Cha-cha-chaTáncmúzeumZalán Vince
Cha-cha-cha rendezője a magyar játékfilmet megújító dokumentarizmus utáni nemzedék tagja. Azok közé tartozik, akik igyekeztek elkerülni a dokumentarizmus és a kísérleti filmezés „szélsőségeit”; – nem tettek semmiféle hitvallást filmes vagy társadalmi reform mellett, s nem bűvölte el őket a filmnyelvi kutatások nagyszerűsége sem. Kovácsi János azok közé a filmrendezők közé tartozik, akik nem alakítottak semmiféle (lazább vagy szorosabb) csoportosulást, jóllehet, „külön” útjaiknak mintha lenne egy közös vonása, mintha ugyanazt a dolgot az (amerikai ihletésű) „jól-megcsinált” filmet „céloznák meg” műveikkel. S alkotásaikban a mondandó súlya mintha – az elmúlt évek jellegzetes filmjeinek reakciójaként (?) – az általánosról, a társadalmi mozgások filmes feltérképezéséről az egyes emberek világára tevődne át. Persze tudjuk, hogy e két világ (a társadalmi és az egyéni) sohasem választható el teljesen egymástól, s hogy az elmúlt évek filmjeiben is találkozhattunk hús-vér figurákkal a vásznon, nemcsak a rendezői gondolatot fölmondó szócsövekkel. Mégis, úgy tetszik, az ifjúnak mondott rendezők kamerája mostanság gyakrabban irányul az emberek ügyes-bajos dolgaira, mindennapi ügyeire. Példa erre Kovácsi János első filmje is, a Cha-cha-cha, amely nem „átall” egy kamaszfiú, bizonyos Gruber Ernő „magánügyeivel” előhozakodni. Majdhogynem kihívó a film történetének „mellékessége”.
*
„Cha-cha-cha, ez a feladat mára” – szól a dal a filmben, s Gruber Ernő szorgalmasan tanulgatja is a tánclépéseket s a táncokat, a slowfoxtól a foxtrottig, és még tovább. Nem sok híján az egész filmet végigtanulja, végigtáncolja. Szinte már sajnáljuk is, hogy a filmben más is van, mint össztánc. Hogy mi ez a más? Gruber Ernő – lévén gimnazista diák – verseket ír. Verseket Fekete Virághoz, az iskolatársnőhöz. Olykor az iskola mellé jár, „délelőtti” házibulira, ahol alig mer megszólalni, hiába kortyolgatja bátorítónak osztálytársa szüleinek italát. Aztán: nézi az új csodát, a tévét; megtalálja apja óvszerét a sublótban –, ennél nem sokkal több történik vele. Nincs hát semmi különös Gruber Ernő életében a tánctanuláson kívül. Ő maga amolyan ügyefogyott figura. (Néha jó volna tudni, miért ilyen, de hát fogadjuk természetét az ábrázolás szerint: lelkiekben gazdag szerencsétlennek.) Az események hatására azonban – (csalódnia kell Fekete Virágban, csalódnia kell a barátokban, s tapasztalnia kell, ahogy az erősebb szabja – saját előnyére – a törvényt) – mimóza-lelke megkeményedik, s kiábrándultságában szembeszáll apjával. Csakhogy ez a drámai fordulat bennünket nézőket egyáltalán nem rendít meg, s nem gondolkodtat el. A kamasz ráébred a világ kegyetlenségére (és fellázad apja ellen) – ennél a túlságosan is közismert igazság megismétlésénél alig valamivel több Kovácsi János filmje. Tudnivaló, hogy a kamaszról – erről az örök témáról, mondhatni agyonírt témáról – újat mondó művet alkotni – Truffaut óta (még) a filmművészetben is – igen nehéz. Ám mégis föltűnő a lélekábrázolásnak az a hevenyészettsége, felületes nemtörődömsége, ami a Cha-cha-cha talán legfőbb hibája. Hősünk hol jópofa, hol meg líraian szelíd, de legtöbbször bizonytalanságban vagyunk: kamasz vagy infantilis? Többnyire csak úgy telik vele az idő, cselekedeteinek csak ritkán van belső logikája. Ennek következménye, hogy a hősünket körülvevő viszonyok és személyek is közömbösek maradnak számunkra.
S e lélektani ábrázolás hiányát nem pótolja a hatvanas évek elejének minuciózus megjelenítése sem. A rendező mintha érezné, hogy filmje novellisztikusan vékonyka, s ezért a kort fölidézendő minden szóba jöhető „jellegzetességet” összehord. Gruber Ernő reggelente jeget vásárol, apja Mambó típusú magnóra énekli nótáit; a diáksapka kötelező iskolai viselet; a szereplők a Cicababák című olasz filmet meg Lollobrigida játékát emlegetik többször, mint friss moziélményüket; s a tévénézés még szenzáció: épp a híres Tell Vilmos sorozat fut a képernyőn; hősünk diák-hetijeggyel villamosozik az iskolába, s természetesen megkéri a kalauzt, hogy kezelje „előre” jegyét; darabonként vásárolható a cigaretta: Gruber az elegánsabb kék Daruból vásárol – „Az egész városban nem lehet Fecskét kapni”; s a papa (megint csak természetesen) sötétkék öltönyt vásárol fiának; aztán felsorolják az FTC futballcsapatának egykori összeállítását: Vilezsál Oszi… és folytathatnánk a sort a dialógusokban elhangzó „jellegzetes” kifejezésekkel: világi, oltári, báró, bige, satöbbi, de nincs tovább értelme, hisz ennyiből is látható, hogy Kovácsi „készült” a szóban forgó időszakból. Ám a néző mégis úgy érzi, mintha múzeumban járna. Igen, fölismeri az egyes „korabeli” tárgyakat, ruhákat, eseményeket vagy épp jelzőket – amelyek önmagukban hitelesek is. Csak valahogy e sokféle mindenből nem jön létre a kor szelleme, s az, amire igazán kíváncsiak lennénk, azaz annak megjelenítése, hogy milyen is volt az akkori diákok (s persze nemcsak a diákok) sorsa. Kovácsi filmjében díszletté merevednek a hatvanas évek, mert a nagy igyekezettel összegereblyézett „dokumentáció” nem kerül semmiféle lényeges kapcsolatba a mű főszereplőjével. Nem az a baj, hogy „mellékes” dolgokról van szó. Hiszen a rendező szándékosan (és joggal) épp azért irányítja a mellékes dolgokra kameráját, mert tudja, hogy ezek egyáltalán nem mellékesek az egyén számára, hogy apró, sokszor lényegtelennek látszó dolgokból épül föl az öntudat, az erő és a bátorság, amellyel egyszer csak – most jelképesen is értve a film befejező képsorát – megfogjuk apánk felénk sújtó karját. A Cha-cha-cha hatástalanságának oka (talán) abban keresendő, hogy a kamasz Gruber Ernő történetének nincs tétje; következésképpen nincs viszonyítási pont, nincs mi „elrendezze”, értelmezze az eseményeket a szereplők magatartását. A film ezért sok helyen széteső és érdektelen. Nem a „levezetés”, a „lebonyolítás” a rossz ebben az elsőfilmben, hanem a gondolati muníció kevés. Egyszerűen nincs mit „bonyolítani”.
*
Mindazonáltal a Cha-cha-cha rendezőjétől a filmkészítési készséget semmilyen módon sem lehet elvitatni. Számomra az ironikus hangvételű, az ironikus beállítású jelenetek a film legígéretesebb részletei. Például Gruber két kis öccsének hancúrozása az Úttörő Áruházban, vagy ahogyan apja kellő megfontoltsággal keresi a tévénézéshez megfelelő széket. (Kovácsi korábban készült műveinek, a Nyuszikáknak, és a Das liednek is ez az alkotói sajátosság volt a legkarakteresebb erénye.) De általában: Kovácsinak mintha az áttételesebb ábrázoláshoz lenne igazán tehetsége. A „direkt” jelenetek szinte alig sikerülnek a Cha-cha-chában. A Rudolf Péter főiskolai hallgató által kedves egyhangúsággal játszott budai diák olykor mélán bánatos, vagy éppen ellenkezőleg: olyan repesőn boldog, hogy szinte más dolgunk sincs, mint meghatódni. Következmény nélkül. Ám egy „mellékes”, minden „oltári” művészkedés nélkül forgatott folyosói jelenetben igazi élménnyel találkozhatunk. Diáklány áll a folyosóablaknál, Martonvásárról jött a tánciskolába. (Ismerjük: rendszerint a messze lakók érkeznek elsőnek.) Jön (már) fáradtan a tánctanár is. Beszélgetnek. Apádnak van bora? – érdeklődik a lánytól a tanár, miközben cipőt cserél. Nincs. A papa elköltözött. Színtelenül s hangsúlytalanul folytatódik a párbeszéd. Végül táncolni kezdenek. „Gyors, gyors, lassú” – mondja a tanár, s a jelenet már régóta többről „szól”, mint hogy óra előtt diák s tanár „átveszik” a leckét, a rumbát.
A tánctanárt alakító Hollósi Frigyes „felfedezése” a film számára a rendezői választást dicséri; a játék a kitűnő művészt, aki szinte hibátlan teljesítményt nyújt. Tud rezignált lenni és tud tányérnagyot mosolyogni; tud robotolni és tud szárnyalni. Ám az a legnagyszerűbb, ahogyan a közönségességet s az eleganciát egyenrangú (!) elemekként alakításában elegyíti. S ripacskodó nagyképűségében mindig találhatunk valamit a tánctanár személyiségéből, „álarc nélküli” tekintetében pedig meg-megcsillan a színlelés. Mosolyában tragédiát fedezünk föl.
*
Van filmrendező, aki a Hobo Blues Band-et választja filmjéhez, s van, akinek filmjében Szörényi–Bródy dalai szerepelnek. A Cha-cha-cha zenéjét a Hungária együttes szolgáltatja.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1481 átlag: 5.61 |
 |
|
