TelevízóA filmelőzetesek története 3.Csak egy kattintásBaski Sándor
A trailerek természetes közegét ma már a videómegosztók jelentik. Talán meglepő, de az internet úgy forradalmasította a filmelőzetes-fogyasztási szokásokat, hogy a műfaj maga – mindezidáig – alig változott. Megjelentek ugyan az eleve a világhálóra szánt korhatáros (úgy nevezett red band) előzetesek, illetve a fél vagy egyperces, a néző felcsigázására szolgáló teaserek, máskülönben azonban a stílus és a dramaturgia lényegében ugyanaz maradt. Nem csoda: rövidségük (az MPAA két és fél percben limitálja a terjedelmet), tempójuk és harsány videóklip-esztétikájuk révén az előzeteseket mintha eleve a YouTube számára találták volna ki. Látszólag persze semmi különös nem történt: ugyanazokat a trailereket nézzük, csak a vászon helyett / mellett a monitoron vagy a különféle mobil eszközök kijelzőin. A gyakorlatban viszont még intimebbé vált a kapcsolatunk ezzel a formátummal.
A videómegosztók megjelenése előtt esetleges volt, hogy találkozunk-e egy adott film előzetesével, ma már akkor sem tudnánk elkerülni, ha akarnánk. Filmes portálok és blogok százai, ezrei alapozzák szinte teljes működésüket a trailerek bemutatójára és kommentálására, a néző pedig, mielőtt elindul a moziba, vagy – feltéve, de meg nem engedve – a „download” feliratra kattint, pontosan tudhatja, mit fog látni. (Vagy mégsem, lásd: Csalfa remények, Filmvilág, 2010. február.) Nem menekülhet az sem, aki nem követi a filmblogokat: a barátok, ismerősök emailben vagy a közösségi oldalakon osztják meg kedvenc előzeteseiket; manapság már nem elég csillogó szemmel mesélni a tegnap esti filmről, illik audiovizuális bizonyítékkal is alátámasztani az élményt.
A többségnek persze egyáltalán nincs ellenére a trailer-dömping, sőt a keményvonalas rajongók ugyanúgy számolják a napokat a várva várt film előzetesének netes debütálásáig, mint a tényleges mozibemutatóig. A forgalmazók igyekeznek egyéb módszerekkel is ébren tartani a film iránti érdeklődést, promóciós játékokat és vírusvideókat vetnek be, vagy – kihasználva, hogy a világhálón nem köti őket a terjedelmi limit – akár teljes jeleneteket is közzétehetnek, a kampány kulcsa azonban továbbra is a trailer: ha nem elég hatásos és meggyőző, mit sem ér a többi marketing-trükk.
Meggyőzni pedig már nem is olyan egyszerű a nézőt. A YouTube és a többi videómegosztó révén ugyanis nem csak a bemutatásra váró filmek előzeteseit lehet megnézni, hanem azokét is, amelyekhez már volt szerencsénk – korábban erre nem nagyon volt lehetőség. Utólag jóval könnyebben leleplezhetők a kisebb-nagyobb csúsztatások, a hamis ígéretek, a kritikusabb nézők pedig egy idő után immunisabbakká válnak a sablonmegoldásokkal operáló trailerekre. Ugyan továbbra is fogyasztják őket, de a megemelkedett ingerküszöb miatt már csak a valóban bravúrosan összevágott előzetesekre kapják fel a fejüket. A készítőknek azért sem árt a korábbiaknál is gondosabban megkomponálni minden egyes másodpercét annak a bizonyos két és fél percnek, mert a neten a végeredmény számtalanszor visszapörgethető, kikockázható, kielemezhető, a bakik és a manipulációs eszközök így jóval könnyebben kiszúrhatóak és kifigurázhatóak.
Az egy kaptafára készülő előzetesek dramaturgiai és formai kliséinek nevetségessé válását mi sem jelzi jobban a YouTube-ra feltöltött trailer-paródiáknál. A legügyesebb mixmesterek régen kiismerték az előzetesek működési mechanizmusait, tudják, hogy bármely alapanyagból bármilyen műfaj előállítható. Így sikerült többek között családi komédiának feltüntetni a Ragyogást, romantikus filmnek A bárányok hallgatnakot, kísértet-horrornak a Mary Poppins-t, szívszorító drámának a Kört, és David Lynch rendezésének a Dirty Dancinget. Sablonokkal dolgoznak azok a rajongók is, akik nem akarják kivárni a hivatalos előzetes megjelenését, helyette barkácsolnak házilag egy saját verziót magunknak, és a többi rajongónak. A tucatnyi forrásból (tematikusan kapcsolódó filmek, sorozatok, tévé-szpotok) összevágott fan-trailerek néha olyan hitelesre sikerednek, hogy népszerűségük megközelíti az igazit; az Alkonyat-széria második részéhez (Újhold) készült ál-előzetest például 12 millióan látták, a még le sem forgatott negyedik rész beharangozóját még többen, 15 millióan. A nagyköltségvetésű szuperprodukcióknak természetesen jól jön az ingyen publicitás, a paródiák sem ártanak, a fan-trailerek készítését pedig sokszor még ösztönzik is a filmek hivatalos honlapján. A trailer-konjunktúrából ugyanakkor a szerényebb büdzséjű vagy a nagyközönség számára – papíron – kevésbé vonzó produkciók is profitálhatnak, amennyiben képesek egy hatásos előzetessel előállni. A multiplex mozikban a blockbusterek előtt többnyire más blockbustereket reklámoznak, a szerzői filmek ide el sem juthatnak, a neten azonban egy blikkfangosan szerkesztett trailernek – függetlenül attól, hogy ki a gyártó – megvan az esélye rá, hogy pillanatok alatt kikerüljön az összes filmes portálra és közösségi oldalra. Az internetes szólásszabadság ebben az esetben maradéktalanul érvényesül, hiszen minden produkciónak lehetősége van arra, hogy megkapja két és fél percre a figyelmet – csak az alkotókon múlik, miként élnek vele.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1811 átlag: 5.51 |
 |
|
