KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/június
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Rudolf Hrušínský
MAGYAR FILM
• Margócsy István: Kinek a szemével? Sátántangó
• Esterházy Péter: Egy nagyszabású Sátántangó
• Kovács András Bálint: A falfelület is történet Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel

• Eörsi István: Kitérő: Buñuel (2.) Időm Gombrowicz-csal
• Báron György: A mi nagy városunk Rövidre vágva
• Gál Ferenc: A kiégés mitológiája Rövidre vágva
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Virágos kert a mi szívünk Televízió
• Szabó Márta: A Berlusconi-produkció Médiakirályok, hercegek, grófok
• Várkonyi Tibor: Híradósztárok Francia tévéháború

• Bojár Iván András: Ölhet a művészet? A rombolás építészete (2.)
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Egy negyedmosoly Giulietta Masina

• Kömlődi Ferenc: A Phoenix Hollywood halott istenei
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Micimackó háborúba megy Utrius
• Ardai Zoltán: Intra-Terrestrial Kiss Vakond
• Schubert Gusztáv: Az Ember-lépték És ne vígy minket kísértésbe
• Bikácsy Gergely: Billentyűszerelem Zongoralecke
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Vágyak vonzásában
• Hirsch Tibor: Tombstone – halott város
• Tamás Amaryllis: Csekkben a tenger
• Asbóth Emil: Az utolsó törvényen kívüli
• Mockler János: Szellem a gépben
• Turcsányi Sándor: Tűréshatár
• Harmat György: Elbaltázott nászéjszaka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Zongoralecke

Billentyűszerelem

Bikácsy Gergely

A múlt századi Új-Zélandon játszódó film a tavalyi Cannes-i filmfesztivál nagydíjasa volt, a főszerepért Holy Hunter a legjobb női alakítás díját kapta. Idén több Oscar-díjat nyert el.

A nyolcvanas évek elejétől ismertté váló új-zélandi filmművészet egyik első kiváló alkotása egy fotográfusról szólt, aki a maori bennszülöttek lázadásának kegyetlen leveréséről és a megtorlásáról készített titokban fényképeket. Kultúrát, művészetet szeretett volna „művelni” a világ végén, de tényfeltárásra kényszerült. Fotóin, akár a történetet elbeszélő filmben a vad bennszülött-arcok szelídek voltak, a táj vad szépsége lenyűgöző.

Jane Campion Zongoralecke című cannes-i nagydíjas filmjében ugyanilyen megkapó és lélegzetelállító a táj, s a bennszülött arcok is szelíd fényben fürödnek. Film a jámborság, a beletörődés, a szelíd szépség mögött lappangó indulatokról. Valamikor a múlt század elején-közepén játszódhat. Ada, a negyven felé közeledő sápadt-sovány egykori énekesnő kislányával még Új-Zélandon is eldugottnak számító, istenhátamögötti településre érkezik, ahol jövendő férje várja. „Fehér házasságról” van szó csupán, mert az asszony nem engedi ágyába kevésbeszédű, és jámboran tűrő kiszemelt párját. Bosszú egy kényszerhelyzetért? Némi erőltetett kimódoltságot érzek a forgatókönyvben.

A halovány arcú egykori énekesnő néma: jelbeszédét kislánya fordítja le a többieknek. A rendező j ó érzékkel és fogékonyan teremt a némaságból feszültséget, elkerülve a hamiskodó és „drámai dialógusokat” férj és feleség között. Minden feszültséget a képek sugárzására bíz.

Minden beállítás és minden képsor szép ebben a filmben. Sajnos túlságosan is. Mint egy festmény, mint festmények láncolata, olyan a Zongoralecke. Az effajta, mégoly igényes és nem giccses festőiség is – semmilyen filmnek nem tesz jót. Az egykori festőnövendék, Andrzej Wajda emlékezett, hogy milyen tévutakra vezethet mindez, s vezette is őt a Lotnaban.

Szép és szelíden különös látvány a Zongoralecke. Minden igényes és megmunkált benne, a jelmezektől a fényhatásokig. Van benne eredetiség és különösség, és sokáig hatása alatt maradunk a bizarr vonzalomnak, mely egy már-már bennszülött életet élő európait fűz az asszonyhoz. Megvásárolja zongoráját, hogy Ada mindennap zongoraleckéket adjon neki. De csak hallgatja játékát. Csak nézni szeretné szerelmét. Visszavásárlásra kínálja fel a zongorát, billentyűnként lehet visszavenni, ha Ada, mint valami félénk kamasz-rituáléban, lassan levetkőzik. A film legeredetibb és hamis festőiség nélkül is szép pillanatai.

Akad azonban szemérmetlen kutyagyerek képi közhely is. Amíg az őserdei kunyhóban zongoralecke ürügyén a néma hölgy zongorabillentyűkként teste feltárásával vásárolja vissza a zongorát, kislánya egy barátságos kutyát egzecíroztat. A film titkos, fojtott szenvedélyről szólna, titkai azonban túl könnyűek, könnyen megfejthetők.

Stílustörően harsány jelenetben a féltékeny férj végül baltával vágja le felesége egyik ujját. A magát maorinak álcázó tétova szerelmes ekkor magával viszi szerelmét Európába. A zongoráját önmaga lényének tekintő Ada beledobatja zongoráját a tengerbe, de titokban hozzákötözte magát, hiszen önmaga a zongora, eggyé vált vele. Hosszú tenger alatti felvétel, lassítva és szépelegve, amint húzza le a zongora az örvénybe, a túlvilági létbe.

„Szép, mint egy varrógép és egy zongora találkozása a boncasztalon”. Így csavarhatnánk Lautréamont e híres mondását, amely a szürrealista széptan főtétele lett. „A szépség vagy görcsös lesz, vagy nem lesz” mondta szigorúbban és érthetőbben Breton.

A Zongoralecke túl sima, nem igazán görcsös, holott a némaság, a megbeszélhetetlenség görcseiről szól. Ada, a hősnő néma, vagy némaságot fogad, de tulajdonképpen az együgyűen naiv férje és együgyűen naiv szerelme is. Ők talán a maguk szelíd módján görcsösek is, de a rendező mívesen, csiszoltan, szépen, civilizáltan és jól artikulálva szól.

Talán, ha ő is dadogni merészel, jobban megérint.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1174