KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A filmvászon ördöge

Passio diabolica

Beregi Tamás

Az Ördögöt az Isten is akcióhősnek teremtette. A mozgóképek világában a Romlás fejedelménél az előny.

 

Invocatio

 

A középkori látomásos irodalom egyik legkedveltebb motívuma a pokolra szállás, az álomba szenderült testből alvilági túrára induló lélek kalandjainak elbeszélése volt. A túlvilági idegenvezető által kalauzolt halandó útjának csúcsán – pontosabban mélypontján – a pokol fejedelmével és a legszörnyűbb kínokra ítélt elkárhozottakkal szembesült: ez a motívum zárta le például a XI. századi ír szerzetes, Tongdal vagy éppen Dante Alighieri alvilági útját.

A látomásos művek és az abból táplálkozó pre-romantikus, romantikus „ördög-regények” egy jelentős hányada azonban nem a lélek alászállásáról, hanem épphogy Lucifer evilági látogatásairól szól. Ezekben a történetekben a Sátán serege által sanyargatott aszkéták (például Remete Szent Antal) a kísértésnek ellenálló, ezért felmagasztosuló lélek, az Ördöggel szövetséget kötő hősök (Don Juan vagy Faust) a kísértésnek ellenállni nem tudó, s ezért elbukó bűnös test szimbólumaivá váltak.

A tömegfilm sokkal jobban vonzódik a Szent Antal–Faust pólus közé szorítható, evilági környezetben játszódó sátán-történetekhez, mint az orfeuszi-dantei mitikus alászállásokhoz: a diabolikus horrorfilmekben a lélek és a test megmérettetésének színtere egy-két kivételtől (például a Hellraiser filmek) eltekintve nem az árnyékok birodalma, hanem az evilág, így a pokol befogadó, várakozó közegből cselekvő, behatoló princípiummá vedlik át.

A pokolra alászálló utazó és az evilágba felemelkedő Sátán motivációi és céljai ellentétesek. Az aláereszkedő utazó fél az ismeretlentől, mert az ismeretlen az ördögi: ezért körökre, bugyrokra osztja a poklot, skolasztikus mániákussággal rendszerez, tipologizál. A felemelkedő Sátán fél az ismerttől, mert az ismert az isteni: ezért széttöri, fragmentumokra bontja az evilági morált, és démonikus mániákussággal rombol, dekonstruál. A középkori utazó azért száll alá a pokolra, hogy rendet teremtsen a káoszban. A Sátán azért jön közénk, hogy káoszt vigyen a rendbe. Az utazó nem ismeri a poklot, ezért próbálja domesztikálni. Az Ördög jól ismeri a világunkat, ezért igyekszik bestializálni.

 

 

Excitatio Diaboli

 

A Sátán különféle fizikai, illetve spirituális csatornákon keresztül lép be a világunkba. A pokol kapuját gyakran valamilyen ősi, kultikus tárgy és az ahhoz kapcsolódó rítus nyitja meg. Sam Raimi klasszikus remekművében, a Gonosz halottak 1–2.-ben az ősidőkben vérrel írt Halottak Könyve, a Necronomikon szabadítja rá a Gonoszt a világra. A könyvre egy középkorkutató bukkan rá, elviszi egy erdei házikóba, ahol magnóra mondja fonetikus kiejtéssel a démonikus szöveget; a sok-sok év elteltével házikóban nyaraló tinédzser-társaság a kazetta lejátszásával életre kelti az erdő gonosz szellemét. Míg itt a helyesen végrehajtott rítus aktiválta a pokol erőit, addig a trilógia harmadik részében, a Holtak seregében épp a szabálytalanul végrehajtott szertartás okozza a galibát: a főhős elfelejti a Necronomikont visszaparancsoló varázsigéket, ezért éled fel a halál armadája.

A Hellraiser 1–2-ben egy ősi doboz, egyfajta diabolikus Rubik-kocka a Pokol kapujának a kulcsa: az első részben egy expedíciós katonatiszt, a másodikban egy parafenomén képességekkel rendelkező kislány hozza működésbe a kockát, s nyitja meg ezzel a pokol kapuit. A Démonjátékban egy Ouija nevű spiritiszta betűjáték, a Carpenter rendezte Sötétség fejedelmében egy több ezer éves, zöld folyadékot tartalmazó tégely ébreszti fel az alvilág urát. A Boszorkánymester második részében hat, egykor a druidák birtokában volt kő idézi elő a pokol kapuját megnyitó Armageddont, a Templomban egy túlbuzgó könyvtáros talál rá arra a pergamenre, amely elvezeti őt a boszorkánytemető fölé emelt templom sátáni rúnakövéhez; az Amityville-ben a néhai mágus tulajdonában lévő, majd a műkedvelő apa által megvásárolt óra alakítja pokollá a békés családi miliőt.

A tárgyak meseszerűvé teszik a horrort, hiszen fizikailag determinálják a természetfölötti erők létezését és működését. Igazi rettenetet azok a rémfilmek válthatnak csak ki, ahol a Sátán spirituális úton lép a világba, azaz egyfajta diabolikus angyali üdvözlet révén termékenyíti és szállja meg áldozatát.

Az isteni eredetű angyali üdvözlet felszenteli a kiválasztottat. A sátáni meggyalázza. Mindkét erő tiszta, szűzi lelket keres fészkéül, de míg az első Isten szentélyévé, addig a második a dögvész poklává változtatja azt. Az égből jövő angyali üdvözlet pillanata a vallásos áhítat extázisa, mert az megnyitja a lélek Istenhez vezető útját; sátáni eredetűé a rémálom, vagy rémálomszerű révület, mert az a pokol kapuit tárja fel. Így költözik, a lidércnyomásos álmokon keresztül a Sátán az Ördögűző Regan McNeiljébe, így termékenyíti meg Lucifer a Polanski rendezte Rosemary gyermeke címszereplőnőjét, és így „udvarol”, rémálmok segítségével, Gabriel Byrne az Ítéletnap Christine Betlehemjének.

Az álom az egyik legtradicionálisabb kapcsolatteremtő csatorna evilág és túlvilág között, de a diabolikus ikonográfia hasonlóan ősi kelléke a tükör is. Luxuria, azaz Hiúság középkori ábrázolásain gyakran felbukkan az Ördög, amint hátsó felét mutatja a tükörben a szépítkező nőszemélynek. A tükör kedvelt médium a horrorfilmekben is – a Sötétség fejedelmében például egy hatalmas tükrön keresztül kell felhúznia a kiválasztottnak a pokolból az árnyak urát. Hasonló közvetítő szerepe van a fényképnek is: az Ómen fotográfusa döbbenten veszi észre, hogy az általa készített fényképeken elmosódott jelek formájában negatív stigmák bukkannak fel, melyek előrejelzik az Antikrisztus áldozatainak halálát: a magát felakasztó lány nyakában egy hurok, a lehulló villámhárító által felnyársalt pap testében egy lándzsaszerű rúd, az önmagáról készített fotón pedig egy nyakát elmetsző vonal látható.

A világunkba belépő Lucifer, amennyiben szerényebb, és a manufaktúrás tömegtermelés helyett inkább a minőségi munkát részesíti előnyben, megelégszik néhány megrontandó lélekkel, elpusztítandó testtel. A pokol urát azonban általában mégiscsak a világuralom vágya hajtja, hiszen képtelen elfeledni a rajta esett ősi sérelmeket. A Sátán terjedésének primitívebb formája a fizikai kontaktus: az Ördög ez esetben igazi zombi-gyáros. A Letaszítva című filmben elég egy érintés, és Azazel démon máris beköltözik az illető lelkébe; a Sötétség fejedelmében az ősi tégelyből kiszivárgó zöld folyadék spricceli tele az embereket, így szaporodik a Sátán serege. A Gonosz halottak 1-ben az éjszaka gyanútlanul kóborló lányt az erdő egy hatalmas fallikus faág formájában szabályosan megerőszakolja; a zombi-lány rászabadítja a poklot az egész társaságra: elég egy harapás, egy aprócska seb, az illető máris élőhalottá változik. A trilógia harmadik részében, a Holtak seregében egy egészen különös jelenetet láthatunk: a pokol által megfertőzött főhős saját testéből sarjad ki önmaga ördögi énje.

Lucifer persze manapság már sokkal felvilágosultabb, elveti a szaporodás ősnemzéssel történő alantas formáit, és civilizáltabb, modernebb módszerekkel igyekszik hatalmába keríteni a világot. Az Ómen Antikrisztusa politikai babérokra tör: a Jelenések Könyve hétszarvú fenevadjának mintájára, ha nem is az óceánból, de a politika forrongó, nyugtalan tengeréből emelkedik ki, Babilon helyett pedig Rómát, azaz a bűnökkel terhes Közös Piac szimbólumát igyekszik ledönteni. Az Ördög ügyvédjében a Sátán a jogi szférán keresztül mételyezi meg a világot: az igazságszolgáltatás gépezetének korrumpálásával világméretű hálót sző magának, melyben mindenki fennakad, aki ellene lázad vagy éppen a segítségére lehet.

Az Antikrisztus politikai eredetével kapcsolatban különösen érdekes a The End Days névre keresztelt ultra-ortodox katolikus csoportosulás elmélete, mely a Sátán kommunista-protestáns gyökereit igyekszik bizonygatni. A számtalan dokumentummal „alátámasztott” tézis szerint az Ördög az 1940-es években egy szovjet kommunista ügynök (szám szerint az 1025-ös ügynök) képében már megpróbálta belülről megmételyezni a katolikus egyházat: a férfiú célja elérése érdekében papi pályára adta a fejét, s miután bámulatos karrierje csúcsán bejutott a vatikáni tanácsba, eretnek-protestáns eszméket próbált elterjeszteni, melyeket csak VI. Pál pápa erélyes közbeavatkozása semmisíthetett meg. Mindez azonban nem állíthatta meg a Sátánt, vallja a The End Days, és a szövetség 28 pontban részletesen feltárja az Antikrisztus közelgő színrelépésének forgatókönyvét: ez különféle eretnek eszmék elterjedésével, szentképek rombolásával és a liturgia lassú diabolizálásával fog elindulni, a pápagyilkossággal és az antipápa megválasztásával fog a csúcsára érni. A Jelenések könyvében szereplő ördögi számot, a 666-ot a The End Days egy mikrochippel azonosítja, melyet az Antikrisztus az emberek karjába fog beleplántáltatni, hogy aztán azon keresztül tökéletesen uralkodhasson alattvalói akarata fölött. A csoportosulás eszméit az Interneten hirdeti, de ugyancsak a világhálót választotta tézisei nyilvánosságra hozatalára és Lucifer seregének toborzására az egyik legnagyobb amerikai sátánista szövetség, a magyar származású (?!) Anton Sandor LaVey vezette Church of Satan.

 

 

Imagines Diaboli

 

A középkori képzeletvilág már-már beteges mániákussággal vonzódott a pokol témájához. A menny unalmas, fakó világával szemben az alvilág formákkal, színekkel teli kozmosz volt, s mint ilyen hálás témát szolgáltatott a szenvedni vágyó szentek, a morál zászlaját lándzsájukra tűzve harcba induló prédikátorok és a képzeletük szülte szörnyűségeket kőbe véső vagy vászonra vető képzőművészek számára. A katedrális portálok és a szárnyas oltárok kedvenc szereplője volt a lángüstökű Leviathán, amint tüzes trónján ülve, hatalmasra tátott szájjal falja a vasvillákkal és húskampókkal felfegyverkezett démonok által elébe terelt elkárhozottakat. A filmbéli Lucifer azonban úgy tűnik, valamilyen ősi paranoia és szégyenérzet folytán nem kedveli önmaga arcképét, ezért igazi valójában sose láthatjuk őt: ha felbukkan a mozivásznon, akkor fekete ruhás, kissé régimódi gentleman alakját ölti magára, akinek kétes származására csak néhány zavaró jel, például hosszú köröm, vörösen izzó szembogár (Robert DeNiro, Angyalszív), univerzális nyelvtudás (Al Pacino, Az ördög ügyvédje), a kifinomult úri és a visszatetszően obszcén viselkedés különös ötvözete (Jack Nicolson, Az eastwicki boszorkányok; Al Pacino, Az ördög ügyvédje; Gabriel Byrne, Ítéletnap) utal. Igazából azonban nem az efféle gentleman/vadállat megtestesülést kedveli legjobban a Sátán: sokkal jobban szeret mások bőrébe és lelkébe költözni.

Az ő igazi reszortja mégiscsak lélektranszfúzió.

Az Ördög által megszállt lélek és test rettentő, pokoli metamorfózison megy keresztül: így születik meg az emberi és sátáni, az evilági és a túlvilági princípium frigyéből a meghökkentő mutáns, a démon. A lélek lassan elsorvad, miként a test, amikor vámpír élősködik rajta: míg azonban a vámpír a vérünket szívja, addig a Sátán a lelket csapolja meg lassú adagokban. Drakula gróf bizony elbújhatna pokoli ura mellett, mert míg ő a nyakon keresztül fúr lukat a lélekig, addig Lucifer sokkal hatékonyabban dolgozik: ő a lélekkel kezdi, így jut el a testhez.

Miként az isteni megszállottság is a tiszta, gyom nélküli talajt keresi, úgy a Sátán elsődleges prédája is a szűzi lélek. A 18. angyalban Lucifer életre keltéséhez másfél tucat (azaz 6+6+6) gyermek testére van szükség, ezek közül fogja kiválasztani a pokol fejedelme a legtisztábbat, hogy aztán az ő angyalarcát öltse fel maszk gyanánt.

Míg az isteni megszállottság lényege a tisztaság szakralizálása, addig a sátáni megszállottság borzalma épp a szűziesség meggyalázásában rejlik. Nincs zavarba ejtőbb és rettenetesebb a megbecstelenített ártatlanságnál: minden idők talán legzseniálisabb horrorfilmjének, Friedkin Ördögűzőjének elementáris ereje is abban rejlik, hogy az Ördög egy gyermeki – azaz angyali – lélekbe költözik.

Az ördögi megszállott teste egyszemélyes pokollá alakul: szemébe az alvilág tüze költözik, felpuffadt, fehér bőrét Lucifer szöges korbácsai hasogatják, eltorzult hangjában az elveszett lelkek jajveszékelése és halálhörgése rémít. A megszállt lélek igazi passióra indul: a diabolikus angyali üdvözletnél már csak a diabolikus passió szörnyűbb.

Az isteni passió színtere a szent város stációkra osztott porondja. A sátáni passióé a fullasztó gyerekszoba és a bénult lázálmokat felidéző gyerekágy. Az isteni passió: rituális vándorlás. A sátáni: görcsös kín és dermedtség. Az isteni passió légies és fényes, mert a szenvedések útját olajfák szegélyezik, és az út fölé a kék mediterrán ég borul. A diabolikus passió klausztrofóbikus és fullasztó, mert a kínok helyszíne a falak és mennyezet közé préselt gyerekszoba, odakint pedig sötét éjszaka van és köd, semmi egyéb. Az isteni passió katartikus, mert a lélek megkínzott test fölötti győzelméről szól. Az ördögi passió ijesztő, mert a test meggyötört lélek fölötti uralmát meséli el. Az isteni passió a megtört test és magasra emelkedő lélek útja. Az ördögi passió a megtört léleké és a mélyre alászálló testé. Az isteni passió megtisztít és a mennybe emel. Az ördögi bemocskol és a pokol felé taszít. Az isteni passió a megváltás története. Az ördögi: a kárhozaté.

„Minden szent körül van valami ördögi. Ez a kísértés lényege” – hangzik el a kulcsmondat Az Ördög ügyvédjében. És valóban: a szakrális és a diabolikus sokszor megdöbbentően intenzív kapcsolatba kerül egymással. A középkori katedrális portálján ott tombolnak Lucifer faragott démonjai, mi több, pimasz módon felmásznak Isten szent lakhelyének falaira, gyámkövek, vízköpők formájában fintorognak a hívőkre. A kódexek szegélyein apró ördögök, lidércek táncolnak, obszcén viccekkel űznek gúnyt a papírra vetett szakrális szövegekből. A szent aszkéták legnagyobbjai szinte mindig az ördögi kísértés árnyában éltek: a legtalányosabb a pusztaságba vonult Remete Szent Antal története, akinek minden kollégájánál több sanyargatást kellett kiállnia Lucifer nyughatatlan szolgálóitól.

Az isteni és démoni szféra meghökkentő összekapcsolódását több filmben is megfigyelhetjük. Az Angyalok háborújában Gábriel arkangyal és a Sátán harcol egy nagy erejű démoni lélek fölötti uralomért: paradox módon Lucifer a jó és Gábriel a gonosz a filmben, mert míg előbbi a rendeltetési helyére, azaz a pokolba akarja letaszítani a kárhozott szellemet, addig az utóbbi a mennybe akarja emelni azt, hogy az ő segítségével valósíthassa meg hatalmi törekvéseit. Még ennél is különösebb a Stigmata, amelynek az az érdekessége, hogy egy eredendően isteni természetű megszállottságot ördögi formában ábrázol. Nyoma sincs itt a stigmákat viselő szentek boldog, kitárulkozó extázisának: a kiválasztott lány számára kínszenvedés, igazi pokoljárás a szent sebek megszerzésének folyamata, az isteni szellem valódi démonná változtatja a krisztusi parancsok kinyilatkoztatóját.

A Sátán nem csak emberi lelket szállhat meg, hanem néha zoomorf formát is ölthet. A Mesék a Kriptából sorozat A Sátán macskája epizódban (az író Stephen King) egy fekete kandúrba költözik az Ördög, a macska pedig módszeres rendszerességgel legyilkolja a vidéki udvarház lakóit.

Lucifer még a tárgyi világot sem kíméli. Az ugyancsak Stephen King regényéből készült Mángorlóban egy kisvárosi üzem mángorlógépébe bújik a Sátán, miután a gyártulajdonos vérrel megpecsételt szerződést köt vele. A gépre egy véletlen baleset folytán rácsöppen egy szűz lány vére, és ettől kezdve a gépmonstrum rákap az emberhúsra: csillapíthatatlan étvággyal falja be, lapítja szét és hajtogatja össze a közelébe merészkedő munkásokat. A történet végén szabályos ördögűzést kell végrehajtani a gépen, csak így távozik el belőle a gonosz szellem. Az Amityville-ben egy régi órába fészkeli bele magát a Sátán: az óra belefúrja magát a házfalba, és mint valamiféle penészgomba a fonalakkal, úgy szövi tele az épületet rugós szerkezeteivel, fogaskerekeivel.

A Sátán mániákus átalakító. Az élőt élettelenné teszi azzal, hogy az árnyékok birodalmába száműzi a lelket, ugyanakkor életre kelti az élettelent, mivel lelket lehel a tárgyakba. A Gonosz halottak 2. egyik leghatásosabb jelenetében életre kel az erdei házikó, hogy démoni kacaj-orgiával celebrálja a közelgő győzelmet az amúgy is őrület szélére jutott főhős fölött: eszelősen vihog a falon függő szarvas fej, előre-hátra dülöngélve röhög a hintaszék, himbálódzva kacag a csillár, őrjöngő hahota rázza az állólámpát. A Ház 1-2-ben ugyancsak életre kel a tárgyi világ, a Gyerekjátékokban egy babából, a Bábmesterben élettelen bábukból lesz őrjöngő tömeggyilkos. Az Ómen-filmekben a diabolikus szellem ugyancsak életre kelti egy-egy pillanatra a tárgyakat: a felcseperedő Damient, azaz az Antikrisztust veszélyeztető szereplőket templomtoronyból alázuhanó villámhárító nyársalja fel, üvegszállító autóból kiszabadult üveglap fejezi le, magától megindult vasúti kocsi lapítja össze, leomló épület temeti maga alá, leszakadt lift trancsírozza szét. A Sátán persze nem csak a tárgyi világból toboroz magának sereget: gyakori segítői azok az állatok is, melyekhez hagyományosan is ördögi képzetek társulnak. Ilyen állat a holló, azaz a pokol galambja, a tulajdonképpeni diabolikus szentlélek (Ómen, A sötétség gyermekei) vagy a kutya (Ómen, Amityville).

 

 

 

Exortio

 

Amennyiben valamilyen kultikus tárgy keltette életre a Sátánt, akkor rendszerint ennek a tárgynak a megsemmisítésével vagy a poklot életre keltő rítus reciprok megvalósításával zárhatók le az alvilág megnyílt csatornái. A Hellraiser-filmekben a bűvös kocka a kulcs az alvilág kapujához, a Sötétség fejedelmében be kell zúzni a tükröt, melyen keresztül Lucifer a világunkba igyekszik, a Boszorkánymester 2-ben mágikus tőrrel kell megölni az Antikrisztust, Az eastwicki boszorkányokban a viaszbábu elégetésével lehet száműzni Lucifert. Az igazi kihívást azonban nem ezek a rituálék jelentik, hanem a spirituális szertartások: a Gonosz és a Jó háborújának igazi harctere a lélek csatamezeje, a Sátán legkíméletlenebb ellensége pedig nem más, mint az ördögűző.

Az ördögűző mitikus figura, aki maga is félig az árnyékok, félig az angyalok birodalmába tartozik. Az éjszaka szüli őt ködből és félhomályból, vagy Izrael ásatásainak szent pora. Ösztövér, hallgatag alak, igazi mágus ő; a szellemvadász és a vámpírölő rokona, de azoknál sokkal magasabb kasztba tartozik. A vámpírölő kalandor, utazásának célja Erdély; az ördögűző szent aszkéta, ő a gyerekágy mellé ül le. A vámpírölő attribútuma a karó és a kalapács, az ördögűzőé a kereszt és a biblia: míg azonban a szerszámok a vámpírölőnél a pusztítás eszközei, addig az ördögűzőnél csak a harc szimbólumai, mert az ő igazi fegyvere a hit. A vámpírölő a hetedik és a nyolcadik borda közti rést célozza meg. Az ördögűző a lelket. A vámpírölő eszközökkel pusztít, és a hit ad erőt neki. Az ördögűző a hittel pusztít, az eszközök csak segítik őt.

Az isteni passió végállomása Golgota hegye. Az ördögi passióé a gyermekágy. A megfeszített Krisztus lábánál János apostol és Mária térdepel. A sátáni megszállott mellett az ördögűző és segédje ül. Az isteni megfeszítés szemtanúi a felemelkedő lélektől búcsúznak. Az ördögi golgotáé a visszatérő lelket hívják. Az isteni megszállott lelkének mennybemenetele magasztos élmény. A sátáni megszállott lelkének visszatérése undorító, görcsös harc. Az isteni kiválasztott függőlegesen lebeg ég és föld között, tekintetét, mielőtt a lelke elhagyná a testét, várakozón emeli a magasba. A sátáni kiválasztott vízszintesen levitál zölden derengő ágya fölött, tekintetét, mielőtt visszatérne testébe a lélek, kétségbeesetten, keresőn fordítja befelé. Az isteni kiválasztott önmagát áldozta fel, hogy másokat mentsen meg a kárhozattól. Az ördögi kiválasztott másokat áldoz fel, így menekülhet csak meg önmaga a kárhozattól. Az ördögűző és a segédje életével fizet a győzelemért: áldozatuk azonban nem volt hiábavaló, megtisztulást hoztak a világba.

Megtisztulást? Miként a krisztusi áldozat sem tudta megváltani a világot, úgy a Gonosz pokolra űzése sem képes erre. Az Ördögűzőt és az Óment újabb epizódok követik; a 18. angyal megmentettnek hitt angyalarcú kislánya vörösen felvillanó szemmel néz a kamerába; Az Ördög ügyvédjének Al Pacinója kárörömmel nevet a film végén a néző arcába, és noha az Ítéletnap apokalipszise is elmarad, mindez csak időhúzás, mert Lucifer ráér, kivárja a megfelelő pillanatot, hogy aztán újra itt teremjen közöttünk. Hiszen mindannyian tudjuk jól: nem ő szüli rajtunk keresztül a bűnöket, hanem épp ellenkezőleg, mi szüljük őt, bűneink által.

Diabolus habitat in nobis.

Az Ördög bennünk lakozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 28-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2830