KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Temessy Hédi (1925–2001)
• (X) : Filmkalauz

• Schubert Gusztáv: Virtuális gyermekkor Játék és erőszak
• Muhi Klára: A képernyő gyermekei Beszélgetés a tizenévesekről
• Mérő László: Matt Védőbeszéd a videójátékokért
• Wostry Ferenc: Dao, a kard Wuxia klasszikusok
• Vágvölgyi B. András: Vakvívók Wuxia és csambara
• Varró Attila: Törvényszegés Tabu
FESZTIVÁL
• Csantavéri Júlia: Szia, jól vagy? Spanyol filmhét
• N. N.: Goya-díj (1989–2000)
• Tanner Gábor: Filmtörvény Spanyolországban
• Bikácsy Gergely: Sonka, csecs, telihold Bigas Luna színeváltozásai
• N. N.: Bigas Luna filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Pipet Huszárik bolyongásai
• Horeczky Krisztina: Éjféli maraton Beszélgetés Ladányi Andreával
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: A tétnélküli játék képe Mediawave
• N. N.: Mediawave 2001 – díjak
• Sipos Júlia: Menekülés a rövidfilmbe Egy filmfesztivál anatómiája
TELEVÍZÓ
• Kriston László: A televízió utolsó mágusa Robert Halmi
• N. N.: Robert Halmi filmjei
• Kelecsényi László: Honvágytévé Filmmúzeum csatorna
KRITIKA
• Báron György: Umcá, umcá, umcáccá… Tündérdomb
• Stőhr Lóránt: Vigyori Citromfej
• Hungler Tímea: Rossz doktor Hannibal
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Shrek
• Harmat György: Addig jár a korsó a kútra...
• Nevelős Zoltán: A harcos és a hercegnő
• Kovács Marcell: A múmia visszatér
• Ardai Zoltán: A leskelődő
• Köves Gábor: A csábítás elmélete
• Mátyás Péter: Sebhelyek
• Tamás Amaryllis: A test
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ötven másodperc

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hannibal

Rossz doktor

Hungler Tímea

Ha kedves az életed, sohase vacsorázz együtt a pszichiátereddel.

 

Jó néhány azonosítatlan holttestet, grasszáló sorozatgyilkost tart nyilván azóta az FBI, hogy mindannyiunk kedvenc kannibáljáról, Hannibal Lecter doktorról utoljára hírt kaptunk.

A rossz doktor pályafutását Thomas Harris A vörös sárkány című bestsellerének karaktereként kezdte, az évek folyamán kultikus irodalmi figurává nőtte ki magát. A vásznon először Michael Mann Embervadász című filmjében a gonosz Fogtündér mestereként jelent meg, majd életrevalóságát bizonyítandó felküzdötte magát az első vonalba: A bárányok hallgatnak című könyvben és a belőle készült filmben már abszolút főszereplő, emblematikus figurájának megteremtésben az őt megformáló Anthony Hopkinsnak is komoly feladat jutott.

A „bárányok” karámnyi Oscarja után Hannibal-klubok alakultak, internetes fórumokon tárgyalta ki a nagyérdemű a doktor rémtetteit, kifinomult jellemét, és türelmetlenül várta a folytatást, a Hannibalt, melyet íróként ugyancsak Harris jegyzett. A könyv megjelenése és a készülődő forgatókönyv azonban nem aratott osztatlan sikert – a második részben a Szörnyeteg mellett a Szépség szerepét alakító Jodie Foster és a rendező, Jonathan Demme kifejezetten elégedetlen volt az eredménnyel, így a harmadik részben Clarice Starling FBI nyomozó kisasszony szerepében már Julianne Moore-t láthatjuk, a rendezés felelőségét pedig egy sokat próbált fejvadász, Ridley Scott vállalta magára.

És hogy miben más az új rész az előző kettőhöz képest?

Az Embervadász és a Bárányok hallgatnak nem csupán Hannibal Lecter figuráját tette halhatatlanná, de komoly szerepet játszott abban is, hogy egy filmes zsáner, a sorozatgyilkos-mozi befolyása megszilárduljon. Az új rész, bár főszereplője ugyancsak serial killer, mellőzi a műfaj klasszikusainak cselekménybonyolítását: sem rejtélyes körülmények között elhalálozott áldozatok, sem a rejtélyt kibogozó szuperzsaru és az ádáz gonosztevő szellemi párharca nem szerepel benne; a film inkább klasszikus akciómozi, horrorral dúsítva – emberevészet, kizsigerelés, és a nézőre már önmagában frászt hozó, a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Gary Oldman annak a Mason Vergernek a szerepében, aki Lecter doktor analizáló hajlamait egyedüliként élte túl.

Ridley Scott nem restell saját életművéből meríteni – a hatásosan fotózott templombelsők és piacterek, az izgalmas tömegjelenetek egyértelműen a Szárnyas fejvadász hatását mutatják, a filmes adaptáció azonban jelentősen módosít a Harris-regény befejezésén – míg ott kissé giccsbe hajló módon a Szörnyeteg nem csupán a gasztronómiai élvezetekbe vezetve be a Szépséget, elnyeri annak kezét, a filmbeli Clarice Starlingon diadalmaskodik az FBI-morál: egy percig sem feledi, hogy a legveszélyesebb bűnözők egyikét üldözi.

Vajon mivel képes levenni a lábáról az egyszerű földi halandót Hannibal Lecter, kérdezhetjük joggal, ha a darabolásokat, kibelezéseket, műgonddal végzett kannibalizmusát csupán kisebb jellembeli fogyatékosságaként tartjuk számon, melyek árnyékot sem vetnek érdemeire?

A doktor igazi stílusos, régimódi psycho, mellette utódja, Patrick Bateman átlagos kis pszichopatának tűnik, a felesleg bűvöletében élő yuppie-nak, aki mindent kipróbál, mert mindent kipróbálhat. Lecter azonban a libertinusok leszármazottja, rafináltan perverz tudásszomj hajtja – legyen szó kiváló borokról, gasztronómiai különlegességekről, festészetről vagy orvostudományról, mindenben a szuperlatívuszok híve; mester, akitől, mi tanítványok Clarice Starlinggal az élen „csak” tanulhatunk.

Miért is ne hívhatná ez az nietzsche-i Übermensch tetemre a Jóistent, dönthetne életről és halálról, ha már ízlésben, tapasztalatokban és tudásban ilyen magasan áll embertársai felett?

Ridley Scott azzal, hogy filmjében változtat a könyv befejezésen (nem árulom el a végkifejletet), úgy tűnik, nem csupán egy lehetséges folytatás esélyét csillantotta meg, de a történet kissé megborult erkölcsi egyensúlyát is igyekezett helyreállítani.

Más kérdés, hogy az Übermensch hatására a néző nem jutott-e régen túl jón és rosszon?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3379