KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Film által homályosan Holocaust, a tanúk tekintete
• N. N.: Magyar dokumentumfilmek a Holocaustról
• Schubert Gusztáv: Pokolkép Holocaust egyenes adásban
• Székely Gabriella: Filmjeim fejszecsapások Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Bori Erzsébet: Kora bánat Torzók
• Tamás Amaryllis: Amrita Sher-Gil Beszélgetés Sára Sándorral
TELEVÍZÓ
• Bakács Tibor Settenkedő: Mátrixon innen és túl Valóságshow
• Spiró György: Az ötödik A lengyel testvér
• Kriston László: Formatált valóság Bár
• Zachar Balázs: Magyar reality
• Ardai Zoltán: Modernek közt Első generáció
• Bodolai László: Ahol a törpék táncolnak Esküvői videók

• Varró Attila: Sztárválasztás Hollywoodi renitensek
• Vágvölgyi B. András: www.self-image.com Wilder, Wenders, Waters
• N. N.: John Waters a Filmvilágban
• Nemes Gyula: Cseh álmoskönyv Karel Vachek
• Antal István: Kísérlet az élet Cseh avantgarde
• Éles Márta: Miként ragadjuk meg az igazságot? Beszélgetés Wojciech Marczewskivel
ANIMÁCIÓ
• Elekes Györgyi: Európai vonal-kód Annecy
• Dizseri Eszter: A légy röpte Beszélgetés Rofusz Ferenccel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Angyalok és kutyák Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Játékos szenvedély Macerás ügyek
• Ágfalvi Attila: Kiszámított vadság Vademberek
• Báron György: Szponzorfilm Üvegtigris
KÖNYV
• Kelecsényi László: Szociológiai filmtükör Bíró Gyula: A magyar film emberképe
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Belphégor
• Csantavéri Júlia: Pad a parkban
• Takács Ferenc: Liam
• Ádám Péter: Szerelmes Thomas
• Mátyás Péter: Neveletlen hercegnő
• Mátyás Péter: Corelli kapitány mandolinja
• Korcsog Balázs: Kémkölykök
• Varró Attila: Bízd a hackerre!
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tömegnyár

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Tömegnyár

Reményi József Tamás

A néző, ha elindul, nem ismer irgalmat magával szemben.

 

Ennyi embert még soha nem mutatott a tévé. Ennyi sóvárgó és elszánt, tanácstalan és kifejezéstelen arcot, ennyi önfeledtségre vágyó, vagy épp ellenkezőleg: szertartásos önfegyelemre idomított mozdulatot. Százezer számra, fesztiválon és utcabálon, vízi-, légi- és flaszterparádén, felvonuláson, versenyen, bulin, melyeket templomok, strandok, tribünök kulisszái közt szervezett az állam, az egyház, az önkormányzat, párt ellenében párt, cégre cég. Kínálták a tévécsatornák is a maguk standjait, mert hiszen már rég nem az a cél, hogy a világot elhozzák a szobákba, hanem hogy a maguk díszletei közé zsuppolják a világot.

Látványháború zajlik, amelybe kiéhezetten vetik bele magukat az emberek, mert minden jobb, érdekesebb lehet a magányos unalomnál és nyomorúságnál. Nem ők csinálnak, hanem nekik csinálnak programot. Hol látvány, ott tömeg, hol tömeg, ott élet, mert sokaság igazolja az életet. Így veszíti el például Kapolcs a hajdani bensőségét, egyáltalán: értelmét, Beach House lesz belőle, ahol seregelni, gyülekezni kell, jelen lenni, nem kimaradni valamiből. A látványháború nem ismer kis műfajokat, félre- vagy tönkreteszi azokat: egy tévéműsorrá tett kapolcsi vetélkedő már nem egymást ismerő emberek családi tréfája, hanem kívülre fordított produkció, amelyhez valóban jobban illik a köztérre vitt ökumenikus istentisztelet, mint Cseh Tamás egy szál gitárja.

Show és istentisztelet. Hiába bizonygatja a történész a szent korona esztergomi hajóútjának televíziós kommentárjában, hogy az üzleti szellemű vígasságokkal szemben a magasztosabb demonstrációk lelki gazdagsága a kívánatos, ha a tömeg differenciálatlan kezelése, egyneműsítése ugyanarra a passzív odaadásra számít. Az RTL Klub arc-logója Lacikáé, a napozási verseny különdíjasáé, aki heteken át körbesüttetve a napszemüvegét nem egy félreeső kemping baráti társaságában mókázik, hanem a nagy közös kedv része és részese akar lenni egyetlen üres, kifejezéstelen pillanatra. Az m1 esztergomi képsorai a kényszeres mozgásformák, az életidegen vonulások, az elviselhetetlen kimértség közepette nem az elmélyülés csöndjét, hanem a természetellenes retardáltság fáradalmát mutatja a tekintetekben. A történész óhatatlanul elszólja magát, amikor párhuzamot von a Kádár-kori üres formákkal, melyeket nem sikerülhetett „tartalommal megtölteni”. Ha itt elvben lehetne is tartalma az áhítatnak és összetartásnak, a valóságban csak a központi intésre mozduló tömeg kifejezéstelenségének vagyunk tanúi. Egy demonstrációnak valami ellenében van értelme: ha isten ne adja visszajönnének az oroszok, jövő ilyenkor Nagyboldogasszony napján lázas tömegek bojkottálnák a munkanapot, illegális menet indulna gyalog Esztergomba, s a titkos tévéfelvételeken mennyi dacot látnánk a vonulásban, mennyi érzelmet a közös éneklésben. Ha ugyan a május elsejei virslievés el nem vonná az erőt előle.

Ugyancsak az m1 valamelyik magazinműsorában Lagzi Lajcsi azt mondja: „a közönséget ki kell szolgálni”. Ő – valószínűleg őszintén – úgy gondolja, hogy amit csinál, az buzgó válasz a tömeges igényre. Verebes István idézete okosabb: „a közönség olyan, mint egy nő, el kell csábítani”. A csábításnak pedig a legegyszerűbb, legprimitívebb módon az álmok legkisebb közös többszörösét kell célba vennie, s akkor megvan a kellő „nézettség”. Ilyen közös többszörös például a tenger mint varázsige. A – nyári – szabadság eufóriája és az utazáshoz szükséges pénz megléte együtt testesíti meg a tenger fogalmában a vágyott életforma teljességét. Ezért kell szerencsétlen Balatonunkat – a régi sláger korszerűsített szellemében – felriviérázni. Korábban azt hittem, csak a kevésbé tehetős német vendégek kedvéért szaporodnak a Keszthely környéki feliratokon, címkéken és étlapokon a lagunák, adriák, lídók. De nem, magunkat hülyítjük. És ma már nem a békés stégek, az ábrahámhegyi szőlők, a nádas menti csalinkázások hívogatják a nézőt, hanem a Beach House fürdőmedencéje mellé kanyarodó kólakamion tengerpart-illusztrációja.

A néző pedig, ha a hívó szóra elindulva szórakozni akar, nem ismer irgalmat önmagával szemben. A családapa hajlandó fél napra az országúton rekedni, mert elhiszi, hogy tűzijáték nélkül csonka az ünnep; a kultúrált polgártársnő illedelmesen beül egy aréna századik sorába, ahonnan semmit sem lát; a tűzrőlpattant leány elviseli a pokoli forróságot egy kocsi platóján, mert látta a tévében, hogy Berlinben is így riszálva teljes az öröm. És az emlékezés később, egy-egy októberi délutánon minden szenvedésért kárpótol.

Ül három komoly férfiú a kisvendéglőben. Türelmesen, egymást figyelmesen hallgatva vitatkoznak azon, vajon a kellő pillanatban engedték-e be a tömeget a Hungaroring aszfaltjára. Érvek és ellenérvek sorakoznak, akár a poharak, egy hosszú, elmélyült órán át. Telik az élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3487