KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az amerikai kísérletifilm történetéből

Bankár és költő

Antal István

 

A későbbi Ian Hugo, még Hugh P. Guiler nevű kisgyerekként olyan házban nevelkedett Puerto-Ricóban, amelyet jó magasra építettek, nehogy a kíváncsi természetű tengeri rákok inváziót indítsanak ellene. Sajnos, nem sikerült százszázalékos bizonysággal meggyőződnöm arról, hogy Guilerék háza cölöpökön állt-e vagy sem, de teljes szívvel reménykedem abban, hogy igen. Tudniillik leggyönyörűbb filmje, az 1961 és 1971 közötti tíz évben készített A gondola szeme (The gondola Eye) láttán arra gondoltam, hogy annak nézői síkja azért fekszik olyan alacsonyan, mert a 63 éves művész Velencében járván, ösztönösen kipróbálta, milyen érzés lehet azt a világot legalulról, a víz szintjéről vagy a talajszintről nézni. A mi szemünk a gondolaszem a filmben, mi nézzük végig Velencét alulnézetből, a gondola fenekére dobott kamerával, egész agyunk, „világunk képe” hánykolódik a hullámok és a széljárás szeszélye szerint a világ legszebb kanálisain. Talán nem mellékes, ha megemlítem, hogy a modern kommerszfilm A nagy Gatsbyben (rendezte: Jack Clayton) használta ki legteljesebben ezt a hatást, amikor a nagypolgári szobabelsők parkettáján tartott kamera optikája előtt irreális könnyedséggel kezdett lebegni a pasztellszínű világ, különösen a hölgyek budoárja.

Az 1950 és 1979 között 14 filmet készítő Hugo századunk kultúrtöténetének rendkívüli figurája. Tehetséges és dúsgazdag, független ember és független filmes, ezüstmetszetek és nyomatok alkotója, egyébként sikeres bankár, költő és pénzügyi konferenciák szónoka, Amerikából elvágyódó amerikai, mecénás és művész, önmagát megvalósító férfi és a magát naplóiban „szűzkurvának” nevező Anaïs Nin férje, Henry Miller potenciális szerelmi ellenfele és művészi támogatója, a világ egyik fele számára Hugh P. Guiller, a „másképp élők” között pedig Ian Hugo. Gondolkodásmódja a Freud és Jung utáni pszichoanalitikai iskolák képviselőivel rokon, művészeti szemlélete pedig a szürrealizmus után is érintetlen szürrealitással; a barbár vallások és rituálék, az örökmozgó művészeti mobilok, a talmiság határain még éppen innen csillogó üveg- és ásványszobrászat, a fényjátékok és mozgásművészetek, a jazz, a korai elektronikus zene tapasztalataiból eredeztethető. Olyan mozgalmakból, amelyek a fogalmakon túli világokat célozták meg. Filmes mesterei a cseh-osztrákból amerikaivá lett Sasha Hammid, akitől, akárcsak korábban Maya Deren, nem csupán technikai leckéket kapott, hanem azt a tudást is, hogy saját hibáinak vállalásával valósíthatja meg személyes filmnyelvét, és Len Lye, akivel nemcsak az Atlantisz harangjaiban dolgozott együtt, de aki maszkolási és színeffektek iránti érzékenységét is pallérozta, sőt, mobilszobrászként is hatott rá. Hugo legfontosabb társa azonban Anais Nin volt.

1986-ban részt vettem a halála első évfordulóján rendezett vetítéseken a New York-i Museum of Modern Art-ban. Végignéztem filmjeit, és nyilvánvalóvá vált, hogy Hugo sokak számára megközelíthetetlen, más típusú pszichés szférában élt. Saját törvényei szerint.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/10 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4216