|
|
|
Láttuk mégÉletfogytigHalász Tamás
Aki fáradt már valaha bele Eddie Murphy-filmbe, és mégsem adja fel a reményt, ad még egy dobást, egy legeslegutolsót, a meglepetten fog távozni a komikus legújabb filmjéről. Ami Murphy esetében nem kis szó. Tedd Demme rendező munkája olyan helyzetbe hozza hősünket, amiben megvillanthatja képességei eddig árny borította oldalait is. Lírázik vagy borong például.
Demme világa kontrasztos: a szó szoros értelmében fekete-fehér. Tanulságos és kordokumentumnak is felfogható munkájában sematikus, valami különleges, mérsékelten fény-, hang- és egóáteresztő fólián át láttatott, általában negatív fehérek, illetve árnyalt személyiségű feketék állnak az átléphetetlennek látszó szakadék két oldalán. A film a hamis vád alapján elvett élet, az elnyomottak kiszolgáltatottságának drámaiságára épít, gyakran szellemesen és ízléssel. Kényes kérdéseket feszeget (fekete rab tiltott viszonya a parancsnok árja-tündér lányával, homoszexualitás; ez az amerikai fekete társadalomban James Baldwin dacára máig óriási tabu), érzékenységgel, már-már igényességbe torkolló humorral. Demme ügyesen követi le az irdatlan hosszú börtönidőt: hosszabb-rövidebb történeteket állít sorrendbe, míg eljutunk 1992-be. Egy-egy megjegyzés vagy beidézett dokumentumfilm-pillanat segít felfogni a távlatokat: II. világháború, Martin Luther King álma, hippizmus, carteri jólét. Hőseink aztán már vének, mint az országút – a sminkes előtt le a kalappal –, és természetesen beüt a hepiend. Végül is érdemes megadni a sanszot ennek az Eddie gyereknek és az egész filmnek: jóleső dolog látni az agyonkoptatott karanténból kilépni képes, kényelmes kliséit odahagyó népszórakoztató elmozdulását. Az őslimonádéból a fajsúlyos felé. Hiába, Murphy se lesz fiatalabb. Mi se.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1113 átlag: 5.46 |
 |
|
|
|
