KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Jancsó Miklós amerikai naplójából

Jancsó Miklós

Jancsó Miklós az amerikai Harvard egyetem Carpenter Centerében vendégprofesszor, a Visual and Enviroment fakultáson második éve tanít filmrendezést. Egyetemi élményeiről folyamatosan készít feljegyzéseket, melyekből részleteket közlünk.

 

Kvíz

 

Maurizio Velez Domínguez nagyon szép filmet csinált. Őszintén dicsérem. Mondom – és nem csak azért mert kolumbiai –, hogy érezni benne a spanyol–amerikai hagyományt, hogy ott van mögötte a nagy kortárs irodalom stb, stb. Még fokozom. Buñueli film.

Maurizio még sose látott Buñuel-filmet.

Az „osztály” ifjú titánja, Darren megszólal: „Ki az a Buñuel?” Nem szemtelenkedik, tényleg nem hallott róla.

Baj?

Darren nagyszerű filmeket csinál.

Talán nem kell mindent tudni, mindent ismerni.

Zseninek születni kell. Talán a filmcsinálásban is.

 

 

Töltőtoll

 

Az „osztály”-nak, ifjú kollegáimnak Alexandre Astruc-öt, az új hullám egyik atyját idézem. Akkor lesz igazán film a film, ha úgy, olyan könnyedén használjuk majd a kamerát, ahogy az író a töltőtollat.

– De én mit csináljak? Nekem csöpög a tollam.

Csak bon mot volt. Nyáron kezdi forgatni első játékfilmjét. Érdekes a forgatókönyve.

Persze a film ettől még lehet „csöpögős”.

 

 

Mezítláb

 

Julie sose hord harisnyát. Egyszer, télen mégis volt rajta zokni. Húsz fokos hideg volt (Celsius). Akkor is föltette a lábát az asztalra, cipő nélkül, ahogyan szokta. Aztán melege lehetett, mert egyszercsak látom, hogy mezítláb van.

Az ilyesmiért nem szól az ember. Minek? Ben is, Peter is enni szokott az „órán”. Mindketten nagyon soványak, csak egyenek. Inni mindenki iszik. Colát. Az automata ott áll a sarokban.

Jednek a tél vége felé kezdett jól menni. Szerződtették segédoperatőrnek. Mindig két karton sörösdobozzal jelent meg. És egy hektó popcornnal.

Melissa tejet hoz és papírpoharakat. Diákmenzán dolgozik, élelemért. Ott nem számít, ha egy gallon tejjel kevesebb van.

Szóval így volt ez náluk mindig, és az ilyesmiért nem szól az ember. Minek? Természetes dolog. Bevett, elfogadott, kanonizált.

És Julie-nak csinos lába van. Ha kedve vagy melege van, mutogassa csak meztelenül.

Sose gondolkodtam a dolog társadalmi, filozófiai mélységén. Meg aztán vendég vagyok, idegen. Mit tudom én, minek van itt évszázados hagyománya. Talán a Zarándok Atyák mezítláb érkeztek a Mayflowerrel.

Meglátogat minket Michael. Neve és Woodstock-filmje mitikus-mágikus volt az én nemzedékem számára. Annak idején. Hány éve is? Megtiszteltetés, hogy kezet foghatok vele.

Michael a két lábon járó hatvanas évek. Fiús az alakja, lobog a haja, ég a szeme, szenvedélyes a hangja. Trikóján felirat: Republic Earth.

Leül hatalmas asztalunk mellé. Ránéz Julie meztelen lábára.

– Szép lábad van – mondja. – Miért nem vetkőzöl le teljesen?

Julie elpirul. Kedves, szerény lány. Talán félénk is egy kicsit. Jed azt állítja róla, hogy szűz. De az ilyesmi nem is igazán téma, mindenki az, ami. A homoszexuális diákoknak harcos szervezeteik vannak. Az AIDS-eseknek is. Bevett dolog, elfogadott.

– Nehogy levetkőzz – folytatja Michael –, nem is mernél, meg nem is lehet, csak azt lehet csinálni, amit lehet. Ami a határon belül van. Meztelen melled kívül esik. Botrány. És a botrányokat ma nem viseli el az emberiség. A fehér emberiség. És. nem is bocsátja meg. Tíz év múlva, majd ha sikered lesz, elfelejtik a meztelen lábadat. A melledet nem felejtenék el. Neked pedig be kell illeszkedned az emberek mai világába.

Michael hangja gúnyosan keserű. Aztán folytatja. A társadalomról, a világról beszél. Úgy, ahogy manapság nem szokás beszélni.

Az „osztály” csendben, döbbenten hallgatja. Lassan lelkesedni kezd. Ahogy mondani szokás, „átforrósodik a levegő”. A végén zúg a taps.

És felcsattan a nagy-nagy nevetés, amikor Michael elkiáltja ironikus jelmondatát: „Világ konzervatívjai, egyesüljetek!”

– Milyen terveid vannak, Michael? – kérdezem.

– Megyek az Öbölbe. Filmet csinálok.

Úgy hallottam, hogy a harcoló csapatok egyesített parancsnoksága nem támogatta a filmtervét.

Mégis abban reménykedem, téves volt a hír, és forgathatott. Az ő szemére újra szüksége van a világnak.

 

 

Hollywood

 

Véletlenül találkoztam az utcán Bennel. A sötétkék blézerében volt. Azt hordta a búcsúestén is. Komolyodik.

Készülődik az utazásra. Végleg elmegy. Végzett. A zsebében Harvard-diploma van. Mit kezd vele? Nem tudja. Hová megy? Nyugatra, mint az ősök. Mit fog csinálni? Nem tudja. Művészkedni fog? Nem biztos.

Tehetséges fotós. A filmjei nagyon kedvesek. Az is, amit mond velük. Meg ahogyan csinálja, olyanok, mint ő maga.

– Hát elmész? Nem látlak többé.

– Igen.

– Valószínűleg sose látlak többé.

– Igen. Valószínűleg soha többé.

Megmutatta azt a filmet, amelyet saját magáról készített. Önportré. Ugyanígy búcsúzik az apjától is.

Kemény az itteni élet, nem túri az érzelmességet. Az érzelmesség terhes. És hazug. Nincs is rá szükség. Itt nincs rá szükség.

Mesélem G-nek.

Nevet.

– Hát hogyan vonhatsz le ilyen konklúziót – mondja –, ha így lenne, minden második hollywoodi film megbukna.

 

 

Nevek

 

A nevedet spellingelni kell. Aztán azt is meg kell mondani, hogyan ejtik ki. Ha fontos a kiejtőnek, megjegyzi.

Csöngetnek. Fiatal postás. Lakástulajdonosunk éppen itt van, ő megy ajtót nyitni. Jó érzékkel, mert a küldeményt őneki címezték. A postás megszólítja, aztán zavarba jön. „Bocsánatot kérek, ha rosszul ejtettem ki a nevét” – mondja. „Nem úgy kell ejteni, ahogy írva van. Meglepődött, mi?” – mondja Ron.

Az „osztályéban valamit adminisztrálni kell. A táblára Sarah írja fel a neveket. Jennie, Ben, Darren tiltakozik. Módosítani kell. A szüleik másként örökítették rájuk.

Jó néhány évvel ezelőtt N.Y.-i szállodámba feljött egy csinos lány. Egy pakkal. A bátyja küldte, mert ő maga nem jöhetett. Tudományos dolgozatát védte az egyetemen. Pont azt, amit nekem küldött. Dedikálta is. Elolvastam a tannulmányt. A Sirokkó című filmet elemzi. Na, nem az egészet, csak az egyik tízperces beállítást. A struktúráját. Hogy melyik színész mikor lép a gép elé. Hányszor. És hányszor fordul jobbra és hányszor balra. Stb., stb. Nehezen, szótározva jutottam a végére. Kétszáz oldal volt. Számoltam benne a nevemet. Hogy hányszor írta le. Százötvennél abbahagytam. Egyszer se tévesztette el, mindig így volt írva: JANSCO.

Nekünk, távolról jöttéknek igazán mindegy, hogy írnak le. A telefonkönyvben JANOSO vagyok. Érthető. Boston környékén sok a hispanic.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/10 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4210