Láttuk még

Get back

Reményi József Tamás

Egy japán nő Paul McCartney-t hallgatja. Könnyei komoly, fegyelmezett arcon futnak lefelé: az áhítat- minden csápoláson és önfeledt éneklésen is túli – mozdulatlanságban tartja. Yesterday, Let It Be, Hey Jude... Számlálhatatlanul sokszor hallotta már. A mostani alkalom, az élő koncert, ünnepélyes nyugtázása mindannak, amit ezek a dalok az életében jelentenek.

Richard Lester filmjében, amely egy világkörüli turné helyszínein készült, sok-sok ilyen arc látható. 1989. júliusától 1990. szeptemberéig tizenhárom országban hárommillió ember ment el az arénákba, ahol Paul és zenekara (már nem a Beatles, nem is a Wings – mégis a Beatles és mégis a Wings) fellépett S az arcok között ott van magáé Lesteré is, a Hard Day’s Night és a Help! rendezőjéé, aki a koncert képei közé illeszti nemcsak saját egykori munkájának idézeteit, hanem a hatvanas évek híradófelvételeit is, Vietnamot, Martin Luther Kinget. Valamelyik dal lírai pillanataiban festőileg elénk úszik egy repülőgép, s gyönyörű, esztétikus rendben szórja – bombáit. A fennkölt pusztítás ironikus látványa, majd a szenvedés naturális képei, végül a halottakat hátrahagyó bornírt béke gesztusai a rendezőt olyan emlékezőként mutatják, aki a felszínes nosztalgiánál többet: a Beatles fanyar szellemiségét őrizgeti magában. Amennyire tudja. Mert a máról már nincs önálló képzete, nem jut tovább a berlini fal ledöntésének eufóriájánál, a dalok történelmet túlélő időtlenségének öröménél. Ami szép is, érthető és rokonszenves is – de puszta illusztráció.

Igaz, nem különbözik ebben filmjének „főhősétől”. Paul McCartney ma is képes arra, hogy egykori James Bond-filmzenéje, a Live And Let Die (tudatlan disc jockey-k és húsz éven aluliak ismeretei szerint ld. Guns n’ Roses) az erőszak elleni egyetemes tiltakozás „protest songjává” hatalmasodjék, de ez a hatalom már a tűzijáték-lézercirkusz show-jáé. Az egykori felfedező zenéből kifogástalan zene lett. S viszont: a hangzást a mai, a borzongató hatást a régi Paul McCartney-től kapjuk. A régitől, akihez a Beatles búcsúdalával újra és újra visszatérünk, akihez tartozni vágyunk. „Get back, get back to where you once belonged”.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1992/08 62. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=539

Cikk értékelése:

szavazat: 2811 átlag: 5.45