KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Kovács Patrik

Bad Times at the El Royale – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Drew Goddard. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Jeff Bridges (Daniel Flynn atya / Dock O’Kelly), Cynthia Erivo (Darlene Sweet), Dakota Johnson (Emily Summerspring), Jon Hamm (Laramie Seymour Sullivan / Dwight Broadbeck), Chris Hemsworth (Billy Lee). Gyártó: Twentieth Century Fox. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 141 perc.

 

Míg rendezői bemutatkozása (Ház az erdő mélyén) horrorklisékből gyúrt, meglehetősen hígvelejű pastiche volt, Drew Goddard második nagyjátékfilmje már cél- és küldetéstudatos mozi. A Húzós éjszaka az El Royale-ban zárt térre komponált thriller; a címbéli szálló szimbolikus helyszín (épületét még Kanada és Nevada közös államhatára is kettészeli), ugyanis az itt összesereglő, sötét múltú idegenek – egy lecsúszott énekesnő, egy rámenős porszívóügynök, egy fiatal hippilány, egy Alzheimer-kóros pap – hamar lelepleződnek, és kiderül róluk, hogy vállukat a hatvanas-hetvenes évek Amerikájának kollektív traumái és bűnei nyomják. Az El Royale tehát társadalmi röntgenkép, ám sem Vietnamról, sem a faji előítéletekről, sem az elharapódzó erkölcsi válságról nem tesz újszerű vagy elgondolkodtató állításokat, karaktervezérelt bűndrámaként viszont ragyogóan működik. A szkriptet is jegyző Goddard hősei sokrétegű és azonosulásra késztető figurák, jórészt nekik köszönhető, hogy a túlméretezett játékidő ellenére alig lankad a nézői figyelem.

Goddard a kusza cselekményszálakat is furfangosan gabalyítja össze, az utolsó szekvencia a míves feszültségépítés iskolapéldája, a korhű tárgyi miliő pedig roppant impozáns. Az El Royale egyébiránt cseppet sem originális darab. A rendező nemcsak Tarantino kultuszműveit (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) idézi meg (rugalmas időkezelés, fejezetekre osztott cselekmény, blikkfangos párbeszédek), de a Coen-fivérekre (Nem vénnek való vidék), továbbá a klasszikus film noirra és a Lost-tévészériára is kikacsint. Goddard azonban nem pozőrködik, hanem tudatosan szintetizálja a hatásokat, stiláris remeklései (az egybeállításos nyitójelenettől az infernális hangulatú végkifejletig) pedig ígéretes tehetséget sejtetnek. Olyasvalakit, akinek egy színtisztán eredeti film levezényléséhez is lenne elég puvoárja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13865