KritikaJojo NyusziNémet história XFekete Tamás
Waititi új filmjében megint kéz a kézben jár együtt szépség és borzalom. A náci rezsim alatt felnövő, illetve abba már beleszülető gyerekek eddigi mozgóképes feltűnései jórészt európai rendezőkhöz kötődtek, és elsősorban irodalmi alapanyagot vittek vászonra. Volker Schlöndorff két filmet is szentelt a témának (A bádogdob, A Rémkirály), Agnieszka Holland pedig egy igaz történet, Solomon Perel visszaemlékezései alapján készített filmet. Az európai felmenőkkel bíró Christine Leunens Cellába zárva című regényéből az új-zélandi Taika Waititi forgatott adaptációt – és többek között éppen ez a távolság az, amitől az ő ábrázolása gyökeresen különbözik az eddigi munkáktól.
A mű főhőse egy tízéves, a náci eszméket teljes mértékben magáénak érző, és a Hitlerjugend kötelékébe vágyódó kisfiú, aki a háború végnapjaiban felfedezi, hogy házuk padlásán egy zsidó kislány rejtőzködik, és lassan szorosabb kapcsolat is kialakul köztük. Bár mindezek a lényegi elemek megmaradtak a filmváltozatban, több, lényeges és meghatározó elemet alaposan átírt Waititi, ahogy az tőle egyáltalán nem szokatlan (és ahogy erre a könyv és a film címének eltérése is utal); az új-zélandi rendező ugyanis már első hollywoodi munkájában, a Thor: Ragnarökben a Marvel-univerzum történetében legradikálisabb módon változtatott a hangnemen.
Waititi lerövidíti az események időkeretét, és több év helyett mindössze egy alig pár hét alatt lejátszódó történetre koncentrál. Teljesen mellőzi a könyv flashback-szerkezetét, ezáltal kimarad az egyes szám első személyben elmesélt visszatekintés önanalizáló és értelmező jellege. Teljesen új elem a kisfiú fejében létező képzeletbeli barát, Adolf Hitler beemelése (akit ráadásul maga a rendező alakít), és talán egyáltalán nem is meglepő, hogy a szigorú, komoly és drámai hangvételt egy feltűnően felszabadult, abszurd vígjátékokat idéző hangütés veszi át, amely talán tabusértőnek tűnhet elsőre, ám mégis pontosan illeszkedik mind a szerző életművébe, mint pedig az általa felépített világképbe.
Waititi szinte mindig a kívülállók, a kirekesztettek és az elvárt társadalmi normákat felvenni nem képes, kissé fura csodabogarak nézőpontját képviselte – legyen szó örök életre kárhoztatott és modern, nagyvárosi környezetben köztünk járkáló vámpírokról, a nevelőotthonból vidéki kirándulásra induló kamaszfiúról, vagy épp egy idegen bolygóra csöppenő viking istenről. A rendező szemében Jojo-Johannes még Hitler-imádata ellenére is épp ilyen figura: mindenhonnan, még a vágyott Hitlerjugend-közösségből is kilógó, magányos alak, egy ártani és szenvedést okozni képtelen kisfiú, egy nyúl a ragadozók között, aki éppen empátiája miatt zárja ki magát szadista és kegyetlen kortársai közül, és lesz képes közeledni a náluk bujkáló zsidó kamaszlányhoz. Gyermeki képzelete még alakulóban, éppen emiatt élhet a fejében Hitler különös viselkedésű tanácsadóként, és szinte egyedüli barátként, akit aztán épp az öntudatra ébredés miatt kell megtagadnia és száműznie az elméjéből – miközben a valódi Führer már ténylegesen is holtan fekszik a bunkerében.
Leunens könyvével ellentétben a főhős célja nem saját életének és gondolkodásának értelmezése: abban a lehető legtermészetesebb módon fér meg egymás mellett mindaz, ami egy gyermeki elme számára is az, és ami az ő felfogásán át szüremkedik be; ahogy a Führer társ a bajban, úgy a kiképzőtábor is egy jó mulatság, de a szenvedés, a sérülések és a halál mégis valódi és kézzelfogható. Ahogy a film végi Rilke-idézet is ezt a kettősséget, a szépség és a borzalom egymás mellettiségének kényszerűségét emeli ki, úgy Jojo fejlődéséhez is elengedhetetlen, hogy mindkettő egyszerre legyen jelen életében. De míg Hitlerrel legfeljebb a kihelyezett propagandaplakátok kiragasztásakor kerül igazi fizikai kapcsolatba, addig a padláson bújtatott lány valódi találkozást tesz lehetővé, akivel a fal folyamatos eltolása révén újra és újra találkozni lehet – ezáltal pedig folyamatosan tűnik el a köztük levő, és őket mindaddig elválasztó fizikai korlát. JOJO NYUSZI (Jojo Rabbit) - amerikai, 2019. Rendezte és írta: Taika Waititi. Kép: Mihai Malaimare Jr. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Roman Griffin Davis (Jojo), Taika Waititi (Hitler), Thomasin McKenzie (Elza), Scarlett Johansson (Rosie), Sam Rockwell (Klenzendorff). Gyártó: Defender Films / TSG. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 108 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
