KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyéniség

Máté J. György

 

A csehszlovák film rendezője valószínűleg válaszút elé került. Hogyan ábrázolja a társadalmi visszásságokat, a protekció világát és mindazt, ami ebből következik? Tragikusan, tragikus iróniával? Vagy csináljon kabarétréfát, burleszkelemekkel? Otakar Fuka, a rendező egyik irányba sem tudott határozott lépéseket tenni, bizonytalankodásával azt érte el, hogy filmjét nem lehet komolyan venni. Ezért is lett az Egyéniség felemás, kissé erőltetett átlagalkotás, amelyben mindenből túl sok van. Túl sok az egyetemi felvételi panama, és a magát becsületesnek tudó főhős (aki sejthetően filozófiát ad elő a bölcsészkaron) túl sokat moralizál a katedrán. Frázisos etikai példáit a saját életéből veszi (túl sok „életszag”). Az elvált szülők közt ingázó egyetemista lány, amikor a rádióban meghallja a legújabb cseh slágert, túl nagy hévvel csapkodja a térdét. Barátnője túlságosan szerelmes a moralizálgató főszereplőbe (túl sok kacsintás, túl sok olvatag mosoly). És így tovább.

Az egyenletesen közepes színvonalú Egyéniség végül is azt sugallja: ne vegyük komolyan az embert mélyen érintő problémákat, a „társadalmi csapdákat”, a végén úgyis mindig minden rendbe jön. Nem dőlünk be neki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5836