KönyvBíró Gyula: A magyar film emberképeSzociológiai filmtükörKelecsényi László
Milyen emberképet jelenítenek meg az 1957 és 1985 között készült magyar filmek? – Bíró Gyula filmantropológiája.
Latinovits Zoltán tekint ránk a kötet borítóján Szindbádként B. Müller Magda standfotójáról. A kultikus hatású színész a bemutatója óta eltelt három évtized során kultuszfilmmé vált Huszárik-mű címszereplője. Ez az egyetlen alkotás, amelynek külön fejezetet szentel a szerző mintegy százötven oldalas tanulmányában. A remekmű ilyen léptékű kiemelése sem borítja föl a rövid lélegzetű munka egyensúlyát, ugyanis a Bíró Gyula által kutatott fő kérdés – milyen emberképet jelenítenek meg a vizsgált korszak filmhősei – talán legjobb modellje ez a Krúdy-prózák alapján készült, mégis az adott korszak, a hatvanas-hetvenes évek fordulójának problémáira is válaszoló, öntörvényű alkotás.
Ez az írás nem filmtörténet – szögezi le sietve mindjárt a bevezetés első mondatában a szerző. Tökéletesen igaza van. Nagyot csalódhat az az olvasó, aki ilyen igénnyel lépne föl munkájával szemben. Az is kételyeket ébreszthet némelyekben, hogy miért e két időhatár között készült filmekkel foglalkozik. 1957 korszakhatár jellegét nem kell bizonygatni senkinek, de mi történt 1985-ben? Semmi. A figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy a kötet időben legutolsó hivatkozásai 1992-es keletűek, tehát a kész kézirat jó pár évet várhatott a megjelenésre: nyilván a szükséges távlat érdekében nem foglalkozott már a nyolcvanas évek második felének filmjeivel. Egyébként is nagyon látszik a szerző gondolkodásmódján és stílusán, hogy munkája a rendszerváltás utáni első évek eufórikus hangulatában fogant.
Noha Bíró Gyula elemzései során majdnem minden általa olykor nagyon is bőségesen idézett szerzővel, filmtörténésszel, kritikussal vitába száll, elhatárolódásai mégsem az alig létező magyar filmtörténetírás eredményeivel konfrontálódnak, inkább egyfajta tagadó módban, korábbi, elfogadott és beidegződött, marxistának hitt vagy mondott filmtudományossággal perelnek. A bevezető oldalakon tudtunkra adja, hogy a vizsgálódása tárgyául választott kategóriát – emberkép a filmekben – nem történeti, hanem inkább társadalomlélektani kiindulópontból tekinti majd át.
Korszakolása helytálló. Az 1957 és 1968 közötti időszak úgynevezett konszolidációs szocializmusának időszaka után a hetvenes évek már-már „aranykornak” tetsző ’68-as nosztalgiákból táplálkozó válságfilmjeinek elemzése után rátér a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján készült, s általa „poklok évadjának” nevezett időszak alkotásaira. Bíró számára az emberkép olyan értékkategória, amely akármilyen vacak kis darabban, tehát nemcsak a remekül vagy csak jól sikerült művekben érhető tetten. Ezért aztán felfogásához ragaszkodva elhanyagol fontosnak tetsző műveket, vagy egyszerűen nem tud mit kezdeni velük (mint például Jancsó életművének ebben az időben készült darabjaival – az Oldás és kötés kivételével). Koncepciójának nem hibája, csak elfogultsága: nem hiszi el, hogy a szocializmus úgynevezett konszolidációs időszakában, rövid ideig ugyan, de lehetett hinni a politikai-gazdasági rendszer megreformálásában, s ezen az alapon őszinte megfontolásból lehetett reformpárti filmeket készíteni. A szerző későbbi tudásunk tényei alapján ítélkezik e kor filmhősei és rendezői felett, így filmek és emberek eleve csak rossz bizonyítványt kaphatnak tőle. Hihetetlen és elfogadhatatlan például, hogy Sebők Zoltánt és Járom Ambrust (Makk Elveszett paradicsom és Jancsó Oldás és kötés) „morálisan fertőzött értelmiség-szörnyetegek”-ként aposztrofálja. Ugyanakkor később az Angi Vera címszereplőjének megadja az ilyesféle vádak alóli felmentést.
A könyvet részletes filmográfia egészíti ki, de nemcsak ez a fontos adattár hívja föl a figyelmet rá, hogy milyen alkotások hiányoznak a szerző vizsgálódásából. Például az egyes korok vígjátékai, amelyek sokszor önkéntelenül pontosabban tükrözték saját idejük elvárásként megfogalmazódó hazugságait (így a Rangon alul vagy a Fűre lépni szabad), mint már a maguk idejében komolyan alig vehető politikai dancs-filmek (Tegnap, Virrad, Az arcnélküli város). Kár az aránylag sok sajtóhibáért, hogy az éppen figyelmetlen filmtudós elvétéseit ki nem javító szerkesztő mulasztásait nem is említsem. Mert azt nem gondolom, hogy Bíró Gyula ne tudná, az Apa kisfiú hőse nem a hatvanas években, hanem évtizeddel korábban gyűjti gyerekkori emlékeit, vagy hogy a Sodrásbant Sára Sándor nem rendezte, csak fotografálta.
Antológia Kiadó, 2001
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 956 átlag: 5.38 |
 |
|
