Emlékezés Ranódy Lászlóra

Színes tintákról álmodott

Karcsai Kulcsár István

Az 1939-ben készült Karosszék című magyar filmet nemigen őrzi az emlékezet, de még a magyar filmtörténet búvárai sem tartják különösebb szóra érdemesnek. Ám ez a kis vígjáték mégis filmtörténeti pillanatot őriz. Egy villanásnyi képben, mintegy az induló jelenet életszerűbbé tétele érdekében két statiszta, két fiatal férfi találkozik és kezet fog a Munkácsy és Délibáb utca sarkán. A két fiatalember: Ranódy László és Szőts István. 1939 júliusában került kapcsolatba Ranódy László a gyakorlati filmkészítéssel. Ekkor vették fel gyakornoknak a Hunnia Filmgyárba. Szőts Istvánnal együtt ugyanazon a napon, ugyanabba a munkakörbe kerültek. Lelkes fiatalemberek, akik töretlenül hisznek a film művészet voltában, társadalmi elhivatottságában. Akárcsak ugyanebben az időben a filmgyárba került néhány társuk, Máriássy Félix, Jeney Imre, Morell Mihály, Szemes Mihály… A lelkesedéshez bizony nagy szükség volt a fiatalság töretlen optimizmusára, hiszen a kor már nemcsak előrevetítte, hanem jócskán meg is valósította mindazt a fenyegetést, melyet a jobboldal térhódítása, a háború kitörése jelentett. Ugyanakkor, éppen a háború keltette mozzanatok révén (kiszoruló nyugati filmek, meghódított területekkel bővülő mozipark, magyar filmek kötelező játszása stb.) hihetetlen számszerű fellendülés jellemzi a filméletet. A háborús évek alatt kibontakozott egy humanista és a filmet művészetnek tartó törekvés is. Zilahy Lajos, Radványi Géza, néhány fiatal filmes munkái, haladó szellemű filmkönyvek megjelenése jelzik ezt az utat. Folyóiratok hasábjain neves írók vitatkoznak a magyar filmről. Mindez persze állandó harcban a hivatalos kulturális politikával és a cenzúrával, mely többek között éppen Ranódy törekvéseinek állja útját. Szőts Istvánnal például Móra Ének a búzamezőkről című regényéből terveznek filmet. Pacifista tendenciája miatt nem készülhet el.

Ranódy filmgyári elfoglaltsága mellett nemcsak olvassa a társadalmi kérdések iránt érzékeny baloldali írók műveit, hanem a Savoy kávéház törzsasztalánál meg is ismerkedik velük, így többek között Darvas Józseffel. Az írónak ez idő tájt mutatták be Szakadék című drámáját. A magyar falu nyomorúságát őszintén bemutató drámából jórészt műkedvelő, hiteles paraszti szereplőkkel tervez filmet Ranódy. 1943-ban elkészült a forgatókönyv. Az Erdélyi Filmgyártó Kft. produkciójában tervezték a filmet. Mire Wlassics Gyula, a mindenható államtitkár elé került a forgatókönyv, már 1944-et írtak. A báró, ceruzával, a következő sorokat rótta rá: „A művészi színvonal rendben volna; a nemzetvédelmi szempontok döntik el, vajon a parasztság kebelében meglevő ellentétek bemutatása időszerű-e vagy sem. Úrrá lett parasztokról is sok szó esik.” Aztán erőteljes betűkkel, más írással még ez olvasható a forgatókönyv utolsó oldalán: „Bizottság határozata: nem.” Az utolsó szó kétszer aláhúzva. Ezután még tizenkét évig kellett várnia, hogy a Szakadék című film megvalósuljon.

A felszabadulás utáni években Ranódy László hivatásszerűen működött közre a filmgyártás újjászervezésében, de rendezői terveit illetően ezek az évek mégis inkább kitérőnek számítanak. Filmvállalat-igazgatás a koalíciós időkben, művészeti ügyvezetés az államosított filmgyártásban, társrendezések és leállított önálló próbálkozás. Nehéz évek még akkor is, ha olyan mesterrel dolgozhatott együtt, mint Nádasdy Kálmán.

A film, melyre először került fel társrendezőként a neve, 1945-ben, a Ludas Matyi. Mai napig elevenen ható, a legszélesebb körű hazai és külföldi közönség előtt sikert arató mű. És siker volt végre megvalósuló, első, teljesen önálló munkája, a Hintón járó szerelem (1954) is. Ez a film érdekes módon – hiszen Ranódy nem mutatott különös vonzódást a műfajhoz –, vígjáték. Afféle „mai témájú” népszínmű. Ám ebben is felbukkannak Ranódy filmalkotói erényei: a balatoni táj, a környezet szerepe, a jó atmoszféra, mértéktartás és biztos színészvezetés.

Ranódy László igazi, határozott rendezői egyéniséget mutató és útja befejezéséig ívelő korszaka a Szakadék forgatásával kezdődik. Ennek a korszaknak filmjei (Szakadék, 1956; A tettes ismeretlen, 1957; Akiket a pacsirta elkísér, 1959.) Ranódy több méltatója szerint más lehetőségeket sejtetnek, mint ami felé a rendező későbbi pályája alakult. Úgy vélik, a korunk kérdéseit közvetlenül boncolgató filmek után „a rejtőzés korszaka”, azaz irodalmi ihletésű filmek periódusa következett. Hiszen maga Ranódy is így nyilatkozott egy interjúban: „Filmes pályámon sok tilalomba ütköztem. 1945 előtt az Ének a búzamezőkről és a Szakadék, 1950-ben első igazán önálló vállalkozásom, a Csillagosok vált lehetetlenné. Mindez és A tettes ismeretlen című munkámmal kapcsolatban a hivatalos kritika teljes értetlensége és elutasítása olyan reflexet alakított ki bennem, amely más irányban orientált…” Mindez nyilván így igaz, de mégsem mutatkozott törés a pályán. Egyrészt, mert irodalmi ihletésű filmjeiben is mindig ott van ő maga, összes gyötrő kérdésével, a mára utaló problémafelvetéssel, másrészt induló korszakának filmjeiben is benne van a későbbi filmalkotó érzékenysége, emberközpontúsága, férfias lírája. Így például a Szakadékban az embertelenség elleni kiállás, az emberré válás fontossága, az értelmes élet megteremtése nemcsak a harmincas évekre visszavetítve érdekes, nemcsak a film készülése idején volt időszerű, hanem általános érvényű humánus tartalmat hordoz, mely nem egykönnyen avul vagy veszít időszerűségéből. A tettes ismeretlen pedig, mely közvetlen élményanyagból született, hiteles egyszerűséggel szól a háború felszín alatt lappangó, veszélyes maradványairól. Az Akiket a pacsirta elkísérben bár Ranódy nem mond le a szinte szociografikusan pontos ábrázolásról, a kor megrendítően valódi bemutatásáról, mégis költészettel telnek meg a képsorok, a boldogság, a szépség utáni vágy szikrázik ki belőlük, mint a kovácsműhely-jelenet üllőről felvillanó fény-csillagai.

Sárszeg nem található a térképen. Valójában nem más, mint Kosztolányi szülővárosa, Szabadka. A kisváros, mely az első szárnybontogató irodalmi kísérleteknek, az első szerelmi csalódásoknak, a kibomló emberi kapcsolatoknak, a felejthetetlen fiatalságnak volt a színtere. Hogyan került kapcsolatba Ranódy ezzel a világgal? Egyrészt nyilván gyerekkori emlékek alapján. Zomborban született, de Baja jelentette számára az eszmélést a világra. Tehát a kisváros, mely sem térben, sem időben nem volt messze Kosztolányi Sárszegétől. Aztán kapocs volt maga Kosztolányi, a tőle kapott irodalmi, művészi élmény. És nem utolsó sorban az irodalmi anyag mondanivalója, az emberi kapcsolatok ábrázolásának érvénye a rendező saját korára. A Pacsirtában (1963) szülők és csúnyácska lányuk viszonyában lelepleződik a hamis idill. A hazugság, az öncsalás helyében ott van a keserűség és a gyűlölet kísértete. Ezt a folyamatot követi nyomon Ranódy filmje, tökéletes légkört teremtve. A Magyar Király étterem sörszagú termei, a masztix és kölni illatú színházi öltözők és páholyok, a főtér alkonyi és hajnali fényei kiválóan idézik a kisvárost és a játék egész atmoszféráját. Kosztolányi Dezső 1925-ben írta az Aranysárkányt, Ranódy László 1966-ban forgatott filmet a regény nyomán. A történés fő vonalát egy sekélyes inzultus lelki következményei nyújtják a regényben és a filmben egyaránt. Novák tanár úr megaláztatásának és magányának történetéből nagyszabású társadalmi körkép bontakozik ki, és ahogyan a múlt idézésével Kosztolányi saját korához tudott szólni 1925-ben, úgy szól több mint négy évtized múltán napjainkhoz is Ranódy László munkája. A gyanútlan becsületesség, az emberbe vetett hit csődjének tragédiája ez a film. Háttérben a tökéletesnek gondolt életformák lassú felbomlásának rajzával.

Ranódy László a gyerek belső világának nagy ismerője volt. Persze, a gyerek világa, szerepe, helye a társadalomban megint csak alkalom arra, hogy elmondhassa legbensőbb vallomását a világról, az emberi kiszolgáltatottságról, szenvedésről. Erre két Móricz-mű megfilmesítésével kínálkozott alkalom: Légy jó mindhalálig (1960), Árvácska (1976). Természetesen ezúttal sem csupán irodalmi adaptációkról van szó. Mindkét filmre ráillik Nádasy László meghatározása: „Nyilas Misivel először tiltakozik nemcsak az általában vett társadalmi igazságtalanság, hanem minden hazugság, hamis vád, az emberi méltóságot megalázó diszkrimináció ellen.” A Légy jó mindhalálig képi világa, a gázlángok, a hideg, száraz, téli utcák, a kollégium nagy méretei között feltűnő kis ember képe, a környezet és a főszereplő gondos összehangolása, a lassan kibomló, lényeges pontoknál elidéző cselekménybonyolítás mind arról vallanak, hogy Ranódy már ekkor, 1960-ban kialakította határozott, egyéni stílusát anélkül, hogy hűtlenné vált volna az irodalmi alapanyaghoz. Az Árvácskában pedig Ranódy úgy teremti újjá Móricz kegyetlen világát („irtóztató könyv”-nek nevezte ezt az írását), hogy Árvácska alakja megalázottságában, boldogtalanságában is a fényt, pőreségében is a lélek szépségét sugározza. Ez a végsőkig kiszolgáltatott kis emberi lény is tud lázadni a rossz ellen. Védtelen életével nemcsak részvétet ébreszt, hanem ítéletet is hordoz, sajátos erőt képvisel.

Utoljára Színes tintákról álmodom címen három Kosztolányi-novellából készített tévéfilmjét fűzte egybe, kiegészítve az író portréjával, vallomásaival. A kulcs, Fürdés, Kínai kancsó című filmnovellákat még 1973-ban forgatta. Most, a keretjátékban Kosztolányi egy szerencsésen megmaradt amatőrfilm révén szermélyesen is megjelenik a vásznon. Majd később az író gondolatait, vívódásait halljuk, „melegen, meghitten, kísértetiesen raccsolva, mintha maga a költő beszélne”, ahogy Galsai Pongrác írja bírálatában. A hang a rendezőé, Ranódy Lászlóé. A Kosztolányi-szövegek a mozi varázsáról, az írásról, az életről és a halálról szólnak, és elhangzik mintegy mottó és summázatként a felejthetetlen Számadás című versnek egy strófája:

szemedben éles fény legyen a részvét

úgy közeledj a szenvedők felé

s ne a törtet tekintsd és csonka részét

de az egész nem-osztható egészét:

ki senkié sem, az mindenkié

A vers Kosztolányié, a hang Ranódyé, és mindkettőjük legszemélyesebb vallomása ez a néhány sor.

Most, hogy elment Ranódy László, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy bár prófétákban és lángelmékben bővelkedünk, de egy magyar filmrendezővel megint szegényebbek lettünk.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 42-43. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6542

Cikk értékelése:

szavazat: 1136 átlag: 5.54