KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A rendszer

Baski Sándor

El reino – spanyol, 2018. Rendezte: Rodrigo Sorogoyen. Írta: Isabel Peña és Rodrigo Sorogoyen. Kép: Alejandro de Pablo. Zene: Olivier Arson. Szereplők: Antonio de la Torre (Manuel), Mónica Lopez (Ines), Josep Maria Pou (Frías), Barbara Lennie (Amaia). Gyártó: Tornasol Films / Atresmedia Cine. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 132 perc.

 

Öltönyös urak és kosztümös hölgyek vacsoráznak egy tengerparti étteremben. Jókedvűek, harsányak, ugratják egymást – látszik, hogy közös politikai családba, egy zárt, belterjes közösségbe tartoznak. Rodrigo Sorogoyen író-rendező nem érez rá késztetést, hogy fokozatosan vezesse be nézőjét ebbe a világba, magától értetődőnek veszi, hogy a közönség ismeri a rendszert és ezeket a típusfigurákat, ami – a film tucatnyi Goya-díja és jelölése mellett – jól illusztrálja, hogy mennyire penetráns lehet a spanyol politikát átható korrupció.

A Spanyolországon kívüli nézőknek nehezebb dolguk van, ha dekódolni akarják az összes utalást, vagy ha csak meg szeretnék érteni, pontosan milyen üzelmeket is folytatnak a konkrétan meg nem nevezett párt tagjai. Az viszont a teljes kép ismerete nélkül is egyértelmű, hogy Manuel alelnök, akit a párt vezetője négyszemközt, maffiafilmbe illő jelenetben az utódjának jelöl ki, nyakig sáros. Amikor nyilvánosságra kerül egy inkrimináló hangfelvétel, még bízik benne, hogy el tudja simítani a botrányt, de rövid úton kiderül, hogy elvtársai a bűnbak szerepét szánják neki.

Sorogoyen filmje úgy indul, mint a megtörtént eseteket feldolgozó drámák, majd szinte észrevétlenül alakul át politikai thrillerré. A kezdetben pehelysúlyúnak és simulékonynak tűnő Manuelről kiderül, hogy legalább annyira ravasz sakkjátékos, mint a Kártyavár Frank Underwoodja, és ha sarokba szorítják, akkor szó szerint mindenre képes a túlélésért. Sorogoyen olyan közelről tapad rá a főszereplőjére, és olyan hatékonyan fokozza a feszültséget, hogy a néző azon kapja magát: drukkol a szimpátiára elvileg méltatlan antihősnek. A rendszer sokáig mégsem tűnik többnek korrekt műfaji gyakorlatnál, csakhogy a fináléban kiderül: a műfaji köntös mindvégig álca volt. Sorogoyen kilép a politikai thriller kontextusából, és a történet hollywoodi típusú lezárása helyett tükröt tart a politikai elitnek, a médiának, és a rendszert még lebonthatónak tartó nézőknek is – és nem csak a spanyoloknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14290