KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Film által homályosan Holocaust, a tanúk tekintete
• N. N.: Magyar dokumentumfilmek a Holocaustról
• Schubert Gusztáv: Pokolkép Holocaust egyenes adásban
• Székely Gabriella: Filmjeim fejszecsapások Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Bori Erzsébet: Kora bánat Torzók
• Tamás Amaryllis: Amrita Sher-Gil Beszélgetés Sára Sándorral
TELEVÍZÓ
• Bakács Tibor Settenkedő: Mátrixon innen és túl Valóságshow
• Spiró György: Az ötödik A lengyel testvér
• Kriston László: Formatált valóság Bár
• Zachar Balázs: Magyar reality
• Ardai Zoltán: Modernek közt Első generáció
• Bodolai László: Ahol a törpék táncolnak Esküvői videók

• Varró Attila: Sztárválasztás Hollywoodi renitensek
• Vágvölgyi B. András: www.self-image.com Wilder, Wenders, Waters
• N. N.: John Waters a Filmvilágban
• Nemes Gyula: Cseh álmoskönyv Karel Vachek
• Antal István: Kísérlet az élet Cseh avantgarde
• Éles Márta: Miként ragadjuk meg az igazságot? Beszélgetés Wojciech Marczewskivel
ANIMÁCIÓ
• Elekes Györgyi: Európai vonal-kód Annecy
• Dizseri Eszter: A légy röpte Beszélgetés Rofusz Ferenccel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Angyalok és kutyák Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Játékos szenvedély Macerás ügyek
• Ágfalvi Attila: Kiszámított vadság Vademberek
• Báron György: Szponzorfilm Üvegtigris
KÖNYV
• Kelecsényi László: Szociológiai filmtükör Bíró Gyula: A magyar film emberképe
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Belphégor
• Csantavéri Júlia: Pad a parkban
• Takács Ferenc: Liam
• Ádám Péter: Szerelmes Thomas
• Mátyás Péter: Neveletlen hercegnő
• Mátyás Péter: Corelli kapitány mandolinja
• Korcsog Balázs: Kémkölykök
• Varró Attila: Bízd a hackerre!
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tömegnyár

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Első generáció

Modernek közt

Ardai Zoltán

Új világtrend: saját gyártású tévésorozat az RTL Klubon.

 

Tíz éve még sok szó esett az itthoni panaszkultúráról, mint szemléleti-kondicionális népbetegségről, amely nem engedi felfakadni a jókedv és bőség forrásait. Ellenszerül gyakorlatilag – mert szegény nemzet vízzel főz – főként a pöffeszkedés szokáskultúrája adódott. Ez szintén erős hagyományunk, de régóta nem tudott olyan szemkápráztató korszerűségi nimbuszra szert tenni, mint a kilencvenes évek során. Az egymás nyakára talpalás közgyakorlata nem csupán fellendült ekkor, de szakralizációs tendenciát is felvett, mígnem napjainkra az egykor oly dús szövetű panaszkultúra színtelen, rojtos, lyukacsos ronggyá foszladt. Ebben az országos sikerben a televízió szerepe nem méltatható eléggé. Külön figyelmet érdemel a műsorajánlók vitézsége, a bombasztikus hanghordozású tévékikiáltók társadalom-moderáló hatása. Szpícseiket tetemes napi dózisokban kapjuk, lelkesedésük izzása az évek múltával csak fokozódott. Ezek sohasem enyhülnek. „Új cél, új törvény, új erő. Új generáció született!” – hangzott emlékezetes görgéssel az Első generáció című, az RTL Klubon az idén levonult magyar tévésorozat bevezető szózata. Így a Hitlerjugendről szóló valahai propagandafilmek kezdődtek, és szúrós pillantású komszomolecek tudtak így, néhány szóval megjuházni akadékoskodókat az Ural aljában („Ne akarj okosabb lenni a Népbiztosok Tanácsánál!”).

A nagymodern szellem vígan feltámadt tetszhalálából, a posztmodernitás örülhet, ha egy tányér levest kap a sarokban. Az idézett prológus a továbbiakban a cyber-térre is utal, de magát a lehengerlő sorozatot nem annyira a cyber-távlatok hevítik, mint inkább az idehaza már fellelhető modi-trendi életvitel kultikus továbbfejlesztésének lehetőségei. A klip-stílust a nagyobb ívű mozgóképi elbeszélésre kiterjesztő tévés hősköltemény ez, amely részenként is igen szuggesztíven esztétizál és pedagogizál. Megerősítés azoknak, akik már lelkükben is a Trendi emberei, és vészkürt mindazoknak, akik ezidáig nem, vagy nem mindenestül csatlakoztak a Trendihez. Figyelmeztet, hogy a Trendi minden szépséget magába von, kívüle hamarosan nem lesz szépség: körülötte minden kiég, eltakarítandó szemétté válik.

A Duna-táj az Első generáció víziója szerinti közeljövőben már digitálisan rendezett: nincs többértelműsége, nincsenek egymásba játszó különféle hangulati értékei. Ha épp nem az éjszaka tart, akkor mindig hétágra süt a nap. Minden tereptárgy kívül-belül kisubickolt, megdizájnolt, kompakt, a Trendi-népség kedvére. Ők maguk is kompaktak. Testük dísztárgy-jellegű, nem a természet dísze tehát, amelyet mesterségesen is díszítenek, hanem félig termék (gyaníthatóan gépi agyrészekkel, már ahogyan beszélnek). Látjuk, hogy már kipaterolták kontaktus-terükből az alkalmatlanokat, így a nagyanyókat-nagyapókat is, de a szépség fontossága tiltja, hogy beszéljenek erről, így az öregek telepítési helye és módja nem válik ismertté a néző előtt. Dísz-öregnek megmaradt a színen egy reklámbonviván. Gyerekek csak elvétve tünedeznek fel a fényterepen, és megszólalniuk itt nem szabad. Az ember nyilván csak tizenéves kora második felében érik meg teljes lélekkel a Trendire. Ám szülőkről sincs hír, ennek a sorozatnak a világában; talán itt már nem is ugyanaz az utódteremtés módozata, mint amelyhez a faj máig még tartja magát mindenütt. A szexualitás elvileg becsben áll az Első generáció szereplői közt is, csak éppen karcsúsodott egy funkcióval. Megérte: a lakás periferikus jelenséggé lett náluk, többnyire castellumokban tanyázhatnak, amelyek takarító személyzete láthatatlan. Valami tündérgárda lehet ez, amely mindent időben meg is javít, mielőtt a tulajt bármi bosszúság érhetné szerelékeivel. A tündérek óvta, meglett emberektől nem háborgatott bróker-sihederek, szépségipari brigádtagok, médiababák, krokodilkereskedő srácok a nyári vizeken motoroshajózva, kerti bulik közt mintaautózva, egymásnak idülten „húzzatok el, köcsögök!”-et kiáltozva – a teljes megváltódás felé tartanak. Ha a permanens technikai forradalom újabb szintjei úgyis újféle űrlényekké tesznek minket, ha a logisztikai értelem elitje majd úgyis mindent elintéz nekünk, minek már azzal a tömérdekféle gondolattal és átéléssel érintkezni, amelyet az eddigi emberi idők felhalmoztak? Utunkhoz tökéletesen elég, ha mindig csak azt gondoljuk és érezzük, amit a Trendi számunkra kiválogat – ő tudja, honnét ­–, és mindig úgy, ahogyan a Trendi azt magába szellemíteni képes. Jó tudni, hogy a közeljövő legnézettebb hazai tévécsatornája, a MON-TV vastagon és precíz ütemezésben fog fizetni akárhány munkatársának, úgy löki majd a mosolygó hamvasrózsás arcocskákba a pénzt, hogy az alkalmazottak akár naponta járhatnak a Fekete Neonba, az ország legvonzóbb szórakozóhelyére. De aki hisz a Trendiben, nem marad ki a sugarakból akkor sem, ha csekély versenyképességű, ha még egy ágrólszakadt minipub-tulajdonost sem tud hitelt érdemlően megfenyegetni. Hiszen már ma is – a hazai tévécsatornák szaporulatával – derekas műsoridőt foglaló médiaszereplővé válhat bárki, feltéve, ha felmutatja a Trendi valamelyik ágát, például rollerbarát kisgyereknek öltözött húszéves, aki nyerítve nevet, és tasakot, párnácskát csapdos a mellette fecsegő jóbarát szájába. Ezen a nyomvonalon talán csak havonta jut el majd a Fekete Neonba, de mit számít ez, ha a cyber-tér aztán mindannyiunkat beszippant és halhatatlanná tesz?

Egyetlen komoly probléma akad, amely a XXI. század első megváltódási irányú (múlt-eltörlő) generációját terheli, és éppen egy generációtárs testesíti ezt meg, Evil, a Fekete Neon tulajdonosa. Ez a halálárnyékos arcú fiatalember – akinek fazonja középkori városterekre és sikátorokba éppúgy odaillik, mint az orosz anarchisták közé, de lengő hajával az 1971-es budai ifiparkba is – mintha a nyecsajevi céletikát forgatná át hiperegoista változatúvá (etikai rend birtokában bűnözik). Minthogy kezét a világ legveszélyesebb vegyianyaga felé nyújtogatja, fennáll a veszély, hogy egy, a történelem rétegzettségét magában őrző lény megmérgezi és eltéríti a Trendit. Sajnos, a legtrendibb lányok – ­meg az egész tyúkól – vonzalmát már meg is szerezte. Szembenállását a kollektív irányultsággal először a lengyel rendőrség egy átdobott akciótisztje ismeri fel, majd a rémítő helyzet lassan kirajzolódik a MON-TV programigazgatójának, Robinnak a lelki szemei előtt is.

Robin és szerelme, Csilla az uralkodó világrend naiv hívei. Szellemi alkatukkal úgy szolgálják a Trendit, ahogyan Robin, ha korábban születik, április 4-i ünnepségeket szervezett volna, nem kevésbé tiszta szívvel, eszes lendülettel, és Csilla akkor is boldogan állt volna mellette, körbetekintve a jó világra. Kapcsolatuk még ehhez képest is túlzottan light jellegű, nélkülözi a szerelmi lényeget, az előre el nem gondolt, előzetesen kitalálhatatlan mozzanatokat, az öröm egyéniségét. Kettesben is folyvást csak készenlévő kollektív képzeteket realizálnak; effélékhez igazodnak Robin selyembélésű hálószobájának pazar matracán is. A diétás szerelem, a bulik diétás jókedve (mert humora egyetlen szereplőnek sincs; kiszólásaival még a komor Evil jár a leggyakrabban a humor peremén) csak a klipesedés által nyer némi bűverőt. Döntögetett képszögek, gyors bekattanású beállítás-verziók azonos tárgyra, pillanatnyi vágóképek kinagyított hajrebbenésekről, mindehhez a zenei effektusok gondos odafontsága – ugye akarsz már partyzni? A választás azért nehéz marad: 1. programigazgatóval a zöldben, 2. az 1.-től megmenekülve, de csótányokkal egy betondobozban, 3. hívni Evilt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3464