KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A császár és a gyilkos

Ha volnának is hadimasinériák

Karátson Gábor

Az Isten veled, ágyasom! rendezője ezúttal amerikaias ízű filmet forgatott a Kínát egyesítő Első Felséges Úrról.

 

Álmomban azt kívántam: ha megint egyszer végig kell majd néznem egy kínai történelmi filmet, bárcsak szólna az Konfuciusról! Ezennel fölajánlom az ötletet a kínai rendezőknek. A forgatókönyv szinte készen áll: K'ung mester élete, főleg, ahogy a lung jüben, Konfucius Beszélgetéseiben kirajzolódik, de más, apokrif forrásokban is, például a Csuang-ce könyvben, tele van elbűvölő történetekkel; számtalan szellemes, költői, mélyértelmű és gyakorlatias mondása maradt ránk. S ott van a tanítványok arcképcsarnoka, ezek a hol szívhezszólóan kedves, hol heroikus, hol szorgalmas és kissé szűklátókörű alakok, s a máshonnan is ismerős tanítványtípus, aki soha semmit nem ért. Kínának Konfuciussal volna mit mondania a világnak! Jaspers a négy nagy körébe sorolja: Szókratész, Buddha, Konfucius, Jézus; főleg Buddhához és Jézushoz képest a hasonlóság és különbözés annyira frappáns (hisz' még a legendás elem sem hiányzik Konfucius élettörténetéből), egy nagy rendező kezén az ilyen film nem csupán világsiker, igazi klasszikus lehetne.

Ez persze az álom, a „beszéljünk valami másról” jegyében. Valójában már megint egy C'in Si-huang-ti-filmet kell végignéznünk, ezúttal a tehetséges Chen Kaige rendezésében (egy korábbi filmje, az Isten veled, ágyasom!, 1993, nálunk is megérdemelt sikert aratott). Mostani, bestseller ízű, meglehetősen amerikaias filmje művészi szempontból szinte érdektelen; annál több gondolkodni valót ad, mondjuk így, a pszichoanalízis számára.

Nem hiába emlegettem ugyanis Konfuciust. Konfucius (i. e. 551–479) is megalapított egy birodalmat, a szellem birodalmát, néhány száz évvel korábban, mint Kína politikai egyesítője, a Kr. e. 221-ben trónjára lépő, a Mester tanítását mindvégig halálos ellenségének tekintő C'in Si-huang-ti, a C'inből Származó Első Felséges Úr. A konfuciánizmust nem sikerült kiirtani, a végül is rövid életűnek bizonyuló C'in-dinasztia bukása után újra éledt, s mintegy kétezer évig a legfőbb kínai tanítás maradt; ugyanakkor Kína az Égalatti C'in bukása után is azért már egyesítve maradt. Ha kissé kiélezetten fogalmazunk, a történelmi Kína e két, egymástól mindenben különböző ember közös művének tekinthető.

C'in Si-huang-ti Kína torkán akadt. A magam részéről szinte gyűlölöm az Első Felséges Urat; ebben csak a kínai klasszicizmust követem, amely holta után kiátkozta őt, és – szerintem joggal – Legfőbb Mumusnak állította be. A szerénykedő közbevetés, „de én nem vagyok kínai”, csak azzal a kiegészítéssel volna érvényes, „nem vagyok mai kínai”; a maoizmus rehabilitálta a Szörnyű Császárt; hajlamos vagyok a maoizmusban az ő reinkarnációját látni.

Eleve kérdés, mennyire nagyszerű dolog a Birodalom Egyesítése. Ezt mi sem tudjuk. Mennyire kell örülnünk, így utólag, Itália vagy pláne Németország egyesítésének? Jó volt ez nekünk? Történelmietlennek szokták nevezni a kérdést; de ilyen értelemben az egyesítések „eredmény”-ként való tárgyalása is történelmietlen. Goethe és Schiller a kis Weimarban éltek, és kis országokban éltek Konfucius és Lao-ce is, a kínai kultúra legnagyobbjai, az Egyesítés Előtti Boldog Időkben.

Lao-cénak, a Tao te king 80 tanúsága szerint, éppenséggel a kicsiny ország volt az ideálja:

 

kicsiny ország kicsi nép

s ha volnának is hadimasinériák

tízszerte százszorta nagyobb hatásfokúak

ne használja fel senki se őket

tanítsd a népet félni a halált

s hogy senki ne vándoroljon a messzeségbe

ha van is már csónak, kocsi

mért kéne

utazni

ha van is vértjük fegyverük

minek

mutogatni

vezesd a népet vissza

a csomóíráshoz

éljenek azzal

édes az étkük

szép a ruhájuk

csupa béke a házuk

vidám minden szokásuk

egyik országból a másikba látni

mindenki szomszéd

áthallatszik a kakaskukorékolás, a kutyaugatás

de úgy száll le rájuk az öregség a halál

hogy meg se látogatták soha egymást

 

s ha Konfucius nem mondott is olyasmit, „az én országom nem e világból való” (ilyesmit egy kínai soha nem mondana), az ő kis országa („elképzelek egy kis országot”) sem volt azonos semmiféle hatalmi központtal (bár megpróbálta megvalósítani elveit, sikertelenül, Lu államában).

Ez is Kína, de ennek a Kínának a filmben nyomát se látni. Nem látjuk benne azokat a konfuciánus tudósokat sem, akiket elevenen elástak, mert megpróbálták megmenteni a klasszikusokat. Annál több hadimasinériát látunk, tízszerte százszorta nagyobb hatásfokúakat, működés közben. Mindjárt a nyitóképekben ott láthatjuk a kínai néphadsereget – III. századi változatában: a harciszekerek dübörgése kétségkívül lenyűgöző. Vérontást, felvonuló hadseregeket, ostromgépeket a továbbiakban is láthatunk eleget, hatásuk azonban egyre gyengül, nemcsak az ismétlődések miatt, hanem mert a rendező maga is kissé unja a dolgot. Népirtásokat végigélni rohadt dolog, a vetítővásznon azonban ettől még nem kél életre a szenvedés.

Sztálinról, Hitlerről sem készült, tudtommal, érdekes lélekrajzú film; a diktátorok benső élete valószínűleg tényleg nem érdekes. Mondhatni, kár; a szenvedés ilyen óceánjainak az ember mégiscsak szeretné valamiféle értelmét látni. Lehetne is valamit talán találni, egy szinttel magasabbra emelkedve vagy mélyebbre szállva; de ilyesmire itt nem kerül sor. A császár ifjúkori szerelme (mért éppen ő? amúgy gyönyörű lány, igazi jádearc) fölveti ugyan a kérdést, talán helyes egyetlen nagy, habárha véres hódító háborúval a sok kis királyságot egyesíteni, hogy azután beköszöntsön az örök béke; ezt a hitét a sok borzalom láttán elveszíti; a film végén egy kínai nyelvű vörös farok mégis megdicséri az addig már többször gyilkosnak és gonosztevőnek nevezett uralkodót mint Kína egyesítőjét.

A rendezőnek sejtelme sincs, mit gondoljon a birodalomalapításnak erről a szörnyű idejéről, s ez a kínai hatalmi konstellációban nem is lehet másként; az ilyen kérdésekről való szabad gondolkodás föltehetőleg a mai Kínában sem képzelhető el. A lemészárlásukra váró csaobeli gyerekek iszapszürke tömege talán a közelmúlt koncentrációs táborainak képét akarja, titkon, fölidézni; még az sem elképzelhetetlen, hogy Csao, mondjuk, Tibetet; de aztán, mondanom se kell, ebből sem lesz semmi. A fő párhuzam az Első Felséges Úr és Mao elnök között, a klasszikus kínai kultúra megsemmisítésére törő szándék említetlen marad. Mi sem tudtuk még lenyelni Hitler és Sztálin gombócát (és van itt még valami, amit csak halkan említek, a „globalizáció”, amely az Első Felséges Úr szabványosító elképzeléseire meglehetősen emlékeztet); de abban azért van valami megrendítő, ha egy antik uralkodót nem sikerül még ma sem „hova tenni” (mintha, mondjuk, mi még mindig Caligulával volnánk megakadva).

Azt azért nem gondolom, hogy mi annyival előbbre tartanánk. Nekünk is vannak kulcsra zárt szekrényeink, csontvázakkal bennük; és mi talán nem foglalkozunk velük. De ez a film csak erősíteni fogja a despotikus Kínáról szóló, kiirthatatlan szimplifikációt. „Kína” ugyanúgy az emberi nem közös tudattalanjához tartozik, mint „Itália” vagy „Németország”; muszáj volna, előbb-utóbb, ezekkel a kérdésekkel valamit kezdeni, különben olyan infantilizmusokig jutunk, mint a filmbeli C'in Si-huang-ti „jellemrajza” (amely ugyanis: nincs). Csao teljes lakosságának kiirtása után a császár, anyjának egy rossz szavától, sírva fakad; majd kisvártatva a messzeségbe réved, s rájön, neki mégis nagy uralkodónak kell lennie. Nem zavarna ez engem, ha a dolgok nem így folynának a valóságban is. (Emlékszem ennek a lélektani mozzanatnak egy fölülmúlhatatlan megjelenítésére, de az dokumentumfilm volt, nem játékfilm: Adolf Hitler, közvetlenül a vég előtt, a frissiben besorozott tizennégy éves gyerekek haját simogatja, és közben látszik az arcán az ő nagy magánya. Nincs az az ördögi rendező, aki ezt így össze tudta volna hozni.)

Még egyszer mondom, Konfuciusról azt a filmet meg kéne csinálni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2839