|
|
MoziBőrömbenKovács Gellért
Farming – brit, 2018. Rendezte és írta: Adewale Akinnuoye-Agbaje. Kép: Kit Fraser. Zene: Ilan Eshkeri. Szereplők: Kate Beckinsale (Ingrid), Gugu Mbatha-Raw (Dapo), Adewale Akinnuoye-Agbaje (Femi), Damson Idris (Enitan). Gyártó: Groundswell Producton / Logical Pictures. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 101 perc. A rendezőként első filmes, színészként a kilencvenes évek óta aktív Adewale Akinnuoye-Agbaje saját élete alapján készített kőkemény drámát – amelynek lázálmos dühe és őszintesége kissé tán magával is rántja a filmet. A történet a szélesebb közvélemény előtt nem annyira ismert, igen meghökkentő jelenséget tárgyal, egy érintett szemszögéből. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években bevett gyakorlat volt Nagy-Britanniában, hogy fehér családok „vettek át” nevelésre nigériai bevándorló gyermekeket – ideiglenesen, vagy véglegesen. Ez azonban nem könnyítette meg legtöbbjük beilleszkedését, sőt igazából csak megnehezítette önképük egészséges fejlődését, gyökereik elfogadását. A direktor alteregója, Enitan igencsak felkavaró utat jár be a szemünk előtt. Miután kiskora óta folyamatosan megalázzák, ellentmondásos körülmények között maga is egy fajgyűlölő skinhead banda tagja lesz, hogy így adjon utat az egyetlen érzelemnek, amellyel képes azonosulni: a mindent felemésztő gyűlöletnek. Akinnuoye-Agbaje filmje kétségtelenül erőteljes, jeleneteivel zavarba ejtő alkotás, és ebben az esetben kifejezetten növeli a hatást, hogy a néző folyamatosan emlékeztetheti magát: ez nem fikció, hisz legtöbb részletében igaz történetet lát. A miliő ábrázolása kiváló, a színészek nemkülönben, és bár a hasonló témájú filmekhez képest még mérges energiáival sem képes jelentős számú vizuális, vagy dramaturgiai újdonsággal szolgálni, személyes hangvétele okán emlékezetesebb coming of age moziként megállja a helyét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|