KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Casablanca Cirkusz

Gáti Péter

 

A hazai mozilátogató – más élmények híján – az Olsen banda kalandjait nyúzó filmekkel azonosíthatja csupán a dán filmművészetet. Így ez, a tavalyi dán filmhéten már vetített alkotás mindenképpen kellemes meglepetés. A főszereplőként debütáló Clausen–Petersen duó – hazájukban egyébként sikeres művészeknek számítanak ma már, utcaszínház és lemezfelvételek fémjelzik munkásságukat – saját életének epizódjait használta fel a filmhez: a huszadik századi művészetek kedvenc önkifejezési területére, a cirkusz világába kalauzolnak bennünket. A film nem tesz semmi mást, mint aprólékos, kisrealista módszerrel nyomon követi Charles és Sylvester mindennapjait, mutatványos vándoréletét. A vándorlás, a kényszerűen vállalt otthontalanság mélyen bevésődik emlékezetünkbe.

Charles és Sylvester – miként a hozzájuk csapódó elmebetegnek nyilvánított lány is – sikertelenül próbált a tisztes polgárok normái szerint élni. Fájdalmas élettapasztalat sűrűsödik a háromszemélyes cirkusz működésének alapfilozófiájában: „az embereket meg kell félemlíteni”. Összeütközésük a társadalommal akkor válik véglegessé, amikor idegenek felgyújtják a lakókocsijukat. Munkaeszközükkel együtt hamvad el szimbolikus értékű nagy álmuk, a soha nem látott világszám megvalósításának illúziója is. Útjaik különválnak, de számukra nincs más választás, mint mindent újrakezdeni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/08 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6357