PostaDe trinitatumTisztelt Szerkesztőség!Bakos Gergely
Alulírott Bakos Gergely lapjuk rendszeres olvasója vagyok. Szívesen olvasom el ismertetéseiket azokról a filmekről, melyeket magam is láttam, illetve sokszor Önök hívják fel a figyelmemet egy-egy jó filmre, amit megnézni valóban érdemes. Az 1991. decemberi számuk 40-42. oldalain Bakács Tibor (alias Settenkedő) Varázsmenet című írásában Jim Jarmusch Mistery Train című filmjéről olvastam, és bátorkodom egy tárgyi tévedésre fölhívni a figyelmüket.
Az említett cikkben, a 42. oldalon a harmadik hasáb második bekezdésében Bakács Tibor ezt írja: „A 3=1-gyel filozófiailag sokkal érdekesebb,... hisz ez... éppúgy azonos... Szent Tamás De trinitatumában (sic!) bizonyított logikai képtelenségével, a Szent Háromság tanával.”
Ezzel a mondattal kapcsolatosan lennének észrevételeim, de előbb hangsúlyozni szeretném, hogy nem a hit kérdéséről szeretnék vitatkozni. Bár magam a katolikus egyház hitét vallom, de ez a hit – mint neve is mondja – hit, azaz nem csupán az ész dolga. S ebből következik, hogy nem lehet ráerőltetni senkire. És nem is szabad. – De az észnek megvan az a szabadsága, hogy belássa: e hit „észszerű” – azaz nem tartalmaz értelmetlenségeket és ellentmondásokat. Ugyanis, ha az egyház ilyen természetű dolgokat taníthatna, akkor gyakorlatilag bármit taníthatna – azaz szabad útja lenne a teljes zsarnokság felé: ma ezt, holnap meg amazt a tételt tanítva.
Az ókori egyház éppen azért kezdett viszonylag hamar (vö: Jusztinusz a filozófus-mártír, élt a II. században) párbeszédet korának kulturális köznyelvével a görög filozófiával (természetesen, annak különböző iskoláival: a sztoával, a neoplatonikusokkal stb.), hogy hitét a kor tudományos színvonalán ellentmondásmentesen fogalmazhassa meg. Természetesen ez nem egyszeri történés volt – hosszú időbe telt mindez, s mivel a tudomány mindig fejlődik és mindig új szempontok és módszerek merülnek fel, ezért e párbeszéd tart ma is, és remélhetőleg nem fog végetérni – hacsak az egyház le nem mond az igazság utáni örök kérdezésről. (Amit véleményem szerint nem tehet meg, ha hűséges akar maradni az Evangélium üzenetéhez.)
Így hosszú időbe tellett, míg a különböző filozófiai iskolákat követő teológusok tisztázták a Szentháromság kérdését. A végeredmény: 3 személy (az Atya, a Fiú és a Szentlélek) 1 isteni lényegben. És ez – akár hívők vagyunk, akár nem – nem ellentmondás. Ellentmondás lenne, ha az egyház azt tanítaná, hogy „3 személy =1 személy” avagy „3 lényeg = 1 lényeg” s ekkor igaz lenne az állítás: „logikai képtelenség”. Egyébként éppen a modern modális logika mutatta meg, hogy a Szentháromság tana logikailag, azaz pusztán a jelek szintjén nem ellentmondás. – Természetesen ebből még nem következik, hogy a Szentháromság tana igaz, abban az értelemben, hogy létező valóságról beszél. És az ellentmondástól való mentességből nem következik az sem, hogy az embernek hinni kell a Szentháromságban – azaz hittel el kell fogadnia.
Persze itt most nincs mód arra, hogy a Szentháromság egész kérdését tisztázzuk. Erre nem is vállalkozunk. Annyit azért még szeretnék megjegyezni, hogy a Szentháromság túlbonyolítottnak tetsző tana mélységes kapcsolatban van azzal a sok jó szándékú ember által vallott igazsággal, hogy: „Isten a Szeretet.” Tudniillik ha Isten a Szeretet, akkor a világ teremtése „előtt” is kellett valakit szeretnie – hisz a szeretet nem valami személytelen érzés vagy dolog, hanem mindig konkrét személyeket kíván. Ellenkező esetben nem beszélhetnénk szerető Istenről, csak egy kozmikus zsarnokról, aki végtelen magányában ül trónján és uralja a világmindenséget. S – legyünk akár hívők, akár nem hívők – nyugodtan mondhatjuk, hogy egy ilyen Isten feltételezése mélységesen kegyetlen és embertelen dolog lenne. S valóban: ismerjük a sajnálatos adatokat, a vallások történetéből – ahol az Isten csak egy „Szuverén úr”, a „Mindenség Királya” és semmi több, ott egy nagyobb teret kap a neve által igazoltnak vélt emberi zsarnokság és önkény. (Gondolhatunk itt az ókor isten-királyságaira vagy az iszlámra, de néhány keresztény eredetű szektára, ill. kisegyházra is.) Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a kereszténység történetében ilyen zsarnoki hatalom nem fordult volna elő – igen is voltak zsarnokok, akik kereszténynek mondták magukat! (Pl.: az inkvizíció prefektusai, a pápák, a reformátorok vagy az orosz cárok sorában sajnos találkozunk ilyenekkel!) De igazából hűtlenek lettek ehhez a hithez – mert az Evangéliumból semmiféle zsarnokság nem igazolható. Erről a laikus olvasó egyszeri elolvasása alapján meggyőződhet.
Nem szeretném tagadni a Szentháromság titok-voltát: ha valóban Istenről szól nekünk, embereknek aligha megfejthető. Csak szerettem volna megvilágítani, hogy értelmes és hasznos „dolog”-ról van itt szó, s ami szintén nagyon fontos: az egyház nem tanít és nem is taníthat logikai képtelenséget, azaz értelmetlenségeket. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy lapjuk tévedésből se vezessen félre senkit: azaz ne tévessze meg a hívő olvasót, és ne sértse a hívő olvasó igazságszeretetét.
(Meg kell még jegyeznem, hogy sajtóhiba következtében Szent Tamás könyvének címe rosszul került a szövegbe. Tehát nem De Trinitatumában, hanem helyette De Trinitate c. művében. A latinban De Trinitatum értelmeden lenne s nem is létezik.)
Tisztelettel:
Bakos Gergely
bencés szerzetes,
teológushallgató
1993. jan. 6. Pannonhalma
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1028 átlag: 5.54 |
 |
|
