Magyar MűhelyBeszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel„Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk”Muhi Klára
Negyven évvel ezelőtt indult a magyar dokumentumfilm történetének egyik legnagyobb szabású szociográfiai, társadalomkritikai vállalkozása.
Dárday István, Mihályfy László, Szalai
Györgyi, Vitézy László, Wilt Pál Nevelésügyi
sorozata (1973-75) hosszabb, mint a Sátántangó
és nem kevésbé kiábrándító. Öt rendező szokatlan módszerrel a magyar társadalom
már akkor is problematikus területét vizsgálja. Hogyan készül a szocialista
nevelés öntőformáiban a szocialista ember?
Éppen negyven évvel ezelőtt készült ez a több mint 7 órás
dokumentumfilm sorozat. Hogyan? Milyen társadalmi megrendelésre? Milyen
módszerrel?
Vitézy László: Munkásszállásokon
laktunk, egy évig forgattunk rendszeresen. Körülbelül 3000 forintból készült a
sorozat a Balázs Béla Stúdióban, 16-os kamerákkal, mely később fel lett
nagyítva 35-re, igen szokatlan körülmények között.
Dárday István: És az akkor ismert
gyártási szabályok teljes felrúgásával vagy mellőzésével. Egyébként csak az
előkészítés szellemileg kb. egy évig tartott.
Szalai Györgyi: Rengeteget
beszélgettünk, vitáztunk mire kialakult, hogy a nevelésügy az a pont, ahol jól
meg lehet ragadni a korabeli viszonyokat, sőt tán még befolyásolni is lehet
őket. Naivitásunk szerintem nem szégyellnivaló. Akkor mi tényleg azt gondoltuk,
egy ilyen filmmel talán kicsit be lehet avatkozni az oktatás-nevelés folyamatába.
Vitézy: Az előkészítés során találkoztunk
régi népi kollégistákkal, Gazsó Ferenccel, Tánczos Gáborral, ők is a pedagógiát
ajánlották, mondván annál torzabb dolog nincs, mint amit a szocializmus ünnepi
nyelvén a gyerekeknek nap mint nap átadnak. Szóval, hogy az iskolában könnyen tetten
érhető a hazugság, amihez képest, ha mi megmutatjuk a valóságot, akkor az
revelatív tudna lenni.
Mihályfy László: A metodika
kezdetben nem volt ennyire tudatos, inkább egy hozzáállás, érdeklődés volt a
részünkről. Az a társadalom ugyanis egy gondolkodó ember számára rendkívül
kényelmetlen, túlszabályozott, lenyomott, egyirányú, fegyelmezett volt. Mindent
pártirányítás alatt tartottak. Ezzel együtt a politikai rendszer érezte, hogy
nincs minden rendben. Volt egyébként egy oktatási reform is akkoriban.
Vitézy: Talán elképesztő mai
füllel hallani, de Kornidesz Mihály (a párt közoktatási és kulturális
osztályának osztályvezetője 1973-ig. – A szerk.) ajánló levelével mentünk
mindenhová forgatni, a legrejtettebb helyekre is. Forgattunk olyan pártfegyelmi
ülésen is, a mezőkövesdi pártházban, amit abban az időben senki nem tudott
volna felvenni.
Azt a jelenetet, gondolom, amikor Bulyáki tanár úr, a film egyik
főszereplője fegyelmit kap, mert egy diák apukája feljelenti, hogy
megengedhetetlen hangnemet ütött meg a gyerekkel. Az apuka egyébként a helyi
rendőrkapitány.
Dárday: Igen, és a
rendőrkapitányt nem hatotta meg Kornidesz levele, vele nem tudtunk forgatni.
Szalai: Fontos része volt az
előkészítésnek, hogy az ország számos pedagógiai főiskoláján szerveztünk
filmklubokat, vittünk balázsbélás dokumentumfilmeket. És mire forgatni
kezdtünk, a főiskolások révén kicsit már ismertük azt a világot. Aztán
választottunk egy megyét, Hevest, ott volt főiskola is, nincs túl messze
Pesttől. Egyébként épp ott be is tiltották a klubunkat.
Dárday: Tulajdonképpen az
anyaggyűjtés és a felkészülés miatt csináltuk ezeket a klubokat, de egyben ez
egy módszer is volt, mert például következő filmünkhöz, a Jutalomutazáshoz a szereplőinket is így válogattuk. Egy-egy ilyen
vita után rögtön kiderült, kivel lenne érdemes próbafelvételt csinálni.
Vitézy: Kornideszen kívül Pozsgay
volt még a mentorunk, aki akkor a Társadalmi Szemle főszerkesztője volt. Ez a
lap akkoriban a párt hivatalos lapja, a hazugság tudományos kifejtésének
legfőbb terepe.
Szalai: Nem annyira a hazugságé,
inkább az elhallgatásé. Ami ott tabu volt, arról más fórumokon sem lehetett
beszélni.
Mihályfy: Ilyen volt a szovjet
jelenlét meg az egypárturalom, egyikről sem lehetett kritikusan beszélni.
Mindezt tudni kell, ha meg akarjuk érteni, miért volt a Nevelésügyi sorozat módszerében és tartalmában annyira ütőképes.
Mi volt köztetek a munkamegosztás?
Mihályfy: Hát épp ez az, hogy nem
volt. Voltak arányeltolódások, de azok is csak a film érdekében, aszerint, hogy
ki mire fogékonyabb.
Vitézy: Módszertanilag a
szembesítés is nagy találmány volt. Megcsináltunk egy-egy riportot,
összeszerkesztettük, a kérdéseket kihagytuk belőle, majd levetítettük a
szereplőnknek. Fantasztikus pillanatok születtek, amikor például a feleség
szembesül saját férjének elhallgatott titkaival.
Szalai: Az is a módszerhez
tartozott, hogy sose volt okosabb a kamera vagy a rendező a szereplőknél.
Egyszerűen nyomon követtük az eseményeket. A Bulyáki család nappalijának
közepén be volt csavarva egy ötszázas izzó, hogy bármikor, amikor történik
valami, forgathassunk. Tehát egy élő folyamat részeseivé váltunk. Nekem fura is,
ahogy ma elképzelik a dokumentumfilmet, hogy akkor „ettől eddig” tessék
megcsinálni.
Vitézy: Segítette a dolgunkat, hogy
Mihályfy is, én is operatőrök is vagyunk. Ha nem volt ott Papp Feri vagy Gulyás
Jancsi, bármelyikünk fel tudta venni. A Dohánygyár munkásszállóján laktunk, a
fal teli volt ragasztva csomagolópapírral, azon rögzítettük a folyamatokat,
hogy körülbelül mit kell követnünk. És sose felejtem el, Dárday egyszer csak
megmutatta, hogy „na ide kell majd szerkezetileg egy lángoszlop” – egy tartalmi
csúcspont.
Az öt részes filmfolyam szerkezete egyszerű, világos. Van egy
népes vidéki család, papa, mama, öt gyerek, s egy híján mindenki pedagógus vagy
annak készül. A néző belelát a mezőkövesdi általános iskola életébe, ahol a
szülők tanítanak, önálló rész szól a gimnazista Bulyáki Ágiról, a végzős
főiskolás Katiról s függetlenített KISZ-titkár férjéről, és a család fekete
bárányáról, a legkisebb fiúról, aki „csak” szakmunkásnak tanul.
Dárday: Heves megyében annyi
felé mentünk megkeresni a film szereplőit – ahányan voltunk. Bulyákiékat Wilt
Pali találta meg Mezőkövesden, ott laktak, és mindannyian tudtuk, hogy igen, ők
azok.
Mihályfy: Azért volt szerencsés
ez a család, mert összegyűjtött és szét is sugárzott mindent. Tehát egyszerre
lehetett hasonló gondolatkörben vizsgálódni, ahol a dolgok fölfedik önmagukat.
Az apa igazi hőstípus, autonóm, ambiciózus matematika tanár, aki nagyon
szenved a nevelésügyre nehezedő bürokratikus piramistól. Akiket szintén
megismerünk: igazgató, járási titkár, tanfelügyelők, párttitkár, a legszorosabb
kontroll. A Bulyáki család ráadásul méltatlanul szerény körülmények között él. Az
egyik első jelenetben a feleség a havi büdzsét mondja föl sorról sorra.
Kiderül, 6500 forintból élnek elképesztően szigorú beosztással.
Mihályfy: Akkor ezt így, ilyen
szociografikusan pertraktálni, hogy milyen körülmények közt kénytelen ez a
család ezt a magas presztízsű, nemes hivatást gyakorolni, valóban meglepő volt.
A film szakmai fogadtatása egyébként nem volt egyértelmű.
Szalai: Gazdag Gyula például,
aki addigra már nagyon fontos filmeket csinált (Válogatás, A határozat),
s akkoriban vezetőségi tag volt, személy szerint is erősen kritizálta a Nevelésügyi sorozatot. Voltak, akik
szembe állították egymással az ő és a mi módszerünket.
Gazdag Gyula és Ember Judit A
határozat című dokumentumfilmje szintén
ekkoriban készült, 1972-ben.
Vitézy: Annyira, hogy engem
kértek fel operatőrnek, és ugyan én nem értem rá, de ajánlottam a módszert, hogy
egy kamera legyen az asztal közepén, és egy másik valahol oldalt. Nagyon
törekedtünk a feszes, jó kompozíciókra, sok a fél-arc, ansnitt sokkal jobban van
felvéve, mint a korabeli televíziós dokumentumműsorok.
Mihályfy: Fizikailag ugyan nem voltak
ábrázolva a folyamatok, de itt a belső folyamatokon volt a hangsúly, mert ez az,
ami a nézőt hozzásegíti az azonosuláshoz és a szembesüléshez. A Nevelésügyi sorozattal az volt a célunk
hogy a néző megtanuljon gondolkodni önnön cselekvési lehetőségeiről, önmaga
korlátairól. Ezt tapogatta ki abban a bénult időszakban ez a film.
Dárday: Aztán mikor elkészült,
ott voltunk egy több éves meló után és sehol sem vetítették. A BBS-re sokféle
forgalmazási kategória volt érvényben, a miénk azt a besorolást kapta, hogy
akkor lehet csak vetíteni, amikor a stúdió összes filmjét is vetítik. Ilyen
alkalom pedig összesen kétszer adódott tíz év alatt. Innen jött aztán a „társadalmi
forgalmazás” gondolata. Elkezdtünk vetítéseket szervezni a pedagógia teljes
hierarchiájában, iskolákban, tantestületekben, továbbképzéseken,
minisztériumban, pártszerveknél. S ez akkoriban tényleg teljesen új formája
volt a forgalmazásnak. Egy szakma, a pedagógiában így-úgy dolgozó emberek,
akiknek a munkájába ez a sorozat véresen belekapcsolódott, láttak egy filmet saját
közegükről. Voltak olyan vetítések, ami után mi már nem is mondtunk semmit,
mert a tantestület elkezdett vitázni, és összevesztek egymással saját
gondjaikon és azon, hogy akkor most mi is az igazság?
Kicsit olyan ez, mint Dziga Vertov mozija a szocializmus hajnalán,
lefilmezzük az emberek mindennapjait, levetítjük nekik, és meg is beszéljük,
tehát azonnal visszacsatolunk.
Dárday: Ami ma nagyon érdekes
ebben a filmben, hogy emberi drámák tolakodnak a nevelésügy elé. Nem akarok
szerénytelen lenni, de az első rész a Bulyáki házaspárról egy shakespeare-i
dráma. Gazdagnak az volt a teóriája, hogy a magánéletbe nem szabad filmmel
belépni. Mi pedig azt mondtuk, a valós társadalmi összefüggéseket csak akkor tudjuk
megragadni, ha azt is felmutatjuk, milyen apró, nagyobb vagy egészen kriminális
emberi drámák zajlanak.
A többi részben a film már tudatosan vállalja ezt. A másodikban
Ági, a legfiatalabb lány a főszereplő, aki egy makacs lázadó, otthagyja a jó nevű
középiskolát, mert képtelen elviselni, hogy semmi ösztönzést nem kap
tanáraitól. A negyedik rész pedig a legfiatalabb fiú, Tibor drámája, aki nem
olyan okos, mint a többiek, nem lehet értelmiségi, esztergályos tanulónak kell
állnia.
Dárday: Szegény ő később
öngyilkos is lett. Ági pedig eltűnt valahol külföldön. Ezt onnan tudjuk, hogy
évekkel később Bulyáki, mikor nyugdíjba ment, elkezdett festeni, s volt egy
kiállítása, ahová elmentünk. Emlékszem, Wilt Palinál jöttünk össze, s az is felmerült,
hogy esetleg folytatnánk a filmet.
Mihályfy: Le kellene vetíteni a
következő pedagógusnapon a Nevelésügyi
sorozatot a tévében. Nem gondoljátok?
Vitézy: Nem nagyon ajánlom. A
néző gyorsan átkapcsolna.
A korabeli dokumentumfilmek jó része – A válogatás, Fellebbezés, Kertészutcaiak, Botütés
saját kérésre, Tagfelvétel, Küldöttválasztás, Szónokképző iskola, Jutalomutazás, Családi tűzfészek – a Nevelésügyi sorozat rokonai. Antropológiai értékű filmek egy
korról, s egy embertípusról.
Szalai: A Jutalomutazás már dokumentarista játékfilm, bizonyos fokig más
módszerrel is készült. Egy ponton túl ugyanis nem lehet egy emberbe jobban
belemenni, mert ő ott marad az életében, te meg eljössz a kamerával. A
dokumentarista játékfilm őskezdete, alapgondolata az, hogy ha egy párttitkár
párttitkárt játszik, akkor kilép a saját azonosítójából, félreteheti a
félelmeit meg a skrupulusait, miközben ugyanaz marad a gondolkodásmódja, beszédstílusa,
gesztusai.
Az már a Nevelésügyi sorozatban világossá
vált, hogy erre kellene továbblépni?
Szalai: Ezeket a felismeréseket
a tapasztalatok hozták. Volt egy olyan szemlélet akkoriban, hogy a problémákat
csak vertikálisan szabad ábrázolni. Tehát a hatalmi struktúrákat kijátszva, azokat
letapogatva, erre-arra kacsintgatva. A legtöbb film teli volt rejtjeles
mondatokkal. A Nevelésügyi sorozat
ábrázolásmódja pedig inkább horizontális. Itt nincs semmiféle kacsintgatás.
A ti filmetek egy módszeres
türelmes filmszociológia. Hogyan formálja a szocialista embert a szocialista
nevelésügy. Általában mindig olyan tanórákon van jelen a kamera az
iskolarendszer különböző szintjein, amikor éppen ideológiai nevelés folyik. Osztályfőnöki
óra a szakmunkáserkölcsről, irodalom óra Gagarin űrrepüléséről, egyetemi óra a
béketáborról és az ellenséges imperializmusról.
Vitézy: Én a Nevelésügyi sorozat előtt a Mahart egyik
tengerjáróján filmeztem négy hónapig. És ott tanultam meg, hogy a
szocializmusban semmi nem az, aminek látszik. Las Palmas magasságában a
párttitkár ugyanúgy megtartotta a november 7. ünnepi szpícset a hajón, és volt
szocialista brigádmozgalom is, miközben a dekorlemezekkel fedett hajóváz teli
volt csempészáruval, mázsaszám a Marlboro meg a whisky. Ettől kezdve én
mindenre úgy néztem, vajon mi van mögötte. Sok rendszerkritikus film készült
akkoriban, de gyakran csak egy-két kényes mondattal bírálták a rendszert, amit
kivágták és annyi. A mi filmjeinkből, mivel a struktúráról szóltak, és
struktúrában gondolkodtak, bármennyit ki lehetett volna vágni, ettől a film nem
változott.
Szalai: Meg is tették. Az Átváltozás című filmünkből például,
mikor ment Berlinben, kivágták Brezsnyev temetését. Egy nagy kattanás
hallatszott a vetítésen, de a film maradt, ami volt.
Dárday: Mindez azért volt, mert
1956 után a párt és a filmes szakma, sőt az egész értelmiség között köttetett egy
hallgatólagos megegyezés. De a mi generációnkkal ezt elfelejtették újrakötni. Illetve
a hetvenes évek már egy olyan korszak volt, amikor ezt a megegyezést úgy, mint az
előttünk lévőkkel, nem lehetett volna megkötni – ezért jött létre a TÁRSULÁS.
Mi lehet ennek a filmnek ma, a drasztikusan átalakuló
iskolarendszerben az üzenete. Számomra elsősorban az, hogy ki az ideológiával
az oktatásból. Nehéz szembesülni azzal a bornírt, totális agymosással, amit ez
a film mutat.
Vitézy: Pedig nem szabad azt
gondolni, hogy például a közeljövőben majd ideológia mentes lehet az oktatás.
Negyven év hibáit kell kijavítani. Egyszerűen fogalmuk sincs ma a gyerekeknek a
magyar történelem vagy irodalom alaptényeiről. Sinka Istvánról például nem is
hallottak. De nézhetjük a Nyírő problémát is. Tehát az ideológiai befolyásolás
a mai napig tart. A magyar kultúra és történelem el lett hazudva a felnövekvő
nemzedékek előtt, valahogy ezt helyre kell hozni.
De régen rossz, ha a korrekciót megint valami hatalmi centrumból
végzik. Bulyáki tanár úrnak is ez a gondja, hogy hadd ne a járási párttitkár
mondja már meg, mi kell a tanagyagba. A differenciálszámítás és Petőfi iskolai
helye szakmai kérdés.
Mihályfy: A téveszméktől mentes
nemzeti önismeret az alapja a nevelésnek és a hiteles információ átadás, eddig
kéne eljutni végre valahogy.
És persze Bulyáki Ági problémájának megoldásáig, hogy az iskola ne
akarjon mindenáron „nevelni”, inkább ösztönözzön.
Szalai: Az oktatásnak épp az
lenne a lényege, hogy a gyerek legyen a centrumában, hogy ő legyen a lényeg. Én
utoljára az egymilliós interaktív táblánál képedtem el. Szerintem ne egy
táblával lépjen interaktív kapcsolatba egy gyerek, hanem a tanárral.
Miért nem forgattátok újra ezt a filmet 10 vagy 20 év múlva?
Vitézy: Ez többször is
felvetődött. De aztán mindenki másfelé tartott.
Mihályfy: Az is fontos, hogy
akkor tulajdonképpen egyszerű volt a szituáció. Valami nagyon rohadt, és azt
meg kellett mutatni. Ma egy képtelen korban élünk megint. Erőszakos,
igazságtalan, hazug, de nagyon másképp, sokkal kevésbé tetten érhetően. Akkor
arra a politikai idiotizmusra reflektált minden film, direktben vagy indirektben,
amelyben éltünk. Ma mire reflektálsz? A kapitalizmusra? A bankvilágra?
Szalai: Négy évenkénti
váltásban egészen más a helyzet, instabil, alig megragadható. Bódy Gábor mondja
az Átváltozás című filmünkben, hogy a
hájréteg nem ajtórés, oda nem tudja betenni a lábát senki. Ma egy abszurd
világban élünk, ahol Amerikából mondják meg egy itteni banknak, hogy mit
csináljon.
Az is abszurd volt, és
akkor is megmondták, Moszkvából.
Mihályfy: Csak ma már védik a
koncot. Abban az időben a konc a politikai hatalomé volt, ráadásul volt egy
kétértelműsége a dolognak. A hatalom látszat-szociális mentalitása egyébként humánusabb
volt mint ma. A mai társadalom antihumánus, kíméletlen, ma már a szétrablott
koncot személyes őrzővédők őrzik, s te nem kapsz forgatási engedélyt, nem jutsz
hozzá a lényeges információkhoz.
Én csak annyit mondok, mit nem adnék egy mai Nevelésügyi sorozatért, hogy
pontosan lássam, milyen színvonalon interpretálják a gyerekemnek az órán a
világot?
Szalai: Száz féle tankönyvből
lehet ma tanítani, melyik iskolát választanád?
Mihályfy: A mi filmünk társadalmi
film. Ma szerintem csak szakmai filmet lehetne csinálni a magyar nevelésügyről.
Dárday: Ma, ebben a furcsa
szocializmusba oltott kapitalizmusban, amelyik semmilyen irányban nem tudott
kibontakozni, a pénz az úr. Mert mi Kornidesszel tudtunk beszélni, de a pénzzel
nem lehet beszélni. Erre a projektre ma egy fillért nem adna senki, s ha
véletlenül igen, akkor meg nem lenne senki, aki bemutassa.
Mi jut eszetekbe még több évtized távlatából, ami leginkább
bevésődött?
Vitézy: Nekem, amikor Bulyáki a
pártfegyelmi után megtartja a következő óráját. És mondja az elvárt szöveget,
mintha mi se történt volna.
Szalai: Nekem a szembesítés,
mert igazából akkor adták oda magukat Bulyákiék ehhez a filmhez, amikor
felvállalták, hogy legszemélyesebb érzéseiket is feltárják, mert megértették,
hogy a film a valóságos problémákat akarja feltárni a sorsukon keresztül.
Dárday: Díjat kellett volna
kapniuk ezért. Mert ezer közül, ha egy, aki így felvállalja az életét. Amikor egyébként
utoljára náluk voltunk, mivel nem hagyhattuk ott, visszacseréltük az ötszázas
izzót a nagyasztal fölött a sajátjukra. Ültek döbbenten, s azt mondták: „Nem is
tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk…”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 998 átlag: 5.63 |
|
|