KritikaA halálba táncoltatott leányBotlások négy negyedbenKovács Kata
Húsz évvel a rendszerváltás után – egy „amerikás magyar” szemszögéből.
Pigniczky Réka nagyszerû dokumentumfilmjei (Hazatérés: Egy szabadságharcos története, Inkubátor) után ismét egy „amerikás magyar” szemével láthatjuk az anyaországot. A magyar születésû, de az Egyesült Államokban élõ és dolgozó színész, Hules Endre bemutatkozó nagyjátékfilmjében egy disszidálása után húsz évvel visszatérõ egykori néptáncost, jelenlegi impresszáriót/”promotert”, Steve Courtot alias Udvaros Istvánt (vélhetõen rendezõi alteregó) ismerhetjük meg, aki felkeresi hátrahagyott családtagjait és hátrahagyott hivatását. Az évtizedekkel korábban közösen alapított társulatot azóta öccse, Gyula vezeti, és az õ felesége az egykori szeretõ, Mari is. A két testvér mégis úgy dönt, hogy közösen állítják színpadra A halálba táncoltatott leány címû népballada alapján készült darabot: Gyula a rendezõ-koreográfus, míg Steve/Pista világturnét szervez a táncjátéknak.
A néptáncos közegben játszódó mû a táncos film mellett felvonultat családi drámát (konfliktusok Steve és Gyula, Steve és az apja között), többszörös szerelmiháromszög-történetet és egy rendszerváltásfilmet is. Mindezek a mûfajok, almûfajok azonban – számos hibája miatt – egyszersmind el is vesznek A halálba táncoltatott leányban. Az alkotó mintha nem ismerné eléggé a néptáncosok világát, hiszen úgy képzeli el a táncosokat, mint akik „népiesch” ruhában járnak és táncra perdülnek az utcán, sokan közülük falusi származásúak, s nem asszimilálódnak, hanem õrzik a gyökereiket, az apjuk pedig darutollas kalappal a fején ront be a próbára, hogy szíjat hasítson a hátukból. Az ehhez hasonlóan életidegen szcenírozás (hiteltelen párbeszédek, keresett, színpadias jelenetek) is gyakori a filmben, és az sem segít rajta, hogy a címadó ballada és táncelõadás nem mûködik szimbólumként: nehezen húzható párhuzam a cselekmény és a halálba táncoltatás tragikus története között – a hasonlóság csupán annyi, amennyi bármely más balladával is fennállna (a közös érintkezési pontok felfedezését a fent említett tematikai túlzsúfoltság is megnehezíti). Ezzel együtt talán az egyedüli, amibe a filmben nem lehet belekötni, a Honvéd Táncszínház elõadásában 2008. novemberében Ballada címmel önállóan is bemutatott táncjáték; a táncbetétek azonban nem helyettesítik a dialógust, még csak nem is egészítik ki: a filmbeli néptánc ugyanolyan illusztráció marad, mint a Gellért szálló, a Sikló, a budai Vár és Budapest egyéb turistacsalogató szépségeinek felsorolása.
Sok hibája van tehát A halálba táncoltatott leánynak, ami azonban még mindig lehetne egy átélhetõ történet, ha lennének benne a nézõi azonosulás, az együttérzés felkeltésére alkalmas figurák. A film talán legnagyobb hátránya, hogy alkotója a mûvészi hiúság csapdájába esett. Hules ezt a gyaníthatóan személyes, szívügyének tekintett produkciót nemcsak rendezõként és forgatókönyvíróként jegyzi, de a fõszerepet is õ játssza benne, és ez a szóban forgó fõszerep az abszolút és egyedüli fõszerep. Az általa megformált Steve figuráján kívül ugyanis egyetlen más karakter sincs rendesen megírva, így Hules mellett mindenki más csak statiszta lehet, még egy olyan sztár is, mint a volt feleséget alakító Deborah Kara Unger. S hiába rendelkezik a filmes impozáns szereplistával (ezek nagyrészt amerikai nagyjátékfilmek és sorozatok mellékszerepei), a saját maga írta és rendezte alkotásban bántóan modorosan játszik. Nincs egy õszintén, mélyen átélt gesztusa, ami annál fájóbb, mivel a játékidõ legnagyobb részében õt mutatja a kamera. Mindez magától értetõdõen vonja magával, hogy magának a filmnek sincs túl sok átélhetõ pillanata. S habár a végjátékban kapunk egy valóban ütõs fordulatot, kellõ dramaturgiai megalapozottság híján ez sem tud hatásosan mûködni, kifejezetten erõltetetté válik. Érdekes viszont belegondolni, hogy ha az alkotó a fináléban erõszakosan elõrángatott csavarra fûzte volna fel a teljes eseménysort és egy tehetséges színészre, például az öcs figuráját alakító László Zsoltra osztotta volna a fõszerepet, mi mindent lehetett volna kihozni ugyanebbõl az alapanyagból.
A halálba táncoltatott leány – magyar, 2011. Rendezte és írta: Hules Endre. Kép: Zsigmond Vilmos és Honti Zoltán. Zene: Kiss Ferenc. Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán. Producer: Garami Gábor. Szereplõk: Hules Endre (Steve), László Zsolt (Gyula), Melkvi Bea (Mari), Zsigmond Emõke (Gabi), Deborah Kara Unger (Lynn). Gyártó: Casablanca Film Production / Cinema Film / Quiet Revolution Pictures. Forgalmazó: Budapest Film. 100 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1001 átlag: 5.39 |
 |
|
