KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Monte Cristo grófja

Békés Pál

 

Vannak legyőzhetetlen történetek. Olyanok, amelyeken nem fog az idő, amelyekről lepereg az éppen futó divatok felkent apologétáinak fanyalgása, lepereg a huhogó jóslat a történetek haláláról, és lepereg a romantika nagy meséit az óvodában vetített diafilmek világába pöccintő fölényeskedés (noha feltehetőleg minden komoly szerző titkon dédelgetett álma, hogy műve már óvodában megérintse majdani olvasóit). Idősebb Alexander Dumas Gróf Monte Cristója e legyőzhetetlen történetek közé tartozik.

Edmond Dantes, a tengerész, a kereskedő, a szép szál, becsületes, ám nem túl éles eszű férfi nem keresi a kalandot. És nem kívánja kihívni a sorsot. Ám akit egyszer a sors kiszemel, az nem menekedhet. A derék hajóst Elba szigetének partjaira veti a véletlen, oda, ahol Napóleont őrzik angol porkolábjai. Így válik a mit sem sejtő férfi a száműzött császár hírvivőjévé. A kisember a nagyok játékszerévé. És ettől kezdve egyik csapás a másik után: legjobb barátja feladja, a törvény őre törvényt szeg, hogy tönkretegye, menyasszonya – legalábbis látszólag – hátat fordít neki. A becsületes hajós hamarosan főben járó vétkek vádjával elevenen eltemettetik If várának pincebörtönében.

Edmond Dantes végül képtelen kalandok során át menekszik meg a sírboltként rázáruló várból, majd dúsgazdag nábobként gróf Monte Cristo néven tér vissza, hogy igazságot szolgáltasson. Vagyis bosszút álljon. Hiszen egyedül a bosszú vágya és reménye éltette a pokoli fogságban.

A titokzatos gróf megcselekszi, amit meg kell tennie, és végül, amidőn kardjával átdöfi ellenét… nem, akkor sem bocsát meg. „Gróf vagyok és nem szent” – mondja a megbocsátásért könyörgő haldoklónak. Ha eltekintünk is attól, hogy Dantes nem gróf, csupán kilétét leplezendő vette föl a rangot és nevet, megállapítható: a nagyromantika lírai eleme, ha el nem is tűnik, de háttérbe szorul a látványos amerikai produkcióban.

Az új Monte Cristo lendületes, sodró, minden bizonnyal sikerre ítélt – és fölöttébb korszerű. Sokat kölcsönzött az akciófilmvilágból. Hitszegés, árulás rendben. Szerelem, szenvedély, bosszú rendben. De a kegyelem – ami Dumas világában magától értetődően jár a bármilyen galád legyőzötteknek –, nos kegyelem az nincs. Ez a Monte Cristo se nem gróf, se nem szent. Kíméletlen harcos. De azért szeretjük. Végül is ebben-abban emlékeztet arra a csodálatos férfire, akit az óvodai diafilmekből megismerhettünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2588