KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap

KultúrHősKultusz

Stőhr Lóránt

Játékfilm ellen elkövetett avantgarde merénylet. Szirtes János és fe Lugossy László performance-kollázsa.

 

A kultúrának hősök kellenek – énekli fe Lugossy Laca, ami kétségkívül igaz, gondoljunk csak éppen az Albert Einstein Bizottság működésére, noha talán helyesebb volna ezzel kapcsolatban inkább sztárokról beszélni, mintsem hősökről. A nyolcvanas évek elején az alternatív zene és a játékfilm összekapcsolódása az Eszkimó asszony fázikban, a Kutya éji dalában és a Bizottság Jégkrémbalettjében megteremtette a kor kultúrhéroszait, akik nem pajzzsal és lándzsával indultak harcba az akadémizmus ellen, hanem korcsolyával lábukon tapostak a művészet szentélyébe. A mozi és a zene csinált szubkulturális sztárokat a Bizottság tagjaiból, akik ennek köszönhetően rövid ideig valószínűleg a legismertebb kortárs képzőművészekké váltak. Ehhez a régi, bevált recepthez nyúlt vissza a Tiszta lappal fe Lugossy, aki a Jégkrémbalettet követő két évtizedben sem hagyott fel a játékfilm ellen elkövetett avantgarde merényletekkel. A hossza miatt az egészestés mozifilm kategóriájába beszuszakolható mozgókép létrejöttének célja, hogy a kortárs magyar képzőművészet iránt érdeklődő szűk rétegnél szélesebb kör láthassa, élvezhesse fe Lugossy és Szirtes János közösen, illetve külön-külön megejtett, hangulatos performance-ait. Az efféle gesztusok iránti fogékonyság azonban az elmúlt két évtizedben igencsak lecsökkent. S bár nem látom reménytelennek, hogy a Jégkrémbaletthoz hasonló kultuszfilm szülessen mostanság képzőművészek erőfeszítése nyomán, ám az valószínűleg inkább a populáris mítoszok földjén és a technokultúra talajában, s nem a két évtizeddel ezelőtt még ütős, mára már erősen megkopott bájú, metafizikus szójátékokkal és idétlen szertartásokkal fűszerezett, végtelenül személyes művészet virágcserepében fog gyökerezni.

A kultuszfilmmé szentelődés volna ugyanakkor a Tiszta lap egyetlen esélye arra, hogy ne tűnjön el nyomtalanul az ultra low budget munkák temetőjében. Szirtes és fe Lugossy korábbi performance-ainak videodokumentációja köré ugyanis nem egy követhető sztori, hanem önálló performance-nak is beillő jelenetek sorozata kerítődik, ami manapság még a művészfilmes körökben mozogva sem tartozik a közönségcsalogató szórakozások közé. Már a vak Sanyi bácsi hadonászása a permetezőgéppel olyan belépő, amivel könnyedén ki lehet üldözni a gyengébb idegzetű nézőket a vetítőteremből, ám Szirtes és fe Lugossy ezt követő orosz rulettje sem oszlatja el azt az érzést, hogy a gimnáziumi videoszakkör amatőr felvételeit látjuk. Elhiszem, hogy a képző- és iparművész szereplők számára vicces lehet arról beszélgetni, hogy ki a világbajnok távkapcsolásban és mobiltelefon-elhajításban, ezek a párbeszédek azonban egy kívülállónak kevéssé mulatságosak. A tréfálkozásból a kitartó nézők előtt azért lassanként kibontakozik a látás különböző formáiról szóló diskurzus, aminek egyik oldalán Sanyi bácsi áll a mikroszkópjával, amelyen át a speciális preparátum egyhétnyi kitartó figyelése után meg lehet látni Istent, a másik oldalán pedig a távkapcsolóbajnokok a televíziókészülékkel, amelynek csatornái között gyors váltogatva művészi értékű montázs készíthető. A meditatív és a hektikus képélmény különbségét (is) taglaló filmben azonban a többé-kevésbé szellemes műsorparódiáikon, valamint a szerzők és női alteregóik stoptrükkös felcserélésén kívül nem sok szerep jut a vizualitásnak. A bohóckodásokat rögzítő videofelvételekről igazán nem lehetne megmondani, hogy az a Klöpfler Tibor készítette, aki a kirívóan low budget, invenciózus elbeszélésmódjával mégis kultuszfilmmé kinövő Rám csaj… jellegzetes képi világát megteremtette. A film szövetébe egyáltalán nem illeszkedő performance-ok egyike-másika is sokkal igényesebben fényképezett, mint a frissiben forgatott jelenetek. S míg a Jégkrémbalett esetében a zene csodákra volt képes, fe Lugossy comebackjében a videoképek jellegtelenségét a Bizottság egykori hangzás- és szövegvilágát ismétlő muzsika sem tudta feldobni. Hiába no, tiszta lapot nyitni lejárt lemezzel – fából vaskarika.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2649