KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kie¶lowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Vittorio Gassman (1922–2000)

Csantavéri Júlia

 

A hosszú milánói meg a köpcös római ott fekszenek kiterítve Mario Monicelli A nagy háború című filmjének utolsó képsoraiban, az első világháború valamelyik mocskos színterén. Fontos küldetést végrehajtva ellenséges egyenruhában csapatuktól elkeveredve saját honfitársaik lőtték agyon őket, s a holtfáradt, bevetésre induló társak csak annyit jegyeznek meg az első döbbenet után: „Na, a két lógós, hát ezt is megúszták!” Vittorio Gassman és Alberto Sordi neve szinte egyszerre vált fogalommá az olasz filmkomédia az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek közepéig tartó nagy fellendülése nyomán. Ugo Tognazzival és Nino Manfredivel együtt ők lettek közönség és kritika (joggal) dédelgetett sztárjai; egyéniségük eredetiségével éltették a műfajt még akkor is, amikor a kezdeti karcos, keserűen mulattató, bölcsen gunyoros stílust egyre inkább a könnyebb témákat és könnyedebb megoldásokat kergető vígjátékok váltották fel.

Pedig a csapatból nemes arcélével, atléta termetével kitűnő, igazából is északi, csak éppen genovai születésű Gassman nemcsak debütált a drámai színpadon, de később sem mondott le róla. Először Visconti társulatában, majd évekig saját színházában használta magából azt, ami nem, vagy csak ritkán kerülhetett a filmekre. De Santis a Keserű rizsben még erre a tragikumra, baljós kétértelműségre építette a tolvaj figuráját, de már ott is érezhető, hogy Gassman kinő a ráhúzott dobozból, alkata nincs arányban a kisstílű szereppel, itt is, ott is kitörni vágyik. Monicellié az érdem, hogy felismerte ebben a diszharmóniában a komikum lehetőségét, kitalálta azt a szívfájdítóan megmosolyogni való alakot, aki nagyságra született, de a körülmények hálóján folyton-folyvást fennakadva, legtöbbször mégis balekként végzi.

Nagyszerű filmek és alakítások születtek ebből a felismerésből, először Monicellivel, aztán Dino Risivel. Például az Ismeretlen ismerősök sokat akaró, semmit se fogó gengsztere, az Egy remete Rómában Prófétéja, akit végül a nők sodornak a fogyasztói társadalom karmaiba, A nő illatának vak kapitánya, aki nem képes elfogadni a szeretet támaszát, az Előzés szegény szélhámosa, aki saját hazugságainak és gyengeségének őrjöngésében akaratlan gyilkossá válik. Gassman lenyűgöző eszköztárú játékának szinte tapintható teatralitása azért nem zavar minket ma sem, mert a figura maga is szerepel, humorának színesen csillogó petárdái mögött mindig elő-előbukkan a duplum, a tragikusan beszorított, fájdalmas én. Filmjeit újranézve eltűnődhetünk a frissen elmúlt század e különös, talán túlságosan is gyors ütemben elhomályosuló kettősségéről, nagyság és kisszerűség groteszk és fájdalmas harcáról.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3010