüzesen védelmezett kultusza, az „ufologia”.

Véletlen, vagy sorsszerű, de most harminchárom éve született Steven Spielberg is. Először keskenyfilmeket készített, például egy férfiról, akit valaki üldöz, hogy megölje, s akinek a menekülés végül olyan lételeme lesz, hogy már nem is számít, ki üldözi és miért; az álmokról és az esőről. Aztán tévé-sorozatok – többek között a Columbo – egy-egy folytatásának rendezése következett. Párbaj című tévé-filmje arról szól, hogy egy személyautót egy hatalmas kamion üldöz, s ez az üldözés folytatódott a nálunk is bemutatott Sugarlandi hajtóvadászatban, mely Spielberg első mozifilmje volt. És beúszott a Cápa... Ez a film a forgalmazóknak több mint 400 millió dollárt, a rendezőnek pedig világhírt jövedelmezett. A repülő csészealjak tanának régi hívője és Hynek professzor tisztelője ilyen előzmények után kapott lehetőséget – és 19 millió dollárt – arra, hogy filmet forgasson a Harmadik típusú találkozásokról.

A film hőse, Roy Neary (Richard Dreyfuss; ő volt a Cápa főszereplője is) egy villamosenergia-szolgáltató vállalatnál dolgozik. Roy maga az amerikai átlagpolgár: szőke feleség, három gyermek, családi ház, jól megrakott hűtőszekrény, információk a tévé-híradóból. A találkozás egy repülő csészealjjal úgy hiányzik neki, mint egy jó kis áramszünet – s mindkettőbe alaposan belecsöppen. Ettől kezdve különös kép űzi, hajtja: valami hegy alakú tárgyat képzel a borotválkozóhabba, ezt próbálja megformálni vacsoránál a krumplipüréből, miközben családtagjainak könny szökik a szemébe, hisz most már bizonyítva látják, hogy a legjobb férj és apa meghibbant. Állását elveszti, csak kényszerképzetének él, s mikor bokrokat tép ki és fölszedi a baromfiudvar kerítését, hogy az egyik szobában sárból és az ablakon át bedobált holmikból fölépítse a furcsa képződményt, felesége – milyen kicsiny-hitűek is néha az asszonyok! – összepakolja a gyerekeket és elmenekül hazulról.

Roy a tévé-híradóban rácsodálkozik a hegyre, amit éppen most próbál megmintázni: ez az ördög Tornya, egy szokatlan alakú sziklatömb, aminek létezéséről nem is tudott és amit a hatóságok körülzárnak, mivel baleset következtében a környék mérges gázzal szennyeződött. Roy kényszeresen elindul arrafelé.

Neary-ék közelében lakik egy fiatal özvegy. Julian (Melinda Dillon). 3–4 éves kisfiával. Éjszaka a házuk felett repülő csészealj energia-sugárzása bekapcsol minden gépezetet: a játékok elindulnak, a konyhai mixer vadul működni kezd és ez a rumli felettébb mulattatja a kis Barry-t, akit végül az idegen űrhajó magával ragad. Julian képzeletében is ott motoszkál a hegyalakú képződmény, ő is látja a tévé-híradót és elzarándokol az ördög Tornyához.

A mérges gázról koholt történet, persze, csak ürügy a hatóságoknak, hogy kitelepítsék a lakosságot a hegy környékéről. A csészealj utasaival az urológus szakembereknek sikerült kapcsolatot teremteni és meglelték a közös nyelvet is: a pentaton dallamot és Kodály zeneoktatási módszereinek kézjel rendszerét (az idegenek is tanulták a zenei általánosban?).

A nagy, harmadik típusú találkozás – nomen est omen – az Ördög Tornyánál lesz. Roy és Julian áttöri a kordont és eljut a kozmikus randevú színhelyére, ahol reflektorok, számítógépek, tévé-kamerák és tábori mozgó illemhelyek várják a vendégeket. Hatalmas táblán színes négyszögek gyulladnak ki, amikor egy Moog szintetizátoron játsszák azt a pentaton dallamot, amit jelszóként az idegenek eljuttattak hozzánk, mire lassan leereszkedik az óriási űrhajó. Gyomrából először csodálkozó szemű, egyenruhás férfiak kerülnek elő: 1945-ben a Bermuda háromszög területén eltűnt öt Avenger típusú bombázó, annak a legénysége. Aztán a kis Barry is kitotyog a gigászi csészealjból. Julian előrohan és a karjába zárja, miközben a nézőtéren itt-ott fölcsattan a taps. Megjelennek az idegenek is. Hatalmas koponya, hosszú nyak. elnyújtott végtagok.

Közben tizenkét földi űrhajós – tizenkét apostol? – is fölkészül, hogy beszálljon a vendégekhez. Roy csatlakozik hozzájuk. Rövid tábori mise, aztán a barátságos űrlakók búcsút intenek a fogadóbizottságnak és a nézőknek. Ez jó találkozás volt: sokat tanultunk egymástól...

Spielberg bámulatos gátlástalansággal halmozza a banális közhelyeket. Mikor az évtizedekkel ezelőtt rejtélyesen eltűnt pilóták elővánszorognak az idegenek űrhajójából, így üdvözlik az egyiket: „Isten hozta, hadnagy. Jelentéstételre erre tessék”. Valaki közbekiált: „Nem is öregedtek”! „Einsteinnek igaza volt” – hangzik a mélyen tudományos válasz. „Einstein valószínűleg közülük való volt” – toldják meg még szebben.

Az első változatban még az is benne volt, hogy mikor a kis Royt elragadja az űrhajó, Walt Disney Pinocchiójából szólal meg egy dal, melynek értelmében a csillagokat nézve teljesül szívünk vágya, de ez még az amerikai közönségnek is túl édeskésnek bizonyult és ezért ki kellett vágni.

Az, hogy a film nem válik mozivászonra hímzett, felhőgomolyaggal játszó űrcicává, főleg a fényképezés – Zsigmond Vilmos – és a különleges felvételek – Douglas Trumbull – érdeme. Csodálatosan hömpölyögnek az UFO által fölkavart, színes felhők: Trumbull hatalmas víztartályba nyomott festékkel érte el ezt a hatást. Lassan ereszkedik le a Népstadion méretű űrhajó, de ezt csak mi látjuk így, mert ezeket a képeket 50, vagy még több, külön kockából fényképezték össze egy óriási hangár belsejében.

A film bemutatása előtt az egyik producert menesztették, a gyártó stúdió, a Columbia igazgatójának le kellett mondania, mert súlyos pénzügyi visszásságok elkövetésével vádolták. A bemutató-előtti vetítést követően közölt kritikák lesújtóak voltak és ez valóságos pánikot okozott a New York-i tőzsdén. Izgatott részvényesek telefonáltak a vezető filmkritikusokhoz, hogy szaktanácsokat kérjenek: mi lesz most a Columbia-részvényekkel? A film óriási kasszasiker lett. Rejtély. És az is rejtély, hogy a magasan fejlett civilizációval rendelkező űrlakók miért akarnának az így viselkedő földlakókkal kapcsolatot teremteni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 22-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7484